Csemer Bogi: „Nem egy eurovíziós tucatdalról van szó"

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
győztes MTVA interjú Csemer Bogi Boggie Eurovíziós Dalfesztivál Bécs A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csemer Bogi letisztult, egyszerű és mély mondanivalót tartalmazó dalával, győzött az MTVA, A Dal 2015 versenyén. Az énekesnővel a döntő utáni pillanatokban beszélgetett, a Life.hu újságírója.

Ahogy a Life.hu is megírta, Csemer Boglárka Boggie, már a döntő reggelén érezte, ez az ő napja és sikerre viheti dalát a fináléban. „Reggel úgy keltem fel, hogy én fogok nyerni, aztán a műsor alatt hullámzott bennem ez az érzés, de közben, azzal nyugtattam magam, mindegy mi lesz a végkimenetel, olyan szép volt, ez a három hét, és annyira büszke vagyok rá, hogy akár nyerek, akár nem elégedett leszek" – nyilatkozta az énekesnő, aki a dal titkának, a hitelességet és a mondanivalót tartja. „Nem egy Eurovíziós tucatdalról van szó, ezért hiszem, hogy helyt fogok állni vele Bécsben" – tette hozzá Boggie.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Bogi azt is elmondta, a döntő utáni percekben legszívesebben mindenkit megölelt volna, aki szembe jött, annyira boldog volt, és azt is elárulta, mivel tölti a nagy megmérettetés utáni napot: „Vasárnap pihenni szeretnék, átgondolni az elmúlt három hét történéseit, és a keresztanyukámhoz megyek, egy igazi vasárnapi ebédre" – mosolygott az énekesnő, aki úgy gondolta, minden összeállt ahhoz, hogy ő utazhasson Bécsbe.

/1503/A_Dal20153151536

„Elsősorban a gondviselésnek, vagy ha úgy tetszik, az Univerzumnak köszönném meg a győzelmet. Olyan szépen összeálltak körülöttem a szálak, és minden afelé sodort, hogy ez a verseny sikerüljön és meg is nyerjem. A versenyhelyzet nem okozott problémát, mert jelenleg egy jó életszakaszomban vagyok. 28 évesen, úgy érzem, kiforrott a személyiségem, tudom merre halad az életem. Múlt évben, a Parfüm című dalom kapcsán, sokat tanultam és most éreztem, hogy készen állok a nagyobb kihívásokra" – magyarázta Boggie, aki nagyon szereti Bécs városát és már alig várja, hogy a verseny alatt ott töltsön pár hetet.

Kiválasztottuk A Dal 3 legjobb középdöntős nótáját – ímehttp://www.life.hu/bulvar/20150214-a-dal-magyar-kozepdontojenek-harom-legjobb-dalat-a-passed-csemer-boglarka-es-szabo-adam-produkalta.htmlNem volt könnyű választani, de összehoztuk. Az elbűvölő hárfás csapat, az angyali teremtés és a harmonikás macsó középdöntőbe jutása egyértelmű, mi nekik drukkolunk, hogy tovább meneteljenek a végső megmérettetésig.TV + Bulvár--A Dal 2015: "Hogy tudna nyerni? Hisz még szakálla sincs" - 5 pozitív és 5 negatív komment Boggie győzelme utánhttp://www.life.hu/bulvar/20150301-pozitiv-es-negativ-kommentek-csemer-boglarka-boggie-a-dal-2015-gyozelmere-reagalva.htmlSzombat este véget ért A Dal 2015, amelyet Csemer Boglárka Boggie nyert meg. Győzelme - ahogy minden győztesé eddig minden évben - erősen megosztja az internet népét. Pozitív kommentek mellett negatív véleményekkel is tele van A Dal 2015 hivatalos Facebook-oldala, de az énekesnő oldalára sem csak a rajongói kommentelnek.TV + Bulvár--X-Faktorosokkal erősítenek A Dal döntőjébenhttp://www.life.hu/bulvar/20150228-x-faktorosokkal-erositenek-az-mtva-nal-a-dal-dontojeben.htmlA Life.hu újságírója A Dal kulisszái mögött futott össze Horányi Julival és Tóth Andival, az X-Faktor sztárjaival.TV + BulvárOrigoMi már tudjuk, ki nyeri A Dalt!http://www.life.hu/bulvar/20150227-szavazas-melyik-zenekar-nyeri-a-dal-cimu-musort-es-jut-ki-az-eurovizios-dalfesztivalra.htmlEgyre közeledik A Dal döntője, hamarosan eldől, melyik zenekar képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Vajon ki lesz a kedvenc?TV + Bulvár--Véget ért A Dal: Csemer Boglárka "Boggie" megy az Eurovíziórahttp://www.life.hu/bulvar/20150228-csemer-boglarka-bogie-kepviseli-magyarorszagot-a-2015-os-eurovizios-dalfesztivalon.htmlA zsűri szavazatai alapján Csemer Boglárka "Boggie", Mujahid Zoli, Szabó Ádám és a Spoon kerültek be abba a kalapba, ahonnan már tényleg csak a nézői szavazatok repíthették Bécsbe A Dal döntősét. Nos, a tévénézők döntöttek.TV + BulvárOrigoWolf Kati ismét döntős A Dalbanhttp://www.life.hu/bulvar/20150222-csemer-bogi-szabo-adam-mujahid-zoltan-a-spoon-wolf-kati-passed-iv-es-gajer-balint-kozul-dol-el.htmlVéget ért A Dal második középdöntője, a jövő héten pedig kiderül, ki képveseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsűri és a pontozó nézők Wolf Kati, Passed és Ív dalát juttatták a döntőbe, míg a közönségszavazás révén Gájer Bálint menetelt tovább. TV + BulvárFotó: Polyák Attila - OrigoPierrot: "A bulvársajtó parazita tempóját most sem viselem könnyen"http://www.life.hu/bulvar/20150205-pierrotal-a-dal-zsuritagjaval-keszitettunk-interjut-kritikarol-bulvarrol-zenerol-az-eurovizios.htmlA Dal új zsűritagja, Pierrot éles kritikáival friss lendületet adott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóinak. Őszintén mesélt arról, hogyan érzi magát újra a média közegében, amely olykor átlépi a magánszféra határait.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.