Milliós tartozással vádolja rapper barátja Berki Krisztiánt

pénz Dynamic tartozás millió Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Berki Krisztián és Dynamic az Édes életben még jó haverok voltak, a fiúk viszonya azonban megromlott – a rapper ráadásul súlyos tartozással vádolja egykori barátját.

Dynamic állítólag hónapok óta próbálja behajtani Berkin a tartozását. „Több mint egymillióval tartozik. Nem kért tőlem sosem kölcsön, hanem kisegítettem, amikor nem volt nála pénz. Ebből és a Nissan Juke verdámban okozott károkból, meg az azzal összeszedett büntetésekből jött össze ez az összeg” – mondta a rapper a Borsnak.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Vagy 300 ezres bírságot fizettem ki, mert Berki az autópályákon matrica nélkül használta a kocsimat. Sőt öt hónapig nem adta vissza az autómat, azzal hitegetett, hogy megvásárolja” – folytatta csalódottan Dynamic, akihez múlt héten került vissza a kocsi.

Berki azonban máshogy emlékszik a történtekre. „Soha nem kértem Dynamictól autót. Mindenki tudja a környezetében, Dynamic egyik fejlövése, hogy állandóan ajánlgatja a kocsijait. Tavaly jártam több autójával egy-egy hosszú hétvégére kipróbálásra.”

Berki szerint ráadásul Dynamic baráti szívességeket kér vissza pénz formájában. „Én, ha meghívok valakit kávézni, vagy veszek neki egy repülőjegyet Milánóba megnézni, hogy milyenek ott a szökőkutak, azt utána nem kérem számon.” Berki szerint mindez csak arról szól, hogy a rapper az ő nevével haknizzon a médiában.

Berki Krisztián: „Laura személyisége és viselkedése fogott meg"

Nyíltan mesélt megismerkedésük első pillanatáról az új magyar celeb szerelmespár. Cserpes Laura szingli volt, Berki Krisztián pedig lecsapott rá. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.