Túlsúlyosan várandósan - Komoly problémákat okozhatnak a plusz kilók

hízás túlsúly várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A várandós nők hízása természetes. A szülész-nőgyógyász orvos, illetve a védőnő rendszeresen ellenőrzi a kismamák súlygyarapodását, aminek megvan az elfogadható mértéke: átlagosan 11-14 kg a terhesség alatti hízás. Nem mindegy azonban, hogy a terhesség előtt mit mutatott a mérleg, azaz hány kilogramm volt a kismama a teherbeesés előtt.

Ha túl kövér a nő a teherbeeséskor, az számos terhesség alatti problémát vetíthet előre. Nem kizárólag a fejlett országok nőinél jellemző az elhízás, hanem egyre inkább átterjed az ázsiai országokra is a túlsúlyosság. Míg minden harmadik brit nő úgy esik teherbe, hogy a túlsúlyosság rizikójával is számolnia kell a kilenc hónap alatt, addig a kínai nők 8%-ánál áll fenn ez a helyzet.

Thinkstock
Thinkstock

A terhesség alatti túlsúly veszélyei

Megfigyelték, hogy a túlsúlyos anyák gyermekeinél nagyobb a különböző fejlődési rendellenességek, így a nyitott gerinc, a szív- és agyfejlődési rendellenességek, vagy a szájpadhasadék kialakulásának az esélye. Emellett a túlsúlyos kismamáknál a terhesség alatti fertőzéses megbetegedések gyakorisága és a koraszülések aránya is magasabb, mint a normál súlyúaknál.

Az is ismert, hogy minél nagyobb az elhízás mértéke, annál nagyobb a koraszülés valószínűsége; az elhízás - annak mértékétől függően - 30-70%-kal növeli a koraszülés kockázatát. A terhesség alatti diabétesz és a terhességi magas vérnyomás is többször fordul elő a túlsúlyos terhes nők között, mint a normál súlyúaknál. A megszületendő gyermek, amennyiben nem koraszülött, általában nagyobb súlyú, mint a normál súlyú kismamák újszülöttei, talán ezzel is összefügg, hogy a túlsúlyos nők körében gyakoribb a császármetszés, mint a nem elhízottaknál.

Helytelen táplálkozás a terhesség előtt

Nem ismert, hogy pontosan mi az oka az előbb ismertetett, elhízással összefüggő veszélyeknek. Valószínűleg a terhesség előtti helytelen táplálkozás jelentős szerepet játszik az elhízásban, ami miatt anyagcserezavarok és vitaminhiány alakulhat ki a női szervezetben, és ez később hatással van mind a kismama, mind a fejlődő embrió, magzat egészségére.

Thinkstock
Thinkstock

Ki számít túlsúlyosnak?

A túlsúlyosság megítélésében a szubjektív vélemények helyett célszerű számszerűsíthető adatokra támaszkodni. A testtömeg-index vagy BMI - a "body mass index" angol kifejezés rövidítése - kiszámításához a kg-ban kifejezett testtömeget kell a méterben megadott testmagasság négyzetével elosztani. Az számít túlsúlyosnak, akinek az esetében a terhesség előtt a BMI nagyobb, mint 29 - vagy más szakirodalmak szerint nagyobb, mint 30.

Mit tehetnek a túlsúlyos nők?

A tervezett teherbeesést megelőzően fokozott figyelmet kell fordítani az egészséges életmódra és táplálkozásra. Amennyiben életmódbeli változtatásokkal nem következik be súlycsökkenés, ajánlatos a teherbeesést megelőzően orvosi vizsgálaton részt venni. Szakemberek - orvosok, dietetikusok - segítségével tisztázható, hogy az elhízás hátterében gyógyszeresen kezelendő hormonháztartási és/vagy anyagcserezavarok állnak-e. A terhesség alatt már késő és egyáltalán nem ajánlott drasztikus fogyókúrába kezdeni. A nagymértékű elhízás jeleit mutató nőnek a teherbeesést követően rendszeresen kell orvosi vizsgálatokon részt vennie. Esetükben a terhesség alatti hízásnak 7-10 kg-nál nem ajánlott többnek lenni.

Forrás: Patikamagazin.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.