Újra a vádlottak padján Zalatnay Cini

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
kölcsön díjhátralék Zalatnay Sarolta vádirat ítélethirdetés csalás autó vádlott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétmillió forintos csalással vádolják Zalatnay Saroltát, akinek ügyében szerdán születhet döntés.

„Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással" vádolják Zalatnay Saroltát, akinek ügyét a Budaörsi Járásbíróság tárgyalja – írja a Bors.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

A vádirat szerint Cini egy tévéműsor felvételén ismerkedett össze Abonyi Mónikával, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, aki felajánlotta a bajba jutott énekesnőnek, hogy kifizeti Zalatnay autójának díjhátralékát. A későbbiekben Cini többször is kért kölcsön Abonyi Mónikától, 2010 végéig majdnem 2 millió forintot vett át tőle, amelyet ígérete ellenére nem fizetett vissza neki.

Zalatnay Saroltát hétfőn érték utol telefonon, nyilatkozni azonban csak az ítélethirdetés után szeretne. Korábban a bíróságon azt mondta, szó sem volt kölcsönről, ő úgy tudta, azért kapja a pénzt, mert sokat jár az alapítvány ügyeiben a lízingelt autóval, sőt néha a megmentett állatokat is azzal szállította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.