Patrick Schwarzenegger Arnold Schwarzenegger Ireland Baldwin Connor Cruise Miles Hurley Riley Keough Georgia May Jagger sztárcsemete Elizabeth Hurley
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét felcseperedett egy fantasztikus génállománnyal bíró és híres-neves felmenőkkel büszkélkedő sztárcsemete-generáció, akik gazdagok, szépek, és pontosan tudják, hol és hogyan kaparják ki maguknak azt a bizonyos gesztenyét. Jöjjenek a Schwarzenegger, Jagger és Baldwin leszármazottak.

Patrick Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger legidősebb fiáról talán akkor hallhattunk először, amikor ő is felsorakozott azon tinik közé, akik legalább egyszer kidobták már szegény Taylor Swiftet. De a jóképű gyermek, aki szeptember 18-án tölti be a huszadik életévét, természetesen nem csak erről híres. Pat, igaz, a papája segítségével, de 15 évesen már alapított egy férfiruha-kollekciót forgalmazó céget, azóta pedig jótékonykodik, modellkedik és a színészkedéssel is kacérkodik. Teheti mindezt azért, mert apukájától bámulatos testet örökölt. Cuki pofijával kiegészítve pedig nem csoda, hogy mind a nők, mind pedig az óriás divatcégek szeretnék őt megszerezni maguknak. Tavaly még egy butafejű szőke lánnyal járt, mára azonban olyan volumenű színésznők vetik rá magukat, mint például Kristen Stewart. A The Sun szerint mindenki kedvenc Bellája Taylor Lautner szülinapi buliján nyomult rá a nála három évvel fiatalabb sztárcsemetére. Patrick tehát igencsak népszerű, a Nagyfiúk 2. stáblistájában valahol középtájon például már fel is sorolták a nevét.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Riley Keough

Elvis Presley unokáját is a színészet érdekli, neki azonban inkább a róla szóló pletykák tolják a szekerét, mintsem színésznői tevékenysége. Jó barátságot ápol a legnagyobb ajakbiggyesztő-bajnok Kristen Stewarttal. Általa ismerte meg Robert Pattinsont is, akivel aztán jól össze is boronálták. Lisa Marie Presley és Danny Keough 24 éves lánya persze csak késleltetve cáfolta a hírt, mert ha máshogy nem is, Robert által legalább forgott a neve a lapokban. Pattinson persze köszöni szépen, szingli, és egyébként Riley is a Magic Mike-ból ismert Alex Pettyferrel jár, de az ötlet azért nem volt rossz.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Connor Anthony Kidman Cruise

Nem véletlen, hogy Connor személyijében két jól hangzó vezetéknév is helyet kapott. Ő ugyanis Tom Cruise és Nicole Kidman 1995-ben adoptált fia, aki lassan, de biztosan araszol a siker felé. Az utóbbi néhány évben, ha Tom Cruise gyermeke került szóba, akkor az egyértelműen Suri volt, ő azonban mostanra teljesen kiégett. A sajtótól eddig gondosan távol tartott tizenkilenc éves fiú azonban úgy érzi, most jött el az ideje, hogy kilépjen az árnyékból és megmártózzon a reflektorfényben. Mint a legtöbb színészgyerek, ő is kipróbálta magát a vásznon, azonban Riley Keough-gal ellentétben belé szorult annyi, hogy ami nem megy, azt nem erőlteti. A srác végül a DJ pult mögött találta meg a számításait, első albuma, a Closer To Heaven - amit itt hallgathatsz meg, egész biztosan hatalmasat fog robbanni.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Georgia May Jagger

Jerry Hall és Mick Jagger legkisebb lánya a kifutókról már sokak számára ismerős lehet. A 19 éves híresség pózolt már több nemzetközi Vogue-ban, szerepelt a Versace, a Chanel és a Rimmel reklámjaiban, legutóbb pedig egy olyan forró videót készített a Just Cavallinak, amibe még híres papája, Mick is belepirulna. A Miu Miu és Madonna Material Girl termékeinek kampánya után azonban a híresség máris drasztikus karrierváltáson gondolkodik, ugyanis állatorvos szeretne lenni. Georgia ezt akár még komolyan is gondolhatja, legutóbb például egy lámával posztolt közös fotót. Ha Connor Cruise-ak jó döntés volt eltávolodni a színészvilágtól, akkor lehet, hogy a Jagger lánynak inkább annál kellene maradnia, amiben igazán jó. Ha pedig ehhez legtöbbször félmeztelennek kell lennie, akkor nincs mit tenni. Mi azért drukkolunk neki.

Forrás: Instagram/Georgia May Jagger
Forrás: Instagram/Georgia May Jagger

Ireland Eliesse Baldwin

1995-ben látta meg a napvilágot Alec Baldwin és Kim Basinger lánya. A 19 éves, 188 centi magas gyermek azóta erőszakosan modellkedni próbál, első valamirevaló szerződését ez év márciusában írták alá. Ireland türelmetlenül várja, hogy végre igazán beinduljon modellpályafutása, de amíg ez megtörténik, kétségbeesetten vitorlázik fel híres szülei farvizén. Általában gyerekkori képeket posztol, amin híres mamája tartja a karjaiban, de ha épp olyanja van, popsiperspektívából mutatja meg Hawaiit, hátha ezzel sikerül begyújtania a karrierrekétákat. Természetesen várjuk tőle azokat a fotókat is, melyeken újszülött kistestvérével pózol majd, hamarosan ugyanis világra jön az 55 éves Alec Baldwin és felesége, Hilaria első gyermeke. Így Ireland a világ legcukibb nővérének szerepében tetszeleghet majd anélkül, hogy mondjuk megmozdulna.

Forrás: Tumblr.com/IrelandBaldwin
Forrás: Tumblr.com/IrelandBaldwin

Miles Hurley

Úgy tűnik, a Hurley családfa minden ágára jutott a jó génekből. Most éppen Elizabeth Hurley unokaöccse, Miles Hurley kezdett modellkarrierbe, ismert nagynénje pedig kitartóan promotálja a család kicsi kincsét. Liz közösségi oldalát árasztja el a 16 éves fiúcska képeivel, hátha valakinek megakad a szeme a kis Mileson. A fiút egyébként 13 évesen már felfedezték, így egyértelmű, hogy látják benne a lehetőséget. Ireland Baldwinhoz hasonlóan egyelőre neki is elég üres a tekintete, de bízunk abban, hogy a bájos celebpofik és a híres családi gének mögé hamarosan valódi tartalom is kerül.

Forrás: Twitter/Liz Hurley
Forrás: Twitter/Liz Hurley


Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.