VV Edina pszichológus segítségét kérte

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv -
pszichológus halál VV Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Edina egy igazi túlélő! Az erdélyi lány teljesen összeroppant, amikor egy évvel ezelőtt elvesztette édesapját és szerelmét. Szakemberhez fordult, hogy lábraálljon. 

Jó körülmények között nőtt fel az erdélyi lány, akinek csak a tanulásra kellett koncentrálnia, édesapja az egész családot eltartotta. Egyik pillanatról a másikra törtek össze az álmai, amikor egy banális betegség miatt édesapja hirtelen elhunyt. A megélhetésük került kockára, továbbtanulás helyett Edinának is dolgoznia kellett.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

„Apukám egy fülgyulladással került kórházba, nem gondoltuk volna, hogy négy hét múlva meghal, mert az orvosok félrekezelték. Gyulladás keletkezett a szervez­e­tében, ami lassan ráhúzódott a fogára, az arcüregére. Amikor Kolozsvárra szállították egy másik kórházba, utazás közben meghalt. Hiába pereltünk" - emlékezett vissza Edina, akiben egy barátja tartotta a lelket, akibe szép lassan szerelmes lett. Nem tarthatott sokáig a kapcsolata, a fiú egy diszkóbalesetben életét vesztette. A lány a dupla tragédiát nem tudta egyedül feldolgozni, szakembertől kért segítséget, össze ne roppanjon a fájdalom alatt.

„Pszichológushoz kellett fordulnom, olyan mélypontra kerültem, nem láttam kiutat. Nem tudtam főiskolára menni, és nem volt a családomnak semmi bevétele, el kellett mennem dolgozni. Át kellett értékelnem mindent. Olyan kemény dolgokat tapasztaltam meg a saját és mások életében is, amit sok ember fel sem tud fogni.

Sokan nem tudják, milyen érzés elengedni valakit úgy, hogy annyira fáj, úgy érzed, ezt nem éled túl. Amikor elveszítünk valakit, csak akkor döbbenünk rá, nem biztos, hogy jól viselkedtünk vele. Olyan kérdések tódulnak az ember agyába, hogy miért nem mondtam meg, hogy szeretem, miért bántottam. Már tudom, hogy minden nap át kell gondolni, hogyan kell viselkedni azzal, akit szeretsz. Szerencsére felálltam, és három hónapja, amióta a VV 7-be bejutottam, újra tudom élvezni az életet” - magyarázta a lány.

VV Dóri: "A történelem csak egy általános kamu"http://www.life.hu/bulvar/20141127-vv-dori-a-valovilag7-jatekosa-szerint-a-piramisokat-foldonkivuliek-epitettek-a-tortenelem-pedig-nagy.htmlÚj alapokra helyezte történelmi ismereteinket VV Dóri. Ráadásul eddigi röpke tévés pályafutása alatt nem is először. De legalább van min szórakoznunk, az idő úgysem szívderítő. TV + Bulvár--VV Éva és Aleska eladó egy éjszakára - akár együtt ishttp://www.life.hu/bulvar/20141126-vv-eva-es-aleska-elado-egy-ejszakara-akar-egyutt-is.htmlVV Éva és VV Aleska Diamond árucikk lett. A két dzsungellakót bárki megrendelheti együtt és külön-külön is - ráadásul karácsonyra és szilveszterre még szabadok.TV + Bulvár--Népítélet: VV Dávidot szavazták ki a nézőkhttp://www.life.hu/bulvar/20141126-a-valovilag7-elso-kiesoje-vv-david.htmlMegvan a ValóVilág 7 első kiesője. A nézők hat nap villalét után VV Dávidot küldték haza, a szimpátiaszavazáson rá voksoltak a legkevesebben. A helyére Robin költözött, akit egy szakítás űzött a villába. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.