Kevés időt tud feleségével tölteni Árpa Attila

Fotó: Pályi Zsófia [origo] -
házasság válság Árpa Attila idő Tomán Szabina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felröppent a hír, hogy válságba került Árpa Attila és Tomán Szabina házassága. A rendező azonban állítja, kapcsolatukkal minden rendben van, csupán kevés idejük van egymásra.

A rossznyelvek szerint nagy a baj, és a pár hamarosan szétválik, ám a rendező a Blikknek arról beszélt, hogy erről szó sincs.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Azt azonban elmondta, valóban kevés idejük van egymásra, de minden rendben van a házasságával. Hozzátette, igaz, hogy voltak mélypontok a kapcsolatukban, de most nincsenek hullámvölgyben. Keveset találkoznak, hiszen Árpa épp az Argo 2 utómunkálataival van elfoglalva és mellette egy újabb mozit készít elő a Holtomiglan című könyvéből, ráadásul főleg este és éjjel, Szabina pedig napközben dolgozik, aki csupán ennyit nyilatkozott: "A családunkban Attila a sajtóreferens".

Fiút vár Mádai Vivienhttp://www.life.hu/csalad/20140418-az-m1-musorvezetoje-madai-vivien-fiut-var.htmlA terhességének huszadik hetében járó Mádai Vivien már tudja, kisfiút hord a szíve alatt.Család--Megszületett Szécsi Zoltán harmadik babájahttp://www.life.hu/csalad/20140415-szecsi-zoltan-olimpiai-bajnok-vizilabdazo-harmadik-gyereke-zeno-megszuletett.htmlNagy öröm érte a Kaposvári VK háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóját, ugyanis megszületett harmadik gyermeke, Zénó.Család--Ismét várandós Katalin hercegnő? http://www.life.hu/csalad/20140413-katalin-hercegno-babat-var-vilmos-herceg-szolta-el-magat.htmlHatalmas érdeklődés övezi Katalin, Vilmos és az egyre cukibb kicsi György herceg új zélandi utazását. A Daily Mail információi szerint azonban elképzelhető, hogy hamarosan bővül a család. Persze, ez egyelőre csak találgatás... Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.