Nem kell megtanulni kézzel írni? Amerikában már nem kötelező

a nap cikke gépírás kézírás oktatás fejlesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai államok többségében már nem kötelező az iskolásoknak a hagyományos folyóírást megtanulniuk, helyette a tízujjas gépelés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az ott élő szakemberek szerint a jövőben úgyis mindent valamilyen gépen írunk majd, így felesleges ilyen elavult tudományokra oktatni a kicsiket.

Ragadós lesz az amerikai példa?

Miközben sok vállalat grafológiai elemzés nélkül nem is vesz fel dolgozókat, és az írástudatlan embereket megbélyegzik, egyes helyeken már a hagyományos folyóírás tanulását is feleslegesnek tartják, és a gyerekeknek inkább a nyomtatott betűk felismerését tanítják meg.
Hazánkban ezzel szemben egységes állásponton vannak a szakértők: a kézzel írás olyan képesség, melyet minden embernek ismernie és használnia kell. Az írástanulás emellett fejleszti a kisiskolások finommotorikai képességeit, figyelmet és összepontosítást igényel, és a helyesírásra is jobban megtanít, mivel nincs helyesírás-ellenőrző program, mely kisegítene.

Thinkstock
Thinkstock

Bár a szakértők közül is sokan úgy vélik, hogy az amerikai minta a következő 15-20 évben világszerte elterjed majd, nálunk ennek egyelőre nyomai sincsenek. Tavaly Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is kijelentette, hogy a kézírástanítás továbbra is kötelező marad a magyar iskolákban - viszont a gépírás továbbra sem.

Nálunk a gépírás tanítását hanyagolják el

Míg egyes amerikai államokban a szépírásórák helyett harmadik osztálytól a tízujjas gépelésre helyezik a hangsúlyt, és felső tagozatban már minden házi feladatot géppel írva kell beadni, addig nálunk még a gépírást is csak ritkán oktatják. Így ugyan az amerikai gyerekekkel ellentétben a mieink gond nélkül el tudják olvasni a folyóírást is, és nem csak nyomtatott betűkkel képesek írni, a tízujjas, vak gépelést általános és középiskolában alig ismerik. A számítógépet már kisiskolás koruktól használó gyerekek ezért saját módszerrel tanulnak meg gépelni, ami lassú, és a szemnek sem tesz jót. A hozzáértők javaslata szerint emiatt jó ötlet lenne kicsit haladni a korral, és negyedik osztálytól kezdve tízujjas gépelési technikát is tanítani a gyerekeknek. Mindezeket kiegészíthetnék a szövegszerkesztési szabályokkal és a számítógépes kultúrára oktatással, hiszen a gyerekek tanórákon kívüli géphasználat közben - pláne a barátaiktól - biztos, hogy nem fogják elsajátítani.

Kézzel írni jó!

A kézzel történő írás nemcsak azért fontos, mert egyelőre nem mindenki szaladgál laptoppal vagy okostelefonnal a táskájában - mellesleg így egy nagyobb áramszünet esetén sem áll meg az életünk -, hanem azért is, mert a folyóírás megtanulása sok összetett képességet fejleszt, többek között a gondolkodásét is, ezért ha megszüntetnék az oktatását, az kiszámíthatatlan hatással lehetne ránk és kultúránkra. A grafológusok szerint írásképünknek szociokulturális jelentése is van: ahogy például a szöveget tagoljuk a papíron, az gondolkodásunkról, szociális funkcióinkról is képet ad.

Kézzel írni egyébként három éven át tanulunk, és bár kétféle szabvány közül választhatnánk, leggyakrabban az 1978-as tanterv szerinti kör alapú írást oktatják. 1987-ben a Virágvölgyi Péter, Ligeti Róbert és Kutiné Sahin-Tóth Katalin által kidolgozott dőlt folyóírást is választhatóvá tették, de ezt, bár sokkal könnyebb vele gyorsan írni, szinte senki sem használja. Az alsó tagozatban megtanult gömbölyű betűk és kötések viszont a diktálás utáni lendületes jegyzetelésre egyáltalán nem alkalmasak, így felsőben, de legkésőbb a középiskolában szinte minden diák kialakít magának egy sajátos változatot, melyet könnyen használni tud.

Thinkstock
Thinkstock

Már füzetre sem lesz szükség?

A jövőben azokban a családokban, ahol a szülők megengedhetik maguknak, szinte biztos, hogy az általános iskolás gyerekek mindegyikének lesz okostelefonja és laptopja otthon, és inkább azokon tartja majd a kapcsolatot barátaival levelezőlapok helyett. Két belgiumi iskolában emellett már nemcsak be lehet, hanem be is kell vinni a gépet a füzet helyett: az iPad táblagép órai használatát kötelezővé tették ugyanis a 12-19 éves korosztálynak. De a táblagépek Ázsiában is nagyon népszerűek, Dél-Koreában és Szingapúrban egy sor iskolában már most teljesen kiszorították a tankönyveket és a füzeteket.

Mindezek ellenére a szakemberek sem félnek attól, hogy a kézírás teljesen eltűnne a jövőben: inkább különlegességnek számít, mivel egy kézzel írt levél vagy képeslap személyessége miatt nagyobb értéket képvisel, mintha gépre billentyűztük volna a sorokat - kamasz unokáink talán majd azon lesznek felháborodva, ha szerelmük nem a most oly lenézett, romantikus kézírásos változatban vall szerelmet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.