Tragikus halált halt a legendás televíziós személyiség

Elvis Presley rendező Marty Pasetta autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nagyon furcsa balesetben életét vesztette a tévés rendező-producer, Marty Pasetta.

Ám Marty Pasettát most, 82 éves korában utolérte a végzet La Quintában, mégpedig egy elég szerencsétlen autóbalesetben vesztette életét, ugyanis a gépjárművet nem vezette senki.
Az történt ugyanis, hogy kiszállt egy gépkocsiból, melynek még járt a motorja, és az autó sofőrje is elhagyta egy pillanatra a járművet. Ekkor az üres autó hirtelen elindult, és halálra gázolta a rendezőt, - adta hírül a Hollywood Reporter. A másik utast, aki szintén megsérült a balesetben, kórházban ápolják. Bizarr módon a gépkocsi vezetőjét, aki nem tartózkodott a járműben, ittas vezetés gyanújával letartóztatták
Pasetta készítette az Amerikai Filmintézet életműdíj sorozatát, olyan neveknek állítva emléket mint Alfred Hitchcock, Henry Fonda, Fred Astaire vagy Frank Capra, de számos tévéfilm és sorozat is köthető nevéhez. De a televíziós azért is legendának számított, hiszen ő vezényelte le a közvetítését a máig feledhetetlen Elvis Presley koncertetnek, az Aloha from Hawaii-nak, ami ráadásul a világon elsőként volt szateliten keresztül fogható műsor.

Megvan az Éden Hotel két finalista fiúja!http://www.life.hu/bulvar/20150525-eden-loki-es-eden-peti-a-ket-finalista-fiu-az-eden-hotelben.htmlEldőlt! Már csak két fiú maradt az Éden Hotelben, ők vívják meg a végső küzdelmet. Kedden este egy lány távozik, és megláthatjuk, melyik páros viszi el a főnyereményt.TV + BulvárOrigoBoggie a Facebookon üzenthttp://www.life.hu/bulvar/20150525-boggie-a-facebookon-uzent-az-eurovizios-dalfesztival-utan.htmlHazatért Bécsből Csemer Boggie. Facebookon üzent rajongóinak. TV + Bulvár--Kiderült, Puzsér Róbert miért vállalta el a sorozatszerepet - Nem kertelt, az biztos!http://www.life.hu/bulvar/20150525-puzser-robert-ezert-vallalta-el-a-sorozatszerepet.htmlPuzsér Róbert lesz az egyik főszereplője az RTLII csatornán júniusban induló, gyomorbavágóan őszinte, Szelfi című sorozatnak. Kiderült, miért vállalta el a szerepet. TV + Bulvár--Rányomult Boggie-ra az Eurovízió-győzteshttp://www.life.hu/bulvar/20150525-boggie-ra-nyomult-az-eurovizios-gyoztes-mans-zelmerlow.htmlHoppá! Az Eurovíziós Dalfesztivál szexis nyertesének, Mans Zelmerlöwnek nem volt elég a győzelem, a magyar versenyző telefonszáma is kellett volna neki.TV + Bulvár--Kiderült hová tűnt VV Cristofelhttp://www.life.hu/bulvar/20150524-cristofel-a-valovilag-egykori-szereploje-ismet-felbukkan.htmlA Life.hu VJ-nek sikerült elkapnia egy gyors interjúra a ValóVilág egykori fenegyerekét.TV + BulvárFotó: Szabó Balázs/Life.huFortyognak az indulatok az Eurovízió miatt - A dalválasztáson, a kreativitáson vagy a politikán múlik, hogy ki nyer?http://www.life.hu/bulvar/20150524-fortyognak-az-indulatok-az-eurovizios-dalverseny-miatt-a-dalvalasztason-a-kreativitason-vagy-a.htmlMint minden Eurovíziós Dalfesztivál után, most is összecsaptak a vélemények.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.