Rising Star: Zámbó Jimmy feltámadt!

Forrás:Peter Sramek -
Zámbó Jimmy Peter Sramek Rising Star
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Zámbó család már két évvel ezelőtt a szívébe zárta a szlovák Peter Srameket, aki vasárnap este a Rising Star színpadán mutatkozik be a nézőknek. A 21 éves fiú rajongása az elhunyt énekes iránt szinte hátborzongató.

Hasonló öltözéket, pumás medált visel Peter, mint amit a megboldogult énekes hordott, és egész lénye a zenészt idézi. Ha pedig énekelni kezd, akkor a hideg futkos a hátunkon, mintha magát Jimmyt hallanánk. Kívülről fújja az összes dalt magyarul, ami azért érdekes, mert a fiú nem beszéli édesanyja anyanyelvét.
„Érdekes módon kezdődött a fiam rajongása Jimmy iránt. Már én is hatalmas rajongója voltam, de a fiam rajtam is túltesz. Mondhatni az életem volt Jimmy, kizárólag őt hallgattuk otthon, amikor meghalt, szinte belebetegedtem. Az összes újságot összegyűjtöttem, amiben róla volt szó, ami az akkor 6 éves fiam kezébe került. Azonnal érdeklődni kezdett iránta, meghallgatta a dalait és lassan ő is a hatása alá került. Imádta a hangját és előadásmódját, én pedig lelkesen fordítottam le neki a szövegeket. Petert magával ragadta Jimmy lénye, a megjelenése, és elkezdte a dalait énekelgetni. Innentől egy családi tortúra vette kezdetét" - kezdett bele a családi történetbe az édesanya, aki tökéletesen beszél magyarul.

Forrás:Peter Sramek

„Minden reggel elmentem az újságárushoz és végignéztem, hogy melyikben írnak valami Jimmyről, és mindent megvettem. Bele sem lapozhattam, nehogy meggyűrődjön. Emellett Péter minden vele kapcsolatos emléket megrendelt az interneten keresztül. Van olyan cikk is, ami majdnem 100 eurómba került, de ő addig idegesített, amíg meg nem vettem. Idővel nemcsak maga az énekes, de az egész családja is fontos lett. Peter két évig nyaggatott, hogy menjünk el Budapestre egy Jimmy emlékkoncertre. Amikor 18 éves lett, teljesítettem a kívánságát, és ekkor megváltozott az élete" – tudtuk meg az édesanyától, aki személyesen kísérte el fiát a koncertre.

Forrás:Peter Sramek


„Árpi szóba elegyedett velünk, és ekkor elárultuk, hogy Peter az összes Jimmy dalt el tudja énekelni. Nem teketóriázott sokat, felküldte a fiamat a színpadra, hogy mutassa meg, mit tud. Azt hitték, szlovákul fog énekelni, de a tökéletes magyarsággal felcsendülő örökzöldek még Jimmy édesanyját is könnyekig hatották. Állva tapsolta végig az előadást! Fura helyzet volt, vendégként érkeztünk és a színpadon kötött ki a fiam" - emlékezett vissza az édesanya. Azóta is tartják a kapcsolatot a Zámbó családdal, szeptemberben pedig Peter Zámbó Jimmy-díjat kapott, egy koronát. Miután kiderült, hogy a fiú egy Jimmy szoborról álmodott, Marietta ezt is megcsináltatta neki.
„Nagyon jó barátságot ápolunk Zámbóékkal, minden koncertre elhívnak. Amikor Budapestre jövünk, mindig elmegyünk a temetőbe, viszünk virágot Jimmy sírjára és gyertyát gyújtunk" - tette hozzá tört magyarsággal Peter, aki konzervatóriumban tanul Pozsonyban.

Forrás: Peter Sramek

A fiatal fiú Jimmy mellett több magyar énekest is szeret, az ő dalaikat is kívülről fújja. Az pedig már csak a nézőkön múlik, hogy a Rising Star élő adásában továbbjut-e a produkciójával.

Ördög Nórának van vétójoga abban, mit vesz fel a Rising Starbanhttp://www.life.hu/bulvar/20141114-ordog-nora-a-tv2-rising-star-musorvezetoje-szeretne-egyszer-mar-kiakadni-a-magassarku-cipo-teman.htmlA műsorvezető a Mokkában megvédte stylistját, Holdampf Lindát, aki korábban olyan kritikákat is kapott, hogy nem kedveli Ördög Nórit, ezért öltözteti fel ilyen ruhákba a Rising Starban.TV + Bulvár--Rising Star: Udvarias Anna színésznő 47 évesen jelentkezett - A fia először kiakadthttp://www.life.hu/bulvar/20141109-rising-star-szineszno-versenyzoje-udvarias-anna-nagyfia-eloszor-kiakadt-vagany-edesanyjan.htmlEleinte csak a háttérben, a Baywatch Shaunijának, Erika Eleniaknak a szinkronhangjaként tűnt fel Udvarias Anna színésznő, aki később a TV2 Bűnök és szerelmek című sorozatában szerepelt. A Rising Starban végre nem mellékszereplő, hanem egy kitüntetett figyelemmel kísért versenyző lett. A Life.hu a TV2 új tehetségkutatójának pénteki próbáján járt.TV + Bulvár--Kiverte a biztosítékot furcsa stílusával Kerényi a Rising Starbanhttp://www.life.hu/bulvar/20141105-kerenyi-miklos-gabor-kero-a-tv2-rising-star-zsuritagjanak-stilusa-kiverte-a-biztositekot-a.htmlKeményen túráztatta a Rising Star zsűritagja a tehetségkutatóba jelentkező énekeseket. Volt, akit arra kért, szavaljon, volt akit elküldött melegebb éghajlatra. A nézők közül sokan felháborodtak KERO stílusán. A TV2 elégedett az ítésszel.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.