Te miért nem vállalsz gyereket? - Megnéztük, mire hivatkoznak a magyar nők

gyermekvállalás családalapítás társadalmi helyzet karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán nincs is olyan nő, aki élete egy bizonyos pontján ne kezdene el vágyakozni egy baba után. Ám azt, hogy kinél mikor érkezik el - és hogy vajon elérkezik-e valaha - a sorsdöntő pillanat, ezernyi tényező befolyásolja.

Thinkstock
Thinkstock

Ahogy azt is, hogy az utóbbi két évtizedben a gyerekvállalás időpontja egyre későbbre kerül, lassan a harmincas éveik közepén vagy végén járó kismamák kerülnek többségbe, de nem ritka a fiatal negyvenes, először szülő nő sem.

Biológiai bomba

A késői gyermekvállalás biológiai hátrányai nyilvánvalóak, hiszen egy idősödő szervezetet számos káros hatás érhetett már, és az sem kíván bővebb magyarázatot, hogy a nők petesejtjei pontosan annyi idősek, mint a nő maga - legyen akárhány éves. Ám tekintve, hogy hazánkban évente egy kisebb városnyi babával születik kevesebb, mint előtte, még mindig ünnepi a gondolat, ha valaki élete bármely pillanatában úgy érzi, készen áll az anyaságra. Kérdés azonban, hogy miért csúszik egyre későbbre a babázás öröme, és hogy a társadalom időben felismerve az okokat, képes-e megállítani a folyamatot, arra ösztönözve a nőket, hogy biológiailag biztonságosabb életkorban vágjanak bele az életre szóló kalandba.

Kisbabád van? Beszélgessünk!



Anyuka vagy üzletasszony?





Thinkstock
Thinkstock

Mindeközben a későn, vagy babát egyáltalán nem vállaló nőket a társadalom még mindig megbélyegzi, és végső soron el is ítéli, arra hivatkozva, hogy az ilyen döntést hozó nők karrieristák. Vagyis feltételezi róluk, hogy a szakmai karrier építése miatt - tudatosan, sőt szándékosan - halasztják a gyerekvállalást a magas egészségügyi kockázatokat hordozó életkorra, vagy esetleg gyermektelenek maradnak.
A közgondolkodás egyértelműen önzést gyanít a nők ilyen jellegű döntése mögött, miközben figyelmen kívül hagyja azt, hogy a társadalom még nem kínál biztonságos megoldást azok számára, akik a babavállalás miatt nem kívánnak lemondani társadalmi feladataikról.

Hol vannak az apukák?

Akadnak azonban olyan nők is, akik, bár szeretnének babát, és eszük ágában sincs hosszú időt tölteni a munkaerőpiacon, mégsem mernek belevágni a babázásba. Hogy miért? A válasz egyszerű, a gyermekvállalás két ember felelősséggel teli döntése kell, hogy legyen, és úgy tűnik, a férfiakban is egyre később érik meg a döntés, egyre később igénylik a saját utód születését.

A férfiak viszont arra hivatkoznak, hogy a gyermek vállalásához és egy család eltartásához szükséges anyagi feltételek nem állnak a rendelkezésükre, bizonytalan a saját megélhetésük is. Még a jó anyagi körülmények között élő férfiak jelentős része is arra hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi időben már nem birtokolják a valódi "biztonság" érzését, jólétük viszonylagos, nem tudnak tartalékokat felhalmozni, és ha bármilyen ok miatt elveszítik munkájukat, akkor a mindennapi megélhetésük is veszélybe kerülhet.

Thinkstock
Thinkstock

Gyereket albérletbe?

A késői gyerekvállalás vagy a gyerekről való lemondás hátterében a "lakhatás", az otthonteremtés megváltozása is szerepel. Egyre kevesebb fiatal számára válik elérhetővé a saját otthon biztonsága, albérletbe kényszerülnek - kezdő fizetés mellett -, vagy, ha mégis sikerül a lakásvásárláshoz szükséges alaptőke előteremtése, a hiteltörlesztés mellett vakmerő gondolatnak érzik a gyerekvállalást. Az általános bizonytalanságot aztán csak fokozzák a rossz példák, amikor a hitelből vásárolt vagy épült házak tulajdonosainak egy jelentős része képtelen törleszteni a részleteket.

Márti, 34 éves, gyógyszerész

A párom még tanul, én nemrég szereztem meg a diplomámat. A szüleim nem tudnak segíteni, így még mindig - már tíz éve - albérletben élünk. Nem szórjuk a pénzt, és a tanulás mellett mindketten dolgozunk. De nem merünk babát vállalni. Hova? És mi lesz, ha mi is utcára kerülünk? Hova megyünk egy, kettő, sok gyerekkel, ha esetleg megszűnik az állásunk, vagy kirúgnak minket?

Bébiszitter híján

Akiknél kifejezetten egzisztenciális okok miatt késik a baba vállalása, azt is hangsúlyozzák, hogy a gyermekintézmények férőhelyei rohamosan csökkentek az utóbbi évtizedben, és ha nem tudják bölcsödébe adni a kicsit, ugyanakkor a fizetésből nem telik egy állandó babavigyázó bérére, akkor nem szabad vállalni a gyereket. Ráadásul ha valakinek nincs állandó munkája, az alkalmi munkavállalói könyv nem elég igazolás ahhoz, hogy a bölcsőde férőhelyet biztosítson a kicsi számára, ott ugyanis előnyt élveznek a dolgozó anyukák gyermekei.

Gyöngyi, 37 éves, mérnök

Egy nagy nemzetközi cég gyárában dolgozom. Valójában fejlesztési feladataim lennének, a gyakorlatban minőségellenőrként kaptam munkát. Két műszakban dolgozom, az egyik héten este 11 órakor érek haza, a másik héten hajnali hatkor kezdek. A férjem is dolgozik. Ha lenne babánk, ki vinné bölcsődébe? És hova?

Széthulló családok

A rossz példák sem segítik elő a gyermekvállalási kedvet, hiszen az emelkedő számú válások riasztóak lehetnek, ráadásul a csonka családban felnövő gyerekek sem feltétlenül motiváltak arra, hogy már fiatalon gyereket vállaljanak. Így akad, aki saját családjának széthullása miatt dönt úgy, hogy majd vagy soha ne jöjjön a baba, másoknak elég a baráti körben szerzett negatív példák tapasztalata.

Thinkstock
Thinkstock

Imola, 31 éves, eladó egy bevásárlóközpontban

A szüleim elváltak, engem anyukám nevelt fel. Soha nem volt rám elég ideje, hiszen ahhoz, hogy megéljünk, két munkahelyen is dolgoznia kellett. Apám a válás után külföldre ment, azóta sem láttam. A gyerektartást sem fizette soha, anyámra hárult minden teher. Felnevelt, de belerokkant. Én ezt az életet nem akarom. Igazából, ha arra gondolok, mi az én életfeladatom... Hát elsősorban anyukámat kárpótolnám... Néha elviszem moziba, vásárolni, a múlt hónapban kapott tőlem egy masszázsbérletet. Most őt akarom kényeztetni. Persze ő azért mondogatja, hogy szeretne egy unokát, akit kényeztethetne, akire már lenne ideje, akinek láthatná a fejlődését, hiszen az enyém mellett elszaladt szegény. De nem, most még biztos, hogy nem akarok gyereket.

A pszichológus véleménye

Gazdag Enikő úgy látja, a nők gyerekvállalási szándékában nagy szerepet játszik a saját anyjához fűződő kapcsolata, a nőiességével való viszonya és az énképe, hogy az élete különböző területei milyen szerepet töltenek be nála, mekkora jelentőséggel bírnak az életében. A késői gyerekvállalás mellett szólhat a tapasztalat, a személyiség érettsége, egy jól kialakult szilárd identitás, amikor a nő már tudatosabban képes a gyerekvállalás kérdéseit kezelni. A korai gyerekvállalás javára írható a spontaneitás, a gyerekhez való viszonyulás ösztönösebben alakul, viszont a túl korán kötött párkapcsolatokat jelentősen megterhelheti egy hamar jövő gyerekáldás, és később, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, újból felszínre kerülnek a kihagyott életfeladatok - ismerkedés, több párkapcsolat, szakmai hely megtalálása.

Egy stabil, jól működő párkapcsolatban előbb-utóbb megérik a gyerekvállalás kérdése, és ha ez nem következik be valamilyen oknál fogva, érdemes utánajárni, hogy mi lehet az oka. Utóbbi lehet a szülők negatív példája, félelem az elköteleződéstől, a felelősségtől vagy az addigi élet feladásától. Az egykék hajlamosabbak szintén egy gyereket vállalni, vagy éppen ellenkezőleg: törekszenek arra, hogy a gyereküknek legyen testvére, attól függően, hogy ők maguk menyire hiányolták ezt az életükből. Az, hogy ki hány gyereket vállal, számtalan dologtól függhet, kezdve a hittől a párkapcsolat stabilitásán át egészen a családi háttérig, valamint az örömforrás megéléséig a gyerekek nevelésében.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.