Pucéran pózolt VV Fanni - Vagy mégsem?

Fotó:Sajtóklub/RTLII/Bársony Bence -
fotózás pucér VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár szégyellősnek vallja magát, a minap mégis fehérneműmárka-cég fotózta VV Fannit.

A cég Fannira már a Villában felfigyelt, a játék végén pedig fel is kérte a közös munkára.

"Életemben először állhattam fotós kamerája előtt, már a megkeresésnek is örültem, de így, utólag kizárólag pozitív élményeim vannak. Mindenki azon dolgozott, hogy a lehető legdögösebb legyen a sorozat, így én is. Ennek a fotózásnak köszönhetően a modellkedés gondolata sem áll már távol tőlem, azaz minden hasonló lehetőséget meghallgatok majd, és szívesen vállalok hasonló munkákat a későbbiekben is" - nyilatkozta Fanni.

Forrás: Facebook/VV Fanni

És hogy miként lett pucér Fanni? Hát így? "Testszínű bugyi volt rajtam, a fotós a kép kedvéért azonban leszedte rólam. Természetesen amennyiben akadna egy komoly megkeresés egy nagy magazintól, hogy többet mutassak meg magamból, elgondolkodnék, de mindent akkor sem láthatna belőlem a világ, azaz kizárólag művészi sorozatban lehet gondolkodni" - tette hozzá.

Rúzsa Magdi kiválasztotta esküvői ruhájának tervezőjéthttp://www.life.hu/bulvar/20150402-ruzsa-magdi-kivalasztotta-eskuvoi-ruhajanak-tervezojet-zigit.htmlRúzsa Magdi már kitalálta, hogy milyen menyasszonyi ruhában fogja kimondani a boldogító igent, elképzeléseit pedig megvitatta egy divattervezővel is. Közeleg a nagy nap?TV + BulvárOrigoBepucsított Katie Pricehttp://www.life.hu/bulvar/20150402-katie-price-televizios-bemondo-bepucsitott-a-csaladi-nyaralason.htmlNagyon jól sikerült Katie Price nyaralása. Őrült hangulatában pedig még egy pucsítást is megengedett magának a parton.TV + Bulvár--Húsvéti nyuszi lett Péterfy Boribólhttp://www.life.hu/bulvar/20150402-peterfy-bori-husveti-nyuszikent-fotozkodott.htmlPéterfy Bori a húsvétra és zenekara 8. születésnapi koncertjére hangolódik.TV + Bulvár--Fodor Zsóka élete több szálon fut - hol itt, hol ott alszik a színésznőhttp://www.life.hu/bulvar/20150402-fodor-zsoka-az-rtl-klub-baratok-kozt-egykori-magdi-anyusanak-elete-tobb-szalon-fut-ciganyeletet-el.htmlA Barátok közt egykori Magdi anyusa egy percet sem pihen, állandóan mozgásban van és bevallottan élvezi a cigányéletet.TV + Bulvár--Vajna Timi hoppon maradt! Nem utazhat egyelőre Amerikábahttp://www.life.hu/bulvar/20150402-vajna-timi-andy-vajna-producer-felesege-nem-teheti-be-a-labat-amerikaba-a-vizum-es-a-zold-kartya.htmlBár már megvette a méregdrága fesztiváljegyet Amerikába, Andy Vajna felesége egyelőre nem utazhat egyelőre Amerikába. TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huEsténként sírva alszik el, és csak a kutyáival beszélget Medveczky Ilonahttp://www.life.hu/bulvar/20150402-medveczky-ilona-fel-hogy-leutik-a-penzeert.htmlMedveczky Ilona hónapok óta bezárkózva él, alig beszél valakivel, mostanában csak a kutyáihoz szól, mert tőlük szeretetet kap, az emberektől inkább fél. TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.