Négy gyerek mellett még sminkelni sincs ideje a sztárnak

fáradtság terhesség kimerültség gyerekek Dean McDermott Tori Spelling komplikáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy kisgyermekkel zsonglőrködik a 39 éves Tori Spelling. A kicsiknek van dadájuk, így a színésznő segítséget is kap, ennek ellenére nincs könnyű helyzetben: látványosan megviseli az anyaság.

A színésznő alig alszik, nehezen éri utol magát és úgy tűnik, hogy sem a sminkelésre nincs ideje, sem pedig fodrászához nem tud elmenni gyermekei, Liam, Stella, Hattie és Finn Davey mellett. A Beverly Hills 90210 sztárjának négy kisgyermek mellett természetesen nincs egyszerű dolga, hiszen a legidősebb 5 éves, a legkisebb pedig mindössze 4 hónapos. Legutóbb például séta közben kapták lencsevégre a sztárt, aki különösen kimerülten és fáradtan tolta a kis Finn babakocsiját.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Ahogy azt már korábban a Life.hu megírta, Torinak terhességei sem voltak éppen komplikációmentesek. Finn-nel való várandósságának 20. hetében például komoly belső vérzése támadt, és úgy tűnt, hogy a terhességét meg kell szakítani, a méhét pedig el kell távolítani. A vérzés oka egy különös rendellenesség, a placenta pervia volt. Ekkor a méhlepény túl közel tapad meg a méhszájhoz, teljesen vagy részlegesen elzárva azt. A sztár nagyon megijedt, és csak arra tudott gondolni, hogy nem hagyhatja hátra három kisgyermekét - mondta el Tori a US Weekly magazinnak adott interjújában.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!

Egy hónap múlva szül: Tori Spelling alig hízott a terhesség alatthttp://www.life.hu/anyaskodj/20120807-egy-honap-mulva-szul-tori-spelling-szineszno-alig-hizott-a.htmlMinden gyerek után új házat vesz? Tori Spelling megint árulja az otthonáthttp://www.life.hu/hazitunder/20120418-minden-gyerek-utan-uj-hazat-vesz-tori-spelling-megint-hazat.htmlMajdnem életét vesztette terhessége alatt a népszerű színésznőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20121011-tori-spellingnek-belso-verzese-volt-terhessege-alatt-majdnem-eletet-vesztette.htmlHajfestés a terhesség alatt - Igen vagy nem?http://www.life.hu/szepulj/haj/20120806-hajfestes-a-terhesseg-alatt-a-fodrasz-velemenye-es-a-kismamak.htmlTű kandikált ki egy terhes nő hasábólhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120724-tut-felejtettek-egy-no-hasaban-terhessege-miatt-vette-eszre.htmlPalya Bea terhesen is szokott még fejenállnihttp://www.life.hu/legykepben/20120711-palya-bea-terhesen-mar-nem-fut-de-a-fejenallas-meg.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.