Mi már tudjuk, hogy mi lesz Kiszel Tünde kislányából, Donatellából!

zeneművészet Kiszel Tünde énekesnő Donatella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ősztől rangos zeneművészeti szakközépiskolában folytatja tanulmányait Kiszel Tünde kislánya, Donatella, akit magánének szakra vettek fel.

Nagyon büszke 14 éves lányára Donatella, aki tegnap megkapta a hivatalos értesítést, hogy felvették álmai szakközépiskolájába.Mégsem veszi el édesanyja kenyerét és nem lesz műsorvezető belőle!
"Három helyre is felvették Donatellát, mindhárom intézmény színvonalas, komoly zeneművészeti szakközépiskola, ahová nagy a túljelentkezés. Donatella a felvételin 100 százalékból 95 százalékot teljesített, ami nagyon jó eredmény, így végül ő választotta ki, hogy melyik iskolában folytatja a tanulmányait. Ez a siker megerősített minket abban, hogy érdemes ezen az úton haladnia. Magánének tanszakra vették fel, akár énekesnő is lehet belőle, ha szorgalmasan tanul. A felvételi vizsgák februárban zajlottak, egy idő útján már kiírták a honlapra kód alapján a felvettek listáját, de csak tegnap kaptuk meg a hivatalos értesítőt. Büszke vagyok rá nagyon, meg is hatódtam"mesélte Tünde, akinek lánya nem csak jól énekel, de tehetségesen szaval is.

Forrás: Facebook/ Hunyadi Donatella


„Donatella márciusban a kerületi szavalóversenyen első lett. Az ötödik kerületben sok erős iskola van, mindenhonnan a legjobbakat küldték, ő nyert. A budapesti megmérettetésen pedig az ötödik helyen végzett."- mondta Tünde, aki nem büszkélkedhet hasonló eredményekkel diákéveiből.
„Nekem is a humán tárgyak voltak az erősségeim, de én fiatalkoromban nem nyertem rangos versenyt, Donatella túl tesz rajtam mindenben"

Kasza Tibi eltűnik az éterből http://www.life.hu/bulvar/20150505-kasza-tibi-eltunik-az-eterbol-nyaron-nem-lesz-hallhato-a-class-fm-morning-showjaban-sebestyen.html Ha kedd, akkor Kasza Tibi! A Morning Show több milliós hallgatótábora már megszokhatta, hogy Sebestyén Balázsék poénjai mellett minden kedd reggel Kasza Tibi hangjára ébredhet. Most azonban rövid időre elválnak a dinamikus négyes útjai. TV + Bulvár -- Demcsák Zsuzsa házassági ajánlatot kapott http://www.life.hu/bulvar/20150505-demcsak-zsuzsa-a-tv2-musorvezetoje-ket-hazassagi-ajanlatot-is-kapott-az-egyiket-berki-krisztiantol.html A műsorvezető csupán arra panaszkodott A konyha ördögének, hogy éhes, mire az a megoldás született, ha összeházasodnának, minden reggel ínycsiklandó reggelit kapna. Ehhez azonban Berki Krisztiánnak is volt egy-két szava. TV + Bulvár -- Kóbor János: "Egy biztos, az Omega nem megy szét" http://www.life.hu/bulvar/20150505-kobor-janos-az-omega-frontembere-elmondta-az-egyuttes-nem-fog-feloszlani-a-belso-feszultsegek-miatt.html Az együttes frontembere elmondta, bár vannak súrlódások az együttesen belül, de ettől az Omega még nem oszlik fel. TV + Bulvár -- Kulcsár Edina elhagyja az országot http://www.life.hu/bulvar/20150505-kulcsar-edina-a-miss-world-elso-udvarholgye-amerikai-turnera-indul-a-casanova-night-musical-cimu.html A szépségkirálynő nagy bejelentést tett közösségi oldalán... TV + Bulvár -- Kamerák előtt vetkőzött hálóruhába Medveczky Ilona http://www.life.hu/bulvar/20150505-kamerak-elott-vetkozott-haloruhaba-medveczky-ilona-az-osszezarva-friderikusszal-cimu-musorban.html Gesztesi Károly és Majka után Friderikusz Sándor következő vendége a táncművésznő Medveczky Ilona lesz. TV + Bulvár -- Magyar állampolgárságot kér VV Edina http://www.life.hu/bulvar/20150504-magyar-allampolgarsagot-ker-vv-edina-aki-haknizik-es-munkat-keres.html VV Edina és szerelme, VV Laci rájöttek, hogy a hétvégi haknikból nehéz megélni. Ezen valószínűleg az sem fog segíteni, ha Edina megkapja a magyar állampolgárságot, amit hamarosan igényelni fog. TV + Bulvár Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.