Hujber Ferenc házas, de lefekszik más nőkkel is - és szerinte ez így természetes

Forrás: RTL Sajtóklub -
Hujber Ferenc feleség Cynthia megcsalás férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ráckevei közönségtalálkozón Hujber Ferenc többször a pohár fenekére nézett, káromkodott és őszintén vallott nyitott házasságáról.

Az ország diploma nélküli színésze egyfolytában káromkodott, és arról vallott, hogy ugyan szereti a feleségét és első gyerek ide, második oda, ő ezentúl is nyitott házasságban él feleségével - írja a Bors egy olvasója által beküldött hangfelvétel alapján.

"Igen, nyitott kapcsolatban élek a feleségemmel. Még most is, hogy van családom. Nekem erről van egy véleményem, amit a világ nagy része nem oszt. Borzasztóan családcentrikus és mérhetetlenül konzervatív ember vagyok. Tizenegy éve házasságban élek a feleségemmel, nem pedig élettársi kapcsolatban, és ehhez ragaszkodom. Az én univerzumomban soha az életben nem csaltam meg a feleségemet. Hogy létesítettem-e más nőkkel szexuális kapcsolatot? Igen. De soha az életben nem csaltam meg a feleségemet, azt gondolom, hogy mindig is hű voltam hozzá, és hű is maradok. Nincs olyan szó, hogy megcsalás, ez egy buta, kellemetlen szó – szögezte le, és hozzátette, Cynthia tisztában van a hitvallásával, és természetesen ő is le szokott feküdni más férfiakkal." – árulta el Hujber.

Hujber Ferenc Forrás: RTL Sajtóklub

Érdekes, Hujber legutóbb megcsillogtatta erkölcsi értékeit akkor, amikor Facebook-oldalán kijelentette: undorodik Balázséktól amiatt, hogy viccet csináltak az ELTE gólyatábori erőszakból.

"Végtelenül felháborodtam Balázsék műsorán, melyben a műsorvezetők az ELTE gólyatáborában megerőszakolt lány történetével viccelődtek. Én, aki rövidesen magam is egy kislány apukája leszek, azt akarom, hogy Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri örökre távozzanak a médiából" - kezdi a Facebookon közzétett nyílt levelét Hujber Feri, aki elsőként a Life.hu-nak nyilatkozott.

"Egy hétig gondolkodtam, egy hétig ültem ezen a levélen. Sebestyén Balázsék már annyi embert megbántottak, annyi emberbe belerúgtak, most azonban túlmentek minden határon. A nőket a gyermekeket bántották. Hamarosan a feleségem világra hozza a kislányunkat, nyilván most még érzékenyebb vagyok erre a témára. De ha a kisfiamra gondolok, őt sem szeretném kitenni semmilyen veszélynek" - mondta a Life.hu újságírójának a színész.

Most akkor vannak erkölcsi értékei Hujbernek vagy nincsenek? Esetleg témafüggő?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.