A nagyszülő a hosszú élet titka - Így hatnak az idősek a fiatalabb generációkra

2011.12.12. 2:09

Nemcsak a gyermek felügyeletében, gondozásában tudnak segíteni a nagyszülők, de a kicsi fejlődésében, a problémáik megoldásában is nagy szerepet játszhatnak.

Tipp! Állati jelmezek! Kattints a galériáért!


Az unoka és a nagyszülők között optimális esetben különleges kapcsolat alakul ki. Köszönhető ez annak is, hogy részben sokszor ők bizonyulnak engedékenyebbnek, és hajlamosak az elkényeztetésre, ami az unoka számára fiatalkorából fakadóan nagy dolognak számít. Ezen kívül azonban sokkal fontosabb értéket is adnak a nagyszülők.


Thinkstock


A mindennapok gondjai nélkül

Sokan vélik úgy, hogy egy nagyszülő sokkal jobban szereti az unokáját, mint anno a saját gyermekét, bár a kijelentés túl erős, ráadásul bizonyíték sincs rá, az azonban biztos, hogy az unokával való kapcsolat teljesen más, mint amilyen a saját gyermekükkel volt régen. Ez nemcsak az életkorral járó változásokból fakad, hanem abból is, hogy ilyenkor már nem nehezednek rájuk a mindennapok gondjai, nem az ő vállukon nyugszik a nevelés, szervezés felelőssége. Ők mindebből sokszor csak nagyon keveset tapasztalnak meg, a gyermeknevelés során pedig teljesen másféle szerepet töltenek be a hozzáadott másféle érték és tudás révén.

Evolúciós szerep

Számos kutatás irányult már arra, hogy meghatározza a nagyszülők evolúcióban betöltött szerepét. Az idős korosztály felemelkedése fontos szerepet játszott a homo sapiens felemelkedésében is, amire egy tanzániai törzs megfigyelése során derült fény. A női majomemberek ugyanis sokszor még a termékeny kor előtt elhaláloztak, aztán amikor egy egyed kicsit magasabb kort ért el, akkor a lánygyermekeiknek besegítettek, mikor ők is anyák lettek. Mivel ezek a párosok igen jól boldogultak, a hosszú életért felelős gének átörökítődtek.

Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhető ugyanis az, hogy az idősebbek át tudták adni a tapasztalataikat például a táplálékgyűjtés során a mérgező ételekről, vagy éppen a legjobb vízlelőhelyekről, bizonyos készségekről, eszközkészítési módszerekről. Ezen kívül fontos szerepük volt egyes viták elsimításában, nagy részt vállaltak a békítési folyamatokban, így szépen lassan létfontosságúvá is váltak az idősek a közösségben.

Thinkstock


Csak a környezet változott

Ugyan az őskor már régen volt, ma is alapvetően hasonló szerepe van az idősebb korosztálynak: átadják a tapasztalataikat, a tudásukat, és mivel nem rájuk hárul a nevelés terhe, játékosabban és felszabadultabban tudják tanítani az unokákat. A nagyszülők jelenkori szerepére is számos kutatás irányult az elmúlt években, melyek kapcsán olykor ellentmondásos eredményeket hoztak nyilvánosságra. Egy angliai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy azok a gyermekek, akik bölcsőde, óvoda helyett a nagyszülőknél töltik az időt, kevésbé tudnak később a közösségbe beilleszkedni, ott pedig nehezebben tudják megtalálni a helyüket, félénkebbek, visszahúzódóbbak lesznek.

Ezzel szemben egy néhány évvel később készült tanulmány pont a nagyszülők jelenlétének előnyeit ecsetelte, miszerint sokkal nyugodtabbak azok a kicsik, akik sok időt töltenek a nagyszülőknél, emellett boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek, valamint a konfliktuskezelés is sokkal könnyebben megy majd nekik.
Egy másik tanulmány szintén a nagyszülők jó hatását fejtette ki, főleg akkor, ha fiatalabb nagyszülőkről van szó. Ők ugyanis könnyebben megértik az unokák problémáit, életkorukból fakadóan közelebb állnak a kicsikhez, így hatékonyabban tudják őket átsegíteni a felmerülő problémákon, mivel a bizalmi viszony is stabilabbá válhat.

Ha a sok különböző tanulmány konzekvenciáját szeretnénk levonni, az mindenképpen megállapítható, hogy a köznevelés mellett a nagyszülőknek kiemelkedő szerep jut a kicsik fejlődésében, már csak azért is, mert az idősebb generációval való bizalmi kapcsolatra nagy szükségük van, akkor főleg, ha olyan témákról van szó, melyek kapcsán a szülő előtt jóval nehezebben nyílnak meg.

Tipp! Szerepelhetne ilyen képeken a tinisztár? Kattints a galériáért!


Nagyító alatt: a zűrös Z-generációhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111208-nagyito-alatt-a-zuros-zgeneracio.html 100 ezer forint: ennyibe kerül ma egy gyerek Magyarországon - Hálapénzbenhttp://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20111118-100-ezer-forint-ennyibe-kerul-ma-egy-gyerek-magyarorszagon-.html Meg nem született gyermekek - Milyen nyomot hagynak az anyában?http://www.life.hu/anyaskodj/20111114-meg-nem-szuletett-gyermekek-milyen-nyomot-hagynak-az-anyaban.html Még mindig bepisil a gyerek? - Lelki okok a vizelettartási problémák közötthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111108-meg-mindig-bepisil-a-gyerek-lelki-okok-a-vizelettartasi.html A kamasz és a pornó - Így beszélj róla a gyerekkelhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111106-a-kamasz-es-a-porno-igy-beszelj-rola-a.html
tanulmánynagyszülőkevolúciónevelés