Íme, a legszebb pincérlány! Megmérettettek a dögös lányairól híres étteremlánc felszolgálói

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Hooters lány szépségkirálynő szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harmadszor is megmérettette csinos lányait a Hooters amerikai étteremlánc, amely 2012 nyarán nyitott meg Budapesten. A legszebb lány idén, aki a Las Vegasban megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat képviseli, Molnár Dalma lett, aki harmadszor futott neki a versenynek.

Dalma korábban megnyerte a Főiskolák Szépét és a Beach Girlt is, az idén pedig megválasztották a Hooters szépének. A lányok több körben vonultak fel a zsűri előtt, amelyben Aleska Diamond, azaz Sáfrány Emese, Ganxsta Zolee és Czanik Balázs mustrálta a formás lányokat. A pincérnők először az étterem egyenruhájában, majd mókás jelmezekben, végül bikiniben mutatták meg magukat.

Nézd meg, kik indultak a versenyen, és mely ismert emberek drukkoltak nekik!

/1505/Nyusz201552312136

Persze az utolsó kör váltotta ki a legnagyobb ovációt a leginkább férfiakból álló nézők között. Mi nagyon meglepődtünk, mert igazán eltérő karakterű, hús-vér és csodaszép lányok is indultak a megmérettetésen, akik nem hasonlítanak a magyar szépségversenyek egyenlányaira.
Nem kérdés, hogy ő a legjobb! Pont olyan a nyertes, mint a tavalyi királynő! Igazi, amerikai típusú lány" – kommentálták az eredményt a versenyt néző férfiak. És mit kell tudni a budapesti 22 éves szépségről, azon kívül, hogy ezen a rendkívüli helyen pincérkedik?

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„BKF-re járok, kereskedelem-marketing szakra. Addig dolgozom a vendéglátásban, amíg be nem fejezem az iskolát. Jelenleg nincs párom. Hatalmas lehetőségnek tartom, hogy kiutazhatok Las Vegasba, és egy nemzetközi versenyen mérettethetem meg magamat. Nem gondoltam korábban rá, hogy a hazánkban felkapott két szépségversenyen, a Miss World Hungaryn vagy a Miss Universe Hungaryn elinduljak. Inkább nem mondom meg, miért, kamuzni nem szeretnék" - mondta a nyertes.
Nem hagytuk annyiban, megkérdeztük a többi lányt is, hogy miért nem tűntek fel még a legrangosabb hazai megmérettetéseken. Meglepő választ kaptunk!

„Mi dolgozunk, nem érünk rá ezzel foglalkozni"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.