Fotók: Ilyen az élet egy 37. emeleti ketrecben

2013.11.11. 21:57

A 7 milliós lélekszámú nagyvárosban, Hongkongban egyszerűen túl sokan élnek túl kicsi területen, emiatt nem marad más hátra, mint egyre magasabb épületeket építeni. A nyomornegyedekben azonban ez csupán doboznyi lakásokat és borzalmas nyomort jelent.

Dobozlakásban szép az élet

Hongkong a világ egyik leggazdagabb városa és az egyik legfontosabb kereskedelmi központ, ám a viruló gazdaság nem adhat nekik nagyobb területet, mint ahol most élnek: az 1104 négyzetkilométeres területen 7 millió embernek kell osztoznia. Emiatt a szegényebb rétegeknek egyszerűen nem jut elég hely. Míg hazánkban vagy a környező országokban a mélyszegénységben élők romos házakban, tanyákon, vagy maguk tákolta bungalókban élnek a város vagy az erdő szélén, addig a hongkongiaknak már csak felfelé jut pár négyzetméter, ahol meghúzhatják magukat. Több százezer ember él egy-egy doboznyi kis lakásban, ahol még az ágynak is alig van hely, nemhogy a holmijuknak. A felhőkarcolókban alig félszobányi helyiségekben zsúfolódnak össze teljes családok, a bérleti díjak pedig ehhez képest elképesztően magasak: négyzetméterenként egy hónapra elérik a 25.000 forintot.

Fotó: Michael Wolf

Ám a drága bérleti díjak mellett a szegények száma egyre csak növekszik, mivel nagyon sokan érkeznek szerencsét próbálni a nagyvárosba Kína más részeiről. A városban ugyanis a munkanélküliség alacsony, a bérek pedig Kína más területeihez képest igen jónak számítanak: a szakmunkások megkeresik a 120-150.000 forintnak megfelelő hongkongi dollárt. Tágas, élhető lakásra ebből ugyan nem telik, de a megkeresett fizetésük egy részéből legalább tudják segíteni az otthon élő még szegényebb rokonaikat. 

A SoCo (Society for Community Organization) nevű szervezet - mely más társaságokkal együtt régóta küzd a szegények körülményeinek javításáért - mutatta meg képeken azt, amit a képeslapokon nemigen láthatunk: felülről kukkantottak be ezekbe a lakásokba.

Fotó: Benny Lam
Kattints a többi fotóért!

A fény és a csillogás mögött

A csillogó, nyüzsgő városról első látásra nem is gondolnánk, milyen problémákkal küszködik: miközben Kína a világ 6. leggazdagabb országa, és GDP-je rakétasebességgel emelkedik, hatalmas, modern felhőkarcolókat építenek, az automata metró üveg-acél épületében, vagy a bevásárlóközpontokban még a tömeg ellenére is rendezettség uralkodik, minden modern és csillogó, így is akad egy megoldhatatlannak tűnő problémájuk: két Budapestnyi területen kell elférnie 7 millió embernek. Emiatt a lakásárak és a bérleti díjak rendkívül magasak, ami azt eredményezi, hogy a munkanélküliek, betegek, vagy más okból elszegényedett emberek már csak régi, romos felhőkarcolókban találhatnak egy ólnak is szűk otthonra. Az egymásra rakott ketrecekre emlékeztető házak tulajdonosai pimaszul magas bérleti díjat kérnek, de mivel egyre többen özönlenek a városba munka és jólét reményében, ezt meg is tehetik, hiszen szegény emberekből folyamatosan érkezik az utánpótlás.

Fotó: Michael Wolf

Hongkong mindenben a csúcsra tör

A város kétarcúságát jól mutatja, hogy a lepattant felhőkarcolókba szorult nyomornegyedek mellett a tavalyi adatok szerint a lakosság egytizedét a milliomosok teszik ki. Számuk és vagyonuk évről évre egyre nő, összességében több ezer milliárd dollárnyi összeg felett rendelkeznek. A vagyonosok pénzének nagy többsége részvény-, illetve ingatlanpiaci befektetésből származik. Házat építeni, illetve birtokolni tehát - úgy tűnik - jó üzlet Hongkongban, még akkor is, ha látványuk igencsak megerőlteti az ember nyakát: a városban ezernél is több felhőkarcoló épült, ezek közül a majdnem 500 méter magas International Commerce Centre  a világ 5. legmagasabb épülete. Nem sokkal marad le tőle a többi épület sem, hiszen 35-100 méter magas toronyházak uralják a várost - több mint 6000 van belőlük -, míg 35 méternél alacsonyabb épületből kétszáz sincs.

Íme, a legjobb ajándék lakásavatóra!http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20130827-hogyan-legyek-jo-no-ajandek-kulcstarto-lakasavatora.html Ezek a tárgyak űzik el a szerelmet a lakásbanhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130417-feng-shui-szerelemblokkolo-targyak-es-novenyek-a-lakasban.html Légy merész! Gyönyörű lakások meglepő mintákkalhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130404-hellomango-blog-legy-meresz-keverd-otthonodban-a-lakastextilek-mintait-ossze.html Így rendezz be hangulatos őszi kuckót a lakásba!http://www.life.hu/legytrendi/tavaszibutik/20121009-igy-rendezz-be-hangulatos-oszi-kuckot-a-lakasba.html Így takarítsd ki a lakásodat vegyszer nélkül, fillérekbőlhttp://www.life.hu/hazitunder/lakas/20121008-hogyan-legyek-jo-no-vegyszermentek-takaritas.html Dobd fel a lakásod őrültségekkel! - Szokatlan, egyedi bútorok és kiegészítőkhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120905-orult-otletek-amivel-feldobhatod-a-lakasod-szokatlan-egyedi-butorok.html
HongkongKínalakásfelhőkarcolónyomornegyedotthonszegénység