Az örökbefogadáson gondolkodik a Barátok közt Gizije, Gyebnár Csekka

Forrás: RTLKLUB -
örökbefogadás Gyebnár Csekka béranyaság Barátok közt gyerekvállalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyebnár Csekka, a Barátok közt sztárja és párja már nagyon vágynak egy babára. Nem vetik el az örökbefogadás gondolatát sem, sőt, még a béranyaság is szóba jöhet.

A Barátok közt Gizije már öt éve él boldog párkapcsolatban. Gyebnár Csekka már tavaly is arról beszélt, hogy szívesen szülne már gyereket szerelmének, de a gólya eddig még nem kopogott be hozzájuk.

Forrás: RTLKLUB

„Legalább 10 gyerekről álmodoztam kislányként, de mára kettővel is beérném" – mesélte a Story magazinban Csekka, aki nem tagadja, már szóba került náluk az örökbefogadás témája is. „Ha az elsőt nem is, a másodikat szívesen örökbe fogadnánk. Lényeg, hogy az új házban már kész a gyerekszoba" – tette hozzá a színésznő, aki nem görcsöl rá az anyaságra.

„Ha valamiért nem sikerül természetes úton, még mindig örökbe lehet fogadni egy babát, sőt, a béranyaság is szóba jöhet" – summázta Csekka, aki elárulta, hogy a rokonságban is van egy kislány, akit örökbe fogadtak. A Barátok közt sztárja szerint így is lehet igazi családban élni.

Tudj meg mindent az örökbefogadásról!

Egyszerűsödött adminisztráció, kevesebb várakozási idő, utánkövetés - így működik az örökbefogadás ma Magyarországon. Kattints IDE a részletekért!

Ördög Nóra a szülés előtt még elment hamburgerezni http://www.life.hu/csalad/20140918-ordog-nora-a-tv2-musorvezetoje-a-szules-elott-meg-elment-hamburgerezni.html A TV2 új műsorvezetője második gyermeke, Vencel születéséről, valamint a munka és a család közötti egyensúlyról beszélt részletesen az egyik magazinnak. Család -- Megszületett Eva Mendes és Ryan Gosling kislánya http://www.life.hu/csalad/20140916-megszuletett-eva-mendes-es-ryan-gosling-gyermeke.html Bár sokáig rejtegette pocakját Eva Mendes, júliusban csak napvilágot látott, hogy babát vár. Nos, a Ryan Goslinggal közös kislányuk szeptember 12-én, pénteken megszületett, a hírt kedden az US Weeklynek erősítették meg. Család -- Újabb cuki fotón pózolt Caramel a kislányával http://www.life.hu/csalad/20140916-caramel-a-megasztar-egykori-enekese-ismet-megmutatta-kislanyat-a-par-hetes-sophiet.html A büszke apuka láthatóan nem tud betelni pár hetes kislányával, Sophie-val és újra megmutatta a gyönyörű csöppséget. Család --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.