illóolaj aromaterápia egészséges életmód influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik legkellemesebb és legszelídebb kezelés az aromaterápia, hiszen kellemes illatfelhővel érhetjük el, hogy kitisztuljon az orrunk, vagy épp megnyugodjunk kicsit. Ami azonban jó a felnőtteknek, nem mindig jó a gyerekeknek: a cseppek adagolásánál nem árt erre is odafigyelni.
Az illatok ereje

A kezelés lényege színtiszta biokémia: különböző vegyületek egyvelege segít a bakteriális fertőzések vagy akár a vírusos megbetegedések kiegészítő kezelésében, legyőzésében. A szagláson keresztül az illatok azonnal hatással vannak a központi idegrendszerre, és befolyásolják ezáltal a hormonok működését, a testhőmérsékletet, de még a hangulatunkat is. Azt azonban fontos tudni, hogy gyermekeknél nem minden illóolaj alkalmazható.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Szelíd gyógymód a legkisebbeknek is

Egyre több anyuka próbál először illatokkal, és csak aztán gyógyszerekkel hatni a sírós, fogzási fájdalmakkal, vagy épp köhögéssel küszködő gyermekére. Ha semmiféle krónikus megbetegedéssel nem küzd, akkor akár pár hetes vagy pár hónapos kicsiknél is alkalmazhatod az aromaterápiát. Az azonban fontos, hogy bizonyos illóolajok akármennyire is természetesek, bizony korhatárhoz vannak kötve. A borsmentaolajat például hatéves kor alatt tilos alkalmazni, míg a római kamilla, a levendula-, narancsvirág- vagy a teafaolajok kisebbeknél is használhatók. Természetesen ekkor sem töményen, hanem megfelelő, gyermekeknek előírt adagban a fürdővízhez, masszázsolajhoz keverve, vagy a párologtatóba csepegtetve.

A Life.hu tippje:

A legnagyobb biztonsággal az aromavizeket alkalmazhatod: ezek az illóolajok készítésénél keletkeznek, jóval gyengédebbek, mégis hatékonyan használhatók. Kicsiknek a levendula- vagy citromfűvíz ajánlott például pelenkázásnál a popsi áttörlésére, a bőr nyugtatására. Ha masszázsolajba keverve szeretnéd használni az olajokat, akkor a kicsiknek a mandulamag-, sárgabarackmagolaj vagy a makadámdióaolaj ajánlott - ezeket fürdés előtt vagy közben is bemasszírozhatod a csöppség bőrébe.

Fogyj illatokkal!

Fontos a minőség


Illóolajokból csakis a legjobb minőségűt érdemes vásárolni - eleve saját magunk kezelésére is, de gyermekeknél még fontosabb a száz százalékos tisztaságú termékek használata, sőt: szakemberek a terápiás tisztaságú olajok használatát javasolják. Az esetleges ellenjavallatok miatt - a citrusfélék fényérzékenyítenek, ezért bőrre nem használjuk tisztán őket - vagy a legjobb megoldás megtalálása érdekében mindenképp konzultálj szakértővel.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Mayer Petra, Panarom okleveles aromaterapeuta:

"Hatéves kor alatt fahéjfajták, borsmenta, szegfűszeg, egyes kakukkfű, rozmaring típusok nem ajánlottak, míg kisgyermekeknél, azaz három év alatt a fent említett olajokon kívül még ellenjavalltak a fenyőfélék és a boróka illóolajok. Biztonságosan használható vírusölő a madagaszkári kámforfa, az eucalyptus staigeriana, a teafa, a kerti kakukkfű vagy citrom illóolaj, míg a rózsafa, vagy az aucalyptus staigeriana a baktériumok ellen segít felvenni a harcot. Fájdalomcsillapító hatású a római kamilla, az orvosi levendula, gyulladás csökkentésére az eucalyptus citriodora vagy a kék kamilla olaj használható. Az adagolás és a párologtatás során is fontos, hogy biztonságosan alkalmazzuk az illóolajokat. Már a párologtató kiválasztásakor figyelj arra, hogy mély öblű, sok vizet tartalmazó terméket vásárolj, így elkerülheted az olaj megégését. A pici életkora sem elhanyagolható: gyermekeknél biztonságosan a 12. hét után javaslom a párologtatás elkezdését, addig ugyanis a kicsi szaglása nagyon érzékeny. A szoba nagyságától, a gyermek szaglásingerétől függően cseppentsünk 3-5 cseppet a párologtatóba, majd ez is ismételhető igény szerint. A szoba fertőtlenítésére napközben 100%-os tisztaságú citrom illóolajból párologtathatunk, ez tisztítja és fertőtleníti a levegőt. Ha a gyermek álmatlansággal küzd, a mandarin illóolaj megnyugtatásul szolgálhat és segíthet az elalvásnál. A levendulának is nyugtató, szorongást oldó hatása van. Az eucalyptus staigerina, madagaszkári kámforfa, rózsafa a megfázásos időszakban segíthet a gyermekeknek."
Megdöbbentő! Ez van a csirke nuggetsbenhttp://www.life.hu/gyogyulj/20131022-gyorsetteremlancok-csirke-nugettseit-vizsgaltak-amerikai-kutatok.htmlEnnyi volt! Vége a parlagfűszezonnakhttp://www.life.hu/gyogyulj/20131022-az-antsz-kozolte-hogy-veget-ert-az-idei-parlagfuszezon.htmlNincs felelős a koraszülöttek halála ügyébenhttp://www.life.hu/gyogyulj/20131022-a-vizsgalat-megallapitotta-hogy-nincs-szemelyi-felelose-a-miskolci-csecsemok.html6 tanács a vizsgadrukk legyőzésérehttp://www.life.hu/gyogyulj/stresszoldas/20130924-a-vizsga-elotti-stressz-legyozese.htmlTerry láttán 100 ezrek szoktak le a cigirőlhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130926-brutalis-de-hatasos-dohanyzasellenes-kampanyok.htmlÚjra divatba jön az idegösszeomlás?http://www.life.hu/gyogyulj/20131016-ujra-divatba-jon-az-idegosszeomlas-oprah-winfreynek-is-volt-paul.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.