Veszélyes adalékanyagok a tisztítószerekben, melyek aggodalomra adnak okot

adalékanyag mosószer tisztítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mosóporok, tisztítószerek és kozmetikumok kapcsán állandó vita tárgyát képezi, hogy az összetevők között található, veszélyesnek kikiáltott anyagok valóban azok-e, illetve ha igen, mekkora mennyiségben.

Az egészséges életmód elkötelezett híveit nem érdekli a mennyiség, mások viszont az európai uniós szabályokat emlegetik, melyek megengedik ugyan allergén adalékanyagok használatát, azt azonban szigorúan szabályozzák, hogy milyen arányban lehetnek jelen az egyes termékekben. Hogy kinek van igaza, talán eldönthetetlen, azt azonban nem árt tudni, hogy milyen anyagokról is van szó. Az már csak rajtad áll, hogy ezeket teljes mértékben elkerülöd-e, vagy bízol a szabályokban, és abban, hogy valóban nem ártanak az egészségednek. Az adalékanyagok közül ezúttal az SLS-t és társait vettük górcső alá.

Természetes eredetű kemikália

A Sodium Lauryl Sulfate olyan úgynevezett felületaktív anyag, amely többek között habot képez, és amelyet éppen ezen tulajdonsága miatt számos tisztítószer és kozmetikai termék tartalmaz. Majdnem minden samponban megtalálható, de összetevője sok fehérítőszernek, hajfestéknek, hajszőkítőnek, fogkrémnek, tusfürdőnek, szappannak és mosószernek.

Thinkstock
Thinkstock

Habár az SLS alapanyagát a kókuszdióból vonják ki, a kész kemikália egyáltalán nem természetes anyag - sőt, az amerikai környezetvédelmi munkacsoport besorolása alapján egy mérsékelten veszélyes denaturáló, felületaktív tisztítószer, emulgálószer és habosító.
A Sodium Lauryl Sulfate-hoz hasonló a Sodium Laureth Sulfate, röviden SLES, amely sokkal jobban habzik, mint az SLS, miközben a szakemberek szerint kevésbé irritáló az emberi szervezet számára.

Ha ezeket találod az összetevők között, az mind az SLS-t vagy az SLES-t jelenti:

  • Sodium Dodecyl Sulfate
  • Sulfuric Acid, Monododecyl Ester, Sodium Salt
  • Sodium Salt Sulfuric Acid
  • Monododecyl Ester Sodium Salt Sulfuric Acid
  • A13-00356
  • Akyposal SDS
  • Aquarex ME
  • Aquarex Methyl

Az Ammonium Lauryl Sulfate, azaz ALS is sok kozmetikai termékben és tisztítószerben megtalálható ugyancsak azon tulajdonsága miatt, hogy habot képez. Hasonló az SLS-hez, de kisebb veszélyt jelent az emberi szervezetre.

Az SLS lehetséges káros hatásai

Az SLS szem- és bőrirritációt, szemkárosodást okozhat, megtámadhatja a központi idegrendszert, előidézhet depressziót, hasmenést, nehézlégzést, de súlyos esetben rákot is. Számos kutatás bizonyítja, hogy az SLS károsítja a szájnyálkahártyát és a bőrt. Egy kifejezetten maró hatású szerről van szó, amelynek irritáló hatása akár 3 hétig is tarthat. Az SLS ugyanis kivonja a bőr olaj- és nedvességtartalmát. Az SLS úgynevezett nitrozaminokat is képezhet a szervezetben, amely bizonyítottan rákkeltő.

Tipp! Merész fotókkal kampányol a német divatmagazin. Kattints a galériáért! (+18)


Óvatosan a melléktermékekkel is

David Steinman amerikai egészségügyi kutató néhány évvel ezelőtt számos kozmetikai termékről állította, hogy 1,4-dioxánt tartalmaznak - többek között népszerű samponokról, tusfürdőkről, testápolókról, de ami még megdöbbentőbb: babaápolási termékekről is. Ezután több gyártó ellen is jogi eljárás indult a fogyasztók mérgezése vádjával - az ügyről és David Steinman munkásságáról itt olvashatsz bővebben -, a termékek kétharmada tartalmazott ugyanis 1,4-dioxánt.

Thinkstock
Thinkstock

Az 1,4-dioxán nem azonos a dioxinnal, sőt egészen más a két összetevő. A dioxin az égés mellékterméke, míg a dioxán vagy 1,4-dioxán ipari folyamatok mellékterméke, tisztítószerek gyártásakor keletkezik. A tisztítószerekbe nem szándékosan kerül. Az 1,4-dioxán az SLS mellékterméke, ami pedig nagyon gyakori összetevője a tisztítószereknek és vegyszereknek. A potenciálisan rákkeltő 1,4-dioxán az úgynevezett etoxilálás mellékterméke. Az etoxilálás egy gyors és olcsó ipari folyamat, amellyel lágyabbá tehetők a vegyszerek és illatszerek. Ezzel az eljárással érik el azt is, hogy egy-egy termék minél jobban habozzon. A folyamat során keletkezik tehát melléktermékként a dioxán, és mivel melléktermékről van szó, a gyártóknak nyilvánvalóan nem kötelességük feltüntetni az összetevők között.

Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon!



A dioxán amellett, hogy súlyosan rákkeltő anyag, agykárosodást is okozhat, megtámadhatja a központi idegrendszert, a veséket, a májat és a légzőrendszert. Az állatkísérletek alapján már kis mennyiségben is rákot okozhat, emlősöknél könnyen felszívódik a tüdőn, a bőrön és az emésztőrendszeren keresztül, az Egyesült Államokban pedig a növényvédő szerekkel azonos veszélyességi osztályba sorolják.

Bár az összetevők között soha nincs feltüntetve a dioxán, ha a következő összetevőket olvasod a címkén, vélhetően előbbi is megtalálható a termékben:

  • Myreth, Oleth, Laureth, Ceteareth, vagy más "eth"
  • PEG
  • Polyethylene, Polyethylene Glycol vagy Polyoxyethylene
  • Oxynol

Hogyan legyen zöldebb a háztartásod?

Ha csökkentenéd az ökológiai lábnyomod, tartsd magad a következőkhöz:

Thinkstock
Thinkstock

  • Mindig olvasd el az összetevőket a címkén! Figyelheted azt is, hogy mit nem tartalmaz, a zöld gyártók ugyanis előszeretettel tüntetik fel, hogy a termék környezetbarát, például foszfátmentes. Keresd a "biológiailag lebomló" címkét!
  • Válaszd a koncentrátumokat! A kisebb csomagolás kisebb ökológiai lábnyomot hagy.
  • Használj mosódiót! Ez a kínai mosódiófa szárított gyümölcse, drogériákban is kapható.
  • Egy ruhát többször is felvehetsz, nem kell azonnal kimosni valamit, miután egyszer viselted. Sokszor csak megszokásból kerül a ruha a szennyeskosárba, nem pedig azért, mert valóban piszkos. Ráadásul a ruháid is tovább maradnak szépek, ha kevesebbet mosod őket.
  • Moss és öblíts hideg vízben! Nagyon sok áramot spórolhatsz meg így, mosáskor ugyanis az energia 90 százaléka a vízmelegítésre megy el.
  • Csak akkor moss, ha megtelt a mosógép!
  • Lehetőség szerint ne használd a szárítót!

Tipp! Stílusos és borzalmas próbálkozások a vörös szőnyegen. Kattints a galériáért!



Vakító, lélegző, önfenntartó: íme, a jövő házaihttp://www.life.hu/hazitunder/20120525-vakito-lelegzo-onfenntarto-ime-a-jovo-hazai.htmlVeszélyes adalékanyagok, melyeket kerülj!http://www.life.hu/hazitunder/20120514-veszelyes-adalekanyagok-melyeket-kerulj.htmlA lejárt szavatosságú étel is fogyasztható? - Íme az igazsághttp://www.life.hu/hazitunder/20120511-a-lejart-szavatossagu-etel-is-fogyaszthato-ime-az-igazsag.htmlLúgosító, kalóriaszegény, gluténmentes csodaszer: a quinoa jótékony hatásaihttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120423-lugosito-kaloriaszegeny-glutenmentes-csodaszer-a-quinoa-jotekony-hatasai.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.