"A fiam nyakára és lábára is rátekeredett a köldökzsinór" - Így szültem én

így szültem én baba köldökzsinór története szülés terhes komplikáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Roxána 14 évesen ismerkedett meg leendő férjével, azóta pedig két gyermekük is született, és egy harmadikon is gondolkodnak.

"Kisebb megszakításokkal 14 éves korom óta vagyok együtt a férjemmel. Mikor 19 lettem, ő már nagyon vágyott egy kisfiúra, és engem is meggyőzött, így belevágtunk. Négy hónap múlva megfogant az első fiunk, Adrián, én pedig közben az érettségire készültem, amit 34 hetes terhesen tettem le. Mivel nem ismertem egy nőgyógyászt sem, ezért nem volt fogadott orvosom, ami időnként több óra várakozást jelentett, de bírtam. Elég könnyű terhességem volt, egyedül az alacsony vérnyomás kínzott, illetve a plusz húsz kiló, amit sajnos fölszedtem. Emellett aggódós anyuka voltam már akkor is, minden aprósággal - például a harmincadik héttől jelentkező jóslófájásokkal - a netet bújtam, vagy a védőnőmet zaklattam. A 38. héten pedig olyan erősek lettek a fájdalmak, hogy azt hittem, itt az idő, de a kórházban megszűntek az összehúzódások, így hazamentünk. Még túl is hordtam ezek után a babát, így ismét a kórházban találtam magam. Mikor már az ötödik nap is eltelt, megindították a szülést."

Thinkstock
Thinkstock

Bár Roxána nagyon félt a szüléstől, bátran viselte a megpróbáltatásokat, s végül természetes úton megszülte Adriánt.

"A szüléstől nagyon féltem, nem tudtam, mi vár rám, és nem is nagyon mesélt nekem erről senki. Reggel hétre mentem fel a szülőszobába, bekötötték az oxitocint, tíz perc után pedig el is kezdett szivárogni a magzatvíz. Az arra járó mogorva szülésznő szerint csak bepisiltem, de mikor később hajlandó volt meg is nézni, kiderült, hogy tényleg a magzatvíz ömlik, csupa víz volt már minden körülöttem, és egyujjnyira kinyílt a méhszájam is. Ekkor fájásom még nem volt, sétálhattam is kicsit, aztán rákötöttek a CTG-re, és közben a férjem is megérkezett.

Telt-múlt az idő, már hat óra eltelt, hogy elfolyt a magzavtizem, de semmit sem tágultam, így emeltek az oxitocin adagján. No, ez meg is hozta az erős összehúzódásokat, és már csak arra tudtam gondolni, mikor lesz ennek az egésznek vége. Ezután viszont ismét gyengültek a fájásaim, majdnem elaludtam két összehúzódás között, de este kilenc körül az orvos már bejelentette, hogy nyomhatok. Nem igazán sikerült, semmi erőm nem volt már, és a baba szívhangja is leesett, így vákuumot akartak használni. Egy másik orvos megmentett ettől, rám szólt, és az ő segítségével már jól tudtam nyomni, egyedül azzal volt gond, hogy kétszer a baba nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. 9 óra 15 perckor 3890 grammal és 54 centivel megszületett és felsírt a kisfiam. Akkor már semmi sem fájt, nagyon boldogok voltunk, és a könnyeinkkel küszködtünk az apukájával."

A kórházból az újdonsült kis család csak öt nap után mehetett haza. Roxána és férje a boldog babázós időszak után elég hamar úgy döntött, hogy jöhet a kistestvér is.

"Adrián besárgult a kórházban, ezért kicsit tovább kellett maradnunk, és szopizni is lusta volt, így cumisüvegből etették. Otthon is fejnem kellett a tejemet, de csak egy hónapig sikerült, aztán elapadt, így korábbi negatív véleményem ellenére tápszeres pótlást kellett adnom neki. Ahogy növögetett a kisfiam, megjött a kedvem egy testvérhez - persze titkon lányt szerettem volna a fiú után. Öt hónap kellett ugyan, de megfogant az új baba, karácsonykor, húszhetes terhesen jelentettük be a családnak az örömhírt: ismét fiunk lesz. A terhesség problémamentesen lezajlott, most már fogadott orvossal, és sokkal kevesebb várakozással, bár nem volt könnyű nagy pocakkal a fiam után rohangálni. A 39. héten, a születésnapom utáni reggel arra ébredtem, hogy szivárog a magzatvíz. Bár a fájások még nem jelentkeztek, bementünk a kórházba, ahol előkészítettek és bekötöttek egy oxitocinos infúziót. Ez a szülés már nem töltött el akkora félelemmel, hiszen tudtam, mi vár rám, de azt hittem, a második gyerekkel majd könnyebb lesz. Nos, ez nem lett igaz, de azért gyorsabban haladt a folyamat, bár közben némán együttéreztem a mellettem levő szobában ordítva vajúdó anyukával. Kiabálás helyett én csendben szenvedtem, de többször is kijelentettem a férjemnek, hogy én inkább most felállnék és hazamennék..."

Fotó: Roxána
Fotó: Roxána

Miközben Roxána vajúdott, a fogadott orvosa épp rosszul leparkolt autója miatt rohangált, és úgy kellett utána szólni, hogy ne maradjon le a szülésről. Még időben megérkezett, de szükség is volt a segítségére.

"Amikor végre odaért az orvosom, azt kérte, hogy hat óráig legyen meg a baba, mert valami dolga van. Szerencsére teljesíthettük a kívánságát, bár most valamiért sokkal rosszabbnak éreztem a fájdalmakat, mint elsőre, és nagyon elfáradtam. Mikorra már tolhattam volna, sem a baba, sem én nem voltunk túl jól, Szabolcs szívhangja le is esett nullára, így hirtelen nagyon sokan lettek körülöttem, és pánikhangulatban a műtőbe telefonáltak. Egyik orvos kézzel tágított, így szerencsére meg tudtam szülni a picit, de a nyakára és a lábára is rá volt tekeredve a köldökzsinór, és nagyon lila volt. A vizsgálatok szerint emellett más baja a szüléstől nem lett, szopizni is tudott, de később kiderült, hogy csak egy veséje van, és a szíve sincs rendben, pitvarsövény-hiánya van, ami elvileg magától benő majd. Szabolcs most négyhónapos, és már hétkilós, s bár nagyon aggódunk a betegségei miatt, nyugodt, jókedélyű baba, és Adrián is imádja. Harmadik gyereket azonban, tekintettel a megpróbáltatásokra, majd csak 5-6 év múlva szeretnénk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.