férfi szülés apaság transzneműség jogrendszer Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy transznemű, berlini férfi még márciusban hozta világra gyermekét, de csak most került nyilvánosságra. A pasi korábban nő volt.

Megvan az első európai, aki férfiként gyermeket hozott a világra. A furcsa eset még márciusban történt, de a sajtóban csak most szivárgott ki. Hogy tudott férfiként szülni? Úgy, hogy egykor nő volt, és bár számos nemátalakító műtéten esett át, maradtak még női szaporítószervei. Spermadonor segítségével termékenyült meg - írja a Huffington Post.

Forrás: Northfoto
Forrás: Northfoto

Ő Thomas Beatie, az amerikai férfi

Saját otthonában történt a szülés, ahol egy szülésznő is támogatta. A nem mindennapi eset alaposan felborította a német jogrendszert, hiszen a szabályok szerint a papírokon fel kell tüntetni az anya nevét. Azzal, hogy a férfi megszülte a gyerekét, ő lett az anya, de közben a törvény alapján férfinek számít, ráadásul apaként akart a dokumentumban szerepelni. Végül kiharcolta, hogy a születési bizonyítványban apaként legyen nyilvántartva, ennek ellenére a bíróság foglalkozik majd az üggyel.

Korábban az Egyesült Államokban is történt hasonló eset: ott a pasi nevét is tudjuk, Thomas Beatie volt az, aki 37 évesen adott életet gyermekének. Egykor ő is nő volt.

Kisfia lesz Völgyesi Gabinakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130910-volgyesi-gabi-enekesnonek-es-parjanak-kovacsics-adamnak-kisfia-lesz.htmlBelehalt a nászéjszakába a 8 éves menyasszonyhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130910-egy-nyolceves-menyasszony-nem-elte-tul-a-naszejszakajan-a-ferjevel.htmlTragikus múltjáról vallott a szexszimbólumhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130909-marianne-faithfull-brit-enekesno-edesanyjat-megeroszakoltak-a-masodik-vilaghaboru-alatt.htmlApa lesz a híres focistahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130909-carles-puyol-a-barcelona-labdarugoja-es-modell-kedvese-vanessa-lorenzo.htmlVárandósan is gyönyörű Kate Winslethttp://www.life.hu/anyaskodj/20130908-kate-winslet-szineszno-kisbabat-var-igy-is-nagyon-csinos-volt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.