Kétnyelvű gyerek – áldás vagy átok?

2015.02.02. 12:01

Világéletedben irigyelted őket. Míg te az angolórákon a present perfect tense elsajátításával küszködtél hosszasan, ők már akkor is két- vagy három nyelven beszéltek folyékonyan. Ők azok az emberek, akik vegyes családba születtek – de kétnyelvűnek lenni valójában nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

Egy vegyesházasságból született gyermekhez mindkét szülő beszélhet a saját anyanyelvén, a kicsi mindkettőt meg fogja tanulni. Néha keverni fogja őket, és lehet, hogy kezdetben szegényesebb lesz a szókincse hasonló korú társainál, de ez teljesen normális, hiszen neki mindenre kétszer annyi kifejezést kell megjegyeznie. Felnőttként is gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy körül kell írnunk valamit, mert nem jut eszünkbe a szó vagy a kifejezés. Mivel a gyermekek szókincse megközelítőleg sem vetekedhet a felnőttekével az a veszély fenyegeti őket, hogy ha nem tudják magukat verbálisan kifejezni, visszahúzódnak vagy ellenkezőleg, agresszívvé válnak. Egy idő után azonban rangsort állít majd fel a nyelvek között, nyilván a legjobban érvényesíthetőt fogja előnyben részesíteni, hiszen tudja, hogy az a jó, ha minél többen megértik.

Forrás: Thinkstock
Mi is az a kétnyelvűség?
A szakirodalomban széles skálán mozog a kétnyelvűség meghatározása. A definíciók jelentős része kompetencia központú, tehát az adott nyelv ismerete alapján kategorizál. Egyes nyelvészek szerint akkor is kétnyelvű valaki, ha a négy készség – beszédprodukció, beszédértés, írás, olvasás – egyikét birtokolja, miközben mások úgy vélik, hogy kizárólag az tekinthető kétnyelvűnek, aki anyanyelvi szinten birtokolja a nyelveit. Más meghatározás szerint az a személy kétnyelvű, akinek a mindennapi életben szüksége van mindkét nyelv rendszeres használatára. Különböző mértékben ismeri és használja azokat más-más szituációkban.

De mégis, mi az az anyanyelv?

Mit tekintünk anyanyelvünknek? Annak az országnak a nyelvét, ahol születtünk? Vagy édesanyánk nyelvét, amit a legkorábban elsajátítunk mi is? De mi van azokkal a gyerekekkel, akinek édesanyja és édesapja is más-más anyanyelvű, egy harmadik nyelvű országban élnek és mondjuk az apa az, aki otthon marad a csecsemővel? Akkor az apanyelv lesz az anyanyelv? Láthatod, hogy ennek a fogalomnak a meghatározása sem olyan könnyű, mint azt elsőre gondolnád. Egynyelvűek esetében föl sem merül annak a kérdése, hogy melyik nyelvet vallják az anyanyelvüknek. A kétnyelvűeknél annál inkább. Sem az anyanyelv definíciója, sem a szociolingvisztikai kutatások nem zárják ki az egyén életében több anyanyelv jelenlétét: “Anyanyelvnek azt a nyelvet vagy nyelveket nevezzük, amelyet az ember gyermekkorában a szüleitől vagy a környezetétől megtanul, és azt a mindennapi élete során természetes módon, külön fordítás nélkül képes használni, illetve gondolatait ezen a nyelven képes a legkönnyebben kifejezni.” – jelentette ki korábban Tove Skutnabb-Kangas finn nyelvész. Szerinte az anyanyelv az elsőként megtanult nyelv, vagy az a nyelv, amellyel a beszélő mint anyanyelvével azonosul, illetve a beszélőt anyanyelvi beszélőként mások azonosítják, a legjobban ismert nyelv illetve a legtöbbet használt nyelv.

Forrás: Thinkstock
Nem jó, ha nem az anyanyelveden beszélsz a gyerekhez!
Felnőttként már tudja az ember, micsoda előnyre tesz szert az életben az, aki egyszerre több nyelven is beszél. Éppen ezért sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az iskolapadban megszerzett tudás elegendő ahhoz, hogy egy kisgyerekhez ekképpen beszéljünk. Fontos tudni azonban, hogy csak olyan nyelven érdemes beszélni, amit mi magunk kifogástalanul beszélünk, mert a hibás, akcentussal kísért kommunikáció elsajátításának nem sok haszna van.
A kétnyelvűség megváltoztatja a gyerek világképét?
 
A legtöbb kisgyerek esszencialista: szentül hiszi, hogy az emberi és állati tulajdonságok mindegyike velünk született. A Concordia Egyetem tanulmánya szerint azonban a kétnyelvű gyerekek könnyebben különbséget tudnak tenni az ösztönös és a tanult viselkedés között.
 
A kutatás szerint a kétnyelvűség az óvodai évek során megváltoztatja a gyerek világképét: az egynyelvű kortársaktól eltérően a kétnyelvű gyerek – aki a második nyelvet hároméves kora után kezdte elsajátítani – könnyen átlátja, hogy melyek a felvett, tanult tulajdonságok és viselkedésformák.
 
A programot vezető Krista Byers-Heinlein pszichológia professzor és társa, Bianca Garcia összesen 48 egynyelvű, szimultán kétnyelvű (egyszerre sajátította el a két nyelvet) és sorozatos kétnyelvű (egymás után tanulta meg a nyelveket) öt- és hatéves gyerek reakcióit vizsgálta.
 
„Ha a kacsamama kutyakölyköt nevel fel, a kiskutya vajon hápogni vagy ugatni fog? És bundája lesz vagy tolla? Az ezekhez hasonló kérdésekre adott válaszok megmutatják, hogy a gyerek tudja-e, mi a különbség a velünk született és a tanult tulajdonságok között. A kétnyelvű gyerekek, aki egymás után sajátították el a két nyelvet még ötéves koruk előtt, a saját tapasztalataikból kiindulva ezeket a különbségeket könnyebben átlátták” – állítja Byers-Heinlein professzor.
 
A szakember azt is elmondta, hogy mindhárom csoport gondolkozásában voltak logikai hibák, de ezeknek mindegyike eltért egymástól: az egynyelvűek zömében azt hitték, minden tulajdonságunk velünk született, míg a szimultán kétnyelvűek nagy többségükben úgy képzelték, hogy minden reakcióink tanulás kérdése. A sorozatos kétnyelvűek tudták a kettőt a legjobban megkülönböztetni egymástól. 

 

“Nézd, fligézek!”

A kétnyelvűek nyelvhasználatában gyakran előforduló jelenség a kódkeverés, kódváltás, ami alatt a nyelvek közötti szándékos vagy véletlen váltást értjük. Az egynyelvűek általában értetlenül állnak szemben a jelenséggel, és egyértelműen annak tudják be, hogy a gyermek nem ismeri kellőképpen egyik nyelvet sem, ezért váltogat azok között. A szakirodalomban fellelhető az igencsak negatív előjelű félnyelvűség fogalma is, amelyről akkor beszélünk, ha a kétnyelvű mindkét nyelvét meglehetősen hibásan birtokolja. A hiányosságok jelentkezhetnek mind a nyelvtanban, mind a szókincsben. A félnyelvűség bélyegét gyakran rányomják a gyermekekre is. A feltételezés azonban egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen a gyerekek a nyelvi fejlődés folyamatában vannak. Az életkor előrehaladtával egyre kevesebbszer élnek a gyermekek a kódváltás lehetőségével, ami egyrészt a szókincsük bővülésének, másrészt annak a ténynek köszönhető, hogy felfigyelnek arra, így nem érti meg őket mindenki. A kódváltás a kétnyelvűség természetes velejárója. Okozhatja stressz, fáradtság, felfokozott érzelmi állapot. A nyelvelsajátítás kezdeti szakaszában a kódváltás inkább kényszeredett, és szókincsbeli deficit okozza.

Forrás: Thinkstock
Zsuzsa, 36 éves
Én magyar vagyok, a férjem francia, itt élünk Magyarországon. Yann, bár már valamennyire beszél magyarul, otthon egymással franciául beszélünk. Nemrégiben született meg a kislányunk, akihez én magyarul, ő pedig franciául beszél. Bízunk benne, hogy mindkét nyelvet elsajátítja majd. Gondolkoztam rajta, hogy én is franciául beszéljek hozzá már egészen kicsi korától fogva, de egy idegen nyelven sokkal nehezebb lett volna gügyögnöm, vagy esti mesét mesélni neki."

A kétnyelvű identitástudat, avagy bikulturalizmus

Egy nyelv elsajátítása az adott nyelvet beszélő nép kultúrájának a birtokba vételét is jelenti. Sok esetben éppen emiatt ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük, ami konfliktushoz is vezethet. Egy dologban biztosak lehetünk: a kétnyelvű környezetben élő emberek olyan magas kulturális szintet érnek el, amit az osztálytermekben nem lehet közvetíteni a nyelvtanulók számára. A kétnyelvű gyermek megtanulja értelmezni az országok közti különbségeket, és szinte minden esetben sikeresen integrálja azokat a személyiségébe. Számára ez olyannyira természetes, mint hogy két nyelvet beszél.

10 éves kor körül érdemes elkezdeni a nyelvtanulást?

Már korábban is több tanulmány bizonyította, hogy az idegennyelv-tanulás serkenti az agyműködést, azt azonban csak a University of Kent friss tanulmánya emelte ki, hogy ez akkor igaz a leginkább, ha tízéves korunk körül kezdünk a második nyelv elsajátításába.A kutatás rámutatott, hogy azok, akik tízéves koruk körül kezdtek angolt tanulni, és napi szinten használták a nyelvet, fejlettebb agystruktúrával rendelkeztek felnőttként, mint azok, akik kizárólag angolul beszéltek, és soha nem sajátítottak el egyetlen idegen nyelvet sem. A strukturális integritás magasabb szintje összefügg a nyelv elsajátításának képességével, és a szemantikai feldolgozás folyamatával. A tanulmány korábbi kutatások eredményeit is segítségül hívta, majd két csoport agyműködését kezdték vizsgálni. Húsz 30 év körüli ember (mind 10 éves koruk körül kezdtek angolt tanulni és legalább 13 hónapot éltek Nagy-Britanniában) eredményeit hasonlították össze azzal a 25 hasonló korú ember eredményeivel, akik kizárólag angolul beszéltek. „Az, hogy minden nap egynél több nyelvi kód használatára szükség van, intenzív kognitív stimulációval jár, ami segít az időskori memóriavesztés elkerülésében is. Ezek a változások akkor a legintenzívebbek, ha az alany 10 éves kora körül - és nem előbb vagy később - kezd az új nyelv elsajátításába” – állítja a kutatás vezetője, Christos Pliatsikas. Ahhoz, hogy megértsük, miért ez az életkor a legideálisabb a nyelvtanulás megkezdésének szempontjából, még további vizsgálatokra van szükség.

 

kultúragyerektanuláskétnyelvűségfejlődés