Megegyeztek Vukán György végrendeletéről – Horgas Eszter 100 milliós vagyont vihet

Forrás: MTI/Kallos Bea -
Horgas Eszter egyezség vagyon zeneszerző Vukán György múzsa végrendelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavaly nyáron elhunyt zongoraművész és zeneszerző, Vukán György öt végrendelete került elő a szeptemberi tárgyaláson. Így az örökösök inkább peren kívül megyegyeztek. Horgas Eszter százmilliósra becsült vagyont örökölt.

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, az elhunyt zeneszerző, Vukán György múzsájára, Horgas Eszter fuvolaművészre hagyta 100 milliós vagyonát. Tavasszal volt a hagyatéki tárgyalás, ahol a művész unokahúga megtámadta a végrendeletet, most azonban úgy tűnik, az örökösöknek peren kívül sikerült megállapodniuk – értesült a Bors.

Forrás: MTI/Kallos Bea

"A hagyatéki tárgyaláson az eredeti, de alakilag érvénytelen papíron túl előkerült még négy új végrendelet is, ezért jobbnak láttam megegyezni. Örülök, hogy a családi vagyonból és a nagybátyám szellemi hagyatékából nálam is lehet majd valamennyi" – mondta a lapnak az elhunyt művész unokahúga, Ágnes.
Úgy tudni, az unokahúg mindössze egy drága ékszert, a zongoraművész-zeneszerző naplóját és annak nyomtatásba kerülő változatának jogdíjait kapta. De igényt tartana az elhunyt művész pianínójára és családi bútoraira is, ám azok szintén Horgas Esztert illetik.

"Szívesen odaadnám neki, de még nem döntöttem, mert például a zongoráról Gyuri nekem külön írt. A hagyatéki tárgyaláson Ágnes is belátta, hogy mindenek fölött van az örökhagyó akarata. Én pedig örülök, hogy elkerültük a pert, és hogy az történik, amit Gyuri szeretett volna" – kommentálta a lapnak Horgas Eszter, aki azt is elmondta: jó barátja és zenésztársa az ő lányai jövőjéről is gondoskodott, ők azonban megbeszélték, hogy a vagyont egy alapítványba teszik.

Horgas Eszter a Life.hu-nak

"Sok kérdést kapok az örökséggel kapcsolatban, és ha a válaszaimat tisztelik és a helyzetet is kellő tisztelettel járjuk körbe, akkor nem bánt a kérdés. Az igazság ugyanis az, hogy én régóta tudtam, Gyuri azt tervezi, engem is megnevez örökösének. Azonban ha ilyenekről beszélt, akkor legyintettem, sőt rászóltam. Elsősorban azért, mert nem érdekelt az örökség, másrészt, mert számomra elképzelhetetlen volt, hogy ő egyszer csak nem él tovább. Soha nem hagytam, hogy végigmondja, hogy beavasson részletesen a terveibe" - nyilatkozta a Life.hu-nak Horgas Eszter, aki részletesen elmeséli majd, mire fordítja a megörökölt vagyont és azt is, mi volt az első reakciója, amikor megtudta, ő örökölt. A teljes interjút vasárnap olvashatod a Life.hu Kult rovatában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.