Szebeni István még ódzkodik a szülőszobától

szülés Szebeni István édesapa gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan édesapa lesz Szebeni István, akinek párja, Anita májusra várja a kis Patrikot. 

A volt híradós 2012-ben tartotta nem mindennapi esküvőjét Kaliforniában párjával, Anitával, ahol egy magyar református püspök adta össze őket.
„Sosem vágytunk nagy esküvőre, sokkal inkább egy szinte ad hoc jellegű szertartásra. Mivel imádunk utazgatni, úgy döntöttünk, hogy a nagy lakodalmas hacacáré helyett Las Vegas-i jellegű esküvőt tartunk. Egyik nap megvolt a polgári, míg másnap egy piciny magyar templomban az egyházi szertartás. A polgárin ketten voltunk, az egyházin pedig néhány amerikai magyar hívő előtt mondtuk ki az igent" - mesélte Szebeni, aki nászútja után Dunakeszire költözött.

„Nagyon megörültem, amikor Anita bejelentette, hogy gyermeket vár, bár az első kérdésem az volt, hogy biztos? Jött a második, majd a harmadik és végül a negyedik teszt és az orvosi vizsgálat erősített meg abban, hogy igen, édesapa leszek" – mondja büszkén Szebeni.
Most a szülés előtt két hónappal a kispapa már belejött a babavárásba, a világért sem hagyná ki a kötelező vizsgálatokat, amikor, ahogy ő mondja, láthatja a kisfiát anyukája pocakjában.
Anita május 9-re várja Patrikot, akinek édesapja még kacérkodik a gondolattal, hogy benn legyen-e a szülőszobán vagy kinn a folyosón izgulja végig gyermeke világra jöttét.
„Ha már a második gyermekünket várnánk, biztosan rávágnám, hogy igen, benn leszek, de most még nem tudom, hogyan lesz" – tépelődik a műsorvezető, aki úgy tervezi, hogy levetetik a baba őssejtjeit és biobankban helyeztetik el.

Tóth Gabi új frizurájával a megszólalásig hasonlít Für Anikórahttp://www.life.hu/bulvar/20150327-toth-gabi-enekesno-az-x-faktor-mentora-uj-frizurajaval-megszolalasig-hasonlit-fur-anikora.htmlAz énekesnő rövid hajat villantott közösségi oldalán. A fotón mintha Für Anikó színésznőt látnánk.TV + Bulvár--Titokzatos pandát idomít Somló Tamáshttp://www.life.hu/bulvar/20150326-titokzatos-pandat-idomit-somlo-tamas-a-baross-artistakepzo-galajara.htmlMég senki sem látta azt a titokzatos pandát, amelyet Somló Tamás idomít be az artistaképzősök hétvégi gálájára. A Fővárosi Állatkert szóvivője, Hanga Zoltán szerint nincs panda az országban.TV + BulvárOrigoVisszatér a Barátok köztbe Csomor Csillahttp://www.life.hu/bulvar/20150327-visszater-a-baratok-koztbe-csomor-csilla.htmlA Berényi Zsuzsát alakító színésznő nyolc évvel ezelőtt távozott a sorozatból. Azóta többször is feltűnt néhány epizódban, a jövőben azonban huzamosabb ideig találkozhatnak vele a nézők.TV + Bulvár--Varnus Xavér lesz a Heti hetes új tagjahttp://www.life.hu/bulvar/20150326-varnus-xaver-orgonamuvesz-lesz-a-heti-hetesnek-az-rtl-2-musoranak-uj-tagja.htmlÚj állandó szereplőt kap a Heti hetes produkciója a népszerű orgonaművész személyében.TV + Bulvár--Aleska Diamond: "Soha nem volt egyéjszakás kalandom, ennél többre tartom magamat"http://www.life.hu/bulvar/20150324-aleska-diamondpornosztar-celeb-vagyok-ments-ki-innen-nem-volt-egy-ejszakas-kalandja.htmlŐszinte beszélgetés Aleska Diamonddal, aki nem akarja letagadni pornós múltját. Visszatérne az eredeti nevéhez, amit elkezdhetünk ízlelgetni: ő Sáfrány Emese.TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huSzentpéteri Csilla: "A házasságomban voltak hullámvölgyek"http://www.life.hu/bulvar/20150320-szentpeteri-csilla-zongoramuvesz-is-el-akarta-hagyni-az-orszagot.htmlCsak úgy sugárzik az életszeretet és a vitalitás Szentpéteri Csilla zongoraművésznőből, aki 18 év után is ragaszkodik a házasságához, és bár többször is megfordult a fejében, mégsem hagyta el az országot.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.