Tréningek, tanfolyamok kismamáknak, hogy könnyebben visszarázódjanak a munka világába

gyermekvállalás munkahely kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyes lejárta után nincs mese, vissza kell térni dolgozni, és ismét helyt kell állni a munka frontján. Visszailleszkedni nem mindig könnyű, szerencsére azonban ma már több lehetőség is van arra, hogy megkönnyítsd a folyamatot.

Most elég egy rajz, és akár az egész család ingyen mehet a Vidámparkba - csatlakozzatok a pályázatunkhoz!

A szülési szabadság és a gyermek első évei szinte nem is szólnak másról, csak a kicsiről. Ahogy azonban cseperedik az apróság, úgy közeledik egy új korszak kezdete. Egy olyan időszaké, ahol igenis vissza kell rázódni a dolgozó mindennapok körforgásába. Amikor teljesíteni kell a munkahelyen, és továbbra is megfelelően gondoskodni a gyermekről. Mielőtt azonban visszaülnél a székedbe, ismét képbe kell kerülnöd: be kell gyűjtened a munkáddal kapcsolatos új információkat, és tudomást kell szerezned az esetleges változásokról. Vagyis nemcsak a külsődet kell tataroznod, hanem fejben is fel kell készülnöd és fel kell venned a ritmust.

Thinkstock
Thinkstock

Ha egyre sürgetőbb a kérdés

Az elmúlt évtizedekben a nők szerepe vitathatatlanul és gyökeresen átalakult. Karrierorientáltabbak lettünk, képezzük magunkat, és szeretnénk szakmai területen is minél több mindent elérni. Mindezek mellett igyekszünk egy jól működő párkapcsolatot is fenntartani, hiszen a családalapítás is szerepel a terveink között.
A munkáltatókat ennek ellenére a mai napig elbizonytalanítják a női dolgozók gyermekvállalási tervei. Ha pedig a baba már megfogant, a gyes utáni visszatérésig csak fokozódik ez a bizonytalanság. A legrosszabb, hogy a nők a "pihenő" alatt el is veszíthetik korábbi lendületüket. A kihagyott 1-3 év ugyanis nem igazán szól másról, mint a pelenkákról és cumisüvegekről. Így nem csoda, hogy a korábban magabiztos és sikeres anyukák is kételkedni kezdenek saját tudásukban, felkészültségükben.

Külföldről jön a segítség

Magyarországon egyelőre csak a nagyobb cégek kezdenek külföldi anyavállalataik mintájára mamabaráttá válni. Sok esetben amellett, hogy baba-mama szobát alakítanak ki, napközit is működtetnek a gyermekes dolgozók számára. A vállalati kultúra átalakításával már egy év után visszavárják a kismamákat, akiknek lehetőségük van négy- vagy hatórás, részmunkaidős pozícióba is visszatérni. Ezzel megkönnyítik az átállást is az anya számára.
Ugyanakkor arra is találhatunk példát, hogy a munkaadók már a szülési szabadság kezdetén elkezdik a felkészítést a visszatérésre, vagyis nem engedik el teljesen várandós dolgozójuk kezét. Rendszeres időközönként hírlevelet küldenek nekik, melyben a legfontosabb szakmai kérdések mellett a cégen belüli főbb változásokról is tájékoztatják őket. Így pedig, amikor az anya úgy dönt, hogy visszatér a céghez, naprakész lesz, és nem érez lemaradást.

Itthon mit tehetünk?

Sajnos ezek a lehetőségek Magyarországon egyelőre csak a multinacionális vállalatok körében terjedtek el, a kisebb cégek ugyanis nehezebben birkóznak meg az ilyen kihívásokkal. Ha a te munkahelyed is az utóbbiak közé tartozik, akkor is megtehetsz néhány lépést azért, hogy kisebb legyen a kizökkenésed mértéke. Csak mert huzamosabb ideig otthon voltál a gyerkőccel, nem lettél teljesen piacképtelen. Ha éppen pelenkázás közben jön a világmegváltó üzleti ötlet, ne habozz, vágj bele! Mind az önkormányzatok, mind a különböző segélyszervezetek indítanak tanfolyamokat és felzárkóztató képzéseket újdonsült vagy éppen egyedülálló anyáknak, valamint nehezebb helyzetben lévő álláskeresőknek.

Thinkstock
Thinkstock

Budapesten a XIII. kerületben például kifejezetten kismamák részére indítanak ingyenes angol- és ECDL-tanfolyamokat. Korábban egy uniós pályázat elnyerésének köszönhetően Ózdon is indult ehhez hasonló, az anyukák munkába való visszatérését megkönnyítő program. Csepelen például a fiatal anyák ingyenesen vehetnek részt irodavezetői, pénzügyi és számviteli-ügyintézői, valamint számítógép-kezelői tanfolyamon. A kurzusok résztvevőinek a képzésen felül mentori támogatást és pszichológiai tanácsadást is nyújtanak, valamint segítenek az álláskeresésben is, ha arra van szükség. A tanfolyamok alatt sok esetben ingyenes gyermekmegőrzést biztosítanak, de még bérlettámogatás is járhat az iskolapadba visszaülőknek.

A felnőttképzési központok szintén kínálnak kedvezményes lehetőségeket, ezek legtöbbször azonban csak bizonyos százalékú kedvezményt adnak az adott tanfolyam árából. Egy szegedi oktatási vállalkozás például 10% kedvezményt ad a gyeden és gyesen levőknek, valamint a főállású anyáknak.

Érdemes hát megnézned, van-e számodra ilyen lehetőség a lakóhelyed környékén. Fontos, hogy ne csak az álláshirdetéseket, hanem a továbbképzési lehetőségeket is végigböngészd. Sok esetben otthonról végezhető távoktatásos formában is kínálnak képzéseket. Ma már az otthonimunka-közvető oldalakon túl kifejezetten a kismamák igényeinek megfelelő tanácsadó, állás- és kurzusközvetítő honlapok is léteznek. Így nem kell kétségbeesned akkor sem, ha a gyermeked és a vállalkozásod születése esetleg azonos időszakra esne.


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Útmutató kismamáknak: így vond be az apukát a baba életébe!http://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20120424-utmutato-kismamaknak-igy-vond-be-az-apukat-a-baba-eletebe.htmlCsaládbarát munkahelyek: milyen előnyt élveznek a visszatérő anyukák?http://www.life.hu/anyaskodj/20120413-csaladbarat-munkahelyek-milyen-elonyt-elveznek-a-visszatero-anyukak.htmlÍgy érd el, hogy biztosan visszavegyenek szülés után a munkahelyedrehttp://www.life.hu/anyaskodj/20120406-igy-erd-el-hogy-biztosan-visszavegyenek-szules-utan-a-munkahelyedre.htmlJob sharing: egy kiváló megoldás a dolgozni is vágyó édesanyáknakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120404-job-sharing-egy-kivalo-megoldas-a-dolgozni-is-vagyo-edesanyaknak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.