Megvan, ki lép egy nap Rubint Réka nyomdokaiba, és ő nem a lánya!

Rubint Réka Rubint Lara edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégi Fitbalance versenyen körülbelül ötezer ember előtt lépett színpadra Schobert Lara, és keményen lenyomott egy 50 perces tornaórát, amit még nézni is fárasztó volt. Lara lazán, mosolyogva csinálta végig. Azt hihetnénk, hogy már most elkötelezett híve lett az alakreformnak, de ő egyelőre nem az edzősködés felé kacsintgat.

"Az Alakreform táboraimban figyeltem meg, hogy az édesanyák gyakran a lányaikkal együtt érkeznek, akikkel az edzéseimen együtt is tornáznak. A csarnokban, ahol kedd esténként tartok 90 perces órát, bár biztosítok gyerekmegőrzőt, mégis örömmel hozzák be a szülők az edzésre a gyermekeiket, ahol ők is szívesen mozognak. Szívmelengető érzés nézni, ahogy követik az édesanyjuk példáját, még ha nem is bírják az egész órát végigcsinálni. Lara már korábban is beállt az óráimra, ha volt kedve, de csak a hátsó sorba, inkognitóban. Soha nem erőltettem, hisz sportol eleget, heti négyszer lovagol, heti kétszer teniszezik. Látva ezt a tendenciát, megkérdeztem, lenne-e kedve együtt csinálni egy közös edzésprogramot. Így született a most megjelent közös DVD ötlete, majd a közös fitbalance-os óráé. Szerintem még nem tudatosult benne, micsoda értéket ad, mennyi kislánynak fog példaképpen szolgálni, ezenkívül sok édesanyának segít majd rávenni a gyermekét a mozgásra. Engem kifejezetten büszkeséggel töltött el, amikor igent mondott az ötlet megvalósítására. Csodálatos érzés látni, hogy a szülői minta mire képes. A legnagyobb érték, amit gyermekeinknek adhatunk, a szeretet mellett, az egészségtudatos élet" – árulta el Réka, akit Lara minden mozdulatában fegyelmezetten lekövetett. Úgy tűnt, mintha már régóta gyakorolnák a közös produkciót.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Lara izgalom nélkül lépett a Fitbalance nagyszínpadára, ahová én még ma is remegő lábakkal lépek fel. Előre megbeszéltük, hogy semmit nem kell tennie, csak önmagát adni, és mindenből csak annyit csináljon, ami jólesik! Pihenjen, ha elfárad, hisz ezzel mutatja a leghitelesebb példát a korosztályának és a mozgást most kezdő hölgyeknek. Természetesen ma reggelre izomláza lett, és azon gondolkodott, hogyan megy be testnevelésórára" – nevetett Réka, akinek a bátyja nagylánya is a színpadon tornázott velük.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Larának jelenleg a lovaglás a legfontosabb, az a mindene. Most még csak hobbi számára az aerobik, és ezt én maximálisan elfogadom. Jelenleg úgy tűnik, hogy a bátyám 17 éves lánya, Rella veszi majd át a stafétát, neki ugyanis nagyon tetszik az Alakreform adta életérzés. Az élet majd eldönti, hogyan alakítja az útjaikat" – tette hozzá Réka, aki minden alkalommal hálát ad a sorsnak, hogy annak élhet, amiben hisz, és amivel tömegek életét teheti boldogabbá."

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.