Túlélni az első napot – csecsemőhalálozás világszerte

Fotó: Alice Prujansky -
gyermekhalál halandóság halál index csecsemő fejlődő országok anya gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyermekházasságokba kényszerített fiatal lányok fejletlen szervezete, a koraszülés, a rossz higiéniai körülmények, az orvosok hiánya, a nők alultápláltsága – mind azok az okok, melyek következtében százával halnak meg a csecsemők életük első napján szerte az egész világon.

A Save the Children nemzetközi nonprofit szervezet „Az anyák helyzete világszerte” című éves jelentésében külön figyelmet érdemel a „Túlélni az első napot” című tanulmány. Az adatok ugyanis megdöbbentőek. Ha az újszülöttek halálozását tekintjük, 2011-ben csaknem 3 millió csecsemő vesztette életét a születését követő első hónapon belül. Az első havi halálozás több mint egyharmada az élet első napjára esett, így ekkor 1 043 300 újszülött nem érte meg az egynapos kort.

Ilyen a helyzet a fejlődő országokban

Földünknek az újszülöttekre legveszélyesebb régiói Afrika és Dél-Ázsia, ebben a két régióban következik be az első napi halálozások csaknem 80 százaléka. Az első napi halálozási index szerint sorba állított országok között az utolsó tíz helyet fekete-afrikai országok foglalják el.
/1411/_gy_s20141117162820

Okok a háttérben

A nagy csecsemőhalandóság vezető okai között szerepel a koraszülés, az anya rossz egészségi állapota, alultápláltsága és túl fiatal kora szintén növeli az újszülött-halálozás kockázatát. Az afrikai és dél-ázsiai országokban a modern fogamzásgátlás elterjedtsége igen alacsony, ráadásul a szülések a leggyakrabban orvos és szülésznő nélkül zajlanak le.

Halál az első napon – Amerika az élen jár

Az első napi halálozást tekintve a fejlett ipari országok között az Egyesült Államok a negatív listavezető, itt átlagosan 11 300 újszülött halt meg a születése napján évente – 50 százalékkal több, mint a többi fejlett ipari országban együttvéve. Az iparilag fejlett országok között az első napi halandósági listán az USA-t Kanada és Svájc követi.

A helyzet Magyarországon

A csecsemőhalál az élveszületést követően az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozás. Magyarországon a csecsemőhalálozás hosszú évek óta folyamatosan javuló, csökkenő tendenciát mutat, azonban a referenciaként/célként tekintett régi európai uniós tagországok átlagától még mindig jelentősen elmarad. Magyarország az első napi halálozás listáján a fejlett ipari országok középmezőnyében található. Az ipari országokban a koraszülés az újszülöttek korai halálozásának egyik legfőbb oka, emellett a szegénység, a rasszizmus és a stressz is hozzájárulhat az újszülöttek első napi halálozásához.

Biztató tendenciák

A tíz évvel ezelőtti helyzettel összehasonlítva napjainkban számos fejlődő ország kormányzata sokkal komolyabb részt vállal az életmentő erőfeszítésekből. Malawiban például szorgalmazzák a szülés utáni szoptatást és az anyák csecsemőikkel való közvetlen testi érintkezését; Nepálban és Nigériában a köldökzsinór fertőződésének megelőzésére széles körben terjed az olcsó klórhexidin gél; Uganda élen jár a koraszülött-halálozás csökkentését célzó szülés előtti szteroidkezelés alkalmazásában; Etiópiában pedig országos programot hirdettek meg, amelynek célja az újszülöttkori fertőzések visszaszorítása egészségügyi dolgozók ezreinek részvételével.

Fotó: Alice Prujansky

A gyász fokozatai

Az elutasítás stádiuma: a halálhírt követő első időszak, néhány órától néhány napig tarthat. Jellemző tünetek: sokkos állapot, valótlanság érzete, tagadás, torokszorító érzés. Az érzelmek feltörése: düh, harag, bánat, időnként teljesen egymásnak ellentmondó érzelmek. A gyászoló keresi a vétkest vagy erős bűntudata lehet. A keresés és elválás stádiuma: a gyászoló mindenben keresi az elhunytat, és így újra át kell élnie a veszteség élményét, amikor rájön, hogy mégsem találja meg, akit elveszített. A szakaszok között átjárás lehet, és előfordulhatnak visszaesések is.

Mit mond a pszichológus?

A korai gyermekhalálozás kapcsán megkérdeztük Deáki Tímea párterapeuta is arról, hogy miként lehetséges feldolgozni egy ilyen haláleset.

Mennyire kötődik egy édesanya a néhány órás újszülötthöz? Ugyanolyan mély a gyász ilyen esetben, mintha hosszú éveket éltek volna együtt?

Aki 9 hónapon át (az elhalálozás okán lehet, hogy kevesebbet) a szíve alatt hordott egy magzatot, elképesztő módon megszenvedi az újszülött elvesztését. Maga a tény is elég, hogy várandós, s máris elkezdi megszeretni a majdan megszülető kisbabát. Ha időközben fizikai kontaktust is átélt vele kapcsolatban (ha rúgott a kicsi, ha látta az orvosnál a monitoron az alakját és hallotta a szívét), akkor ez még inkább megerősíti, hogy egy létező, egy valós embert veszített el, hiába volt csak pár napos, amikor bekövetkezett a tragédia. Ugyanakkor minden fájdalom ellenére nem összehasonlítható a veszteségélmény egy pár naposan és egy több évesen elment gyermek esetén. Minél több időt tölt el a család a gyermekkel, a veszteség is exponenciálisan növekszik.

Mennyi időt érdemes várni, hogy egy következő gyereket tervezzen egy pár?

A szervezetnek idő kell a regenerálódáshoz, az orvos tudja megmondani, hogy mikor kész a nő teste fizikailag egy újbóli befogadásra. Ennél sokkal nehezebb a lelki résszel felkészülni. Mindenkinél más az optimális idő. Mivel a veszteség nagyon nagy fájdalommal jár, van, aki a minél előbbi várandóssággal, s van, aki a minél távolabbival boldogul jobban ebben a lelki harcban. Autós baleset után szokták mondani, hogy jobb, ha a lehető leghamarabb újból autóba ül az ember, hogy ne legyen ideje sokat gondolkodni a dolgokon, nehogy végül teljesen rátelepedjen a félelem a vezetéstől. Azok a szülők, akik elvesztették kisbabájukat, fontos, hogy különösen figyeljenek egymásra, s adjanak kellő időt a feldolgozásra. Azt vélhetően érezni fogják, hogy meddig egészséges a témával kapcsolatos elutasító reakció. Ha bármelyikük mégis azt látja, hogy a másik feldolgozási módja és folyamata ezen már túlmutat, a kapcsolat érdekében ajánlott szakemberhez fordulni.

Forrás: AFP

Érdemes beszélni arról a későbbi gyerekkel, hogy valójában nem ő az elsőszülött és ha igen, mit tartsunk ilyenkor szem előtt?

A későbbi gyermek valahonnan előbb vagy utóbb megtudná, hogy előtte már volt tesója, vagyis jó, ha a szülők ezt elmondják neki. Persze ennek is megvan a maga ideje, ugyanis a gyermekek az elmúlás kérdéséhez máshogy állnak négy és máshogy tizenkét évesen. Erről a gyermekorvost is meg lehet kérdezni, de még többet tud erről mondani egy gyermekpszichológus. Nagyon fontos azonban, hogy a meglévő gyermek ne az elvesztett testvére árnyékában éljen. Ha minduntalan jelen lévőként beszélnek vagy cselekszenek a szülők az elhunyt testvéréről, akkor ez a gyermek egy olyan emberrel kell versenyezzen, akivel soha nem lesz módja találkozni. Így arra sem nyílik alkalma, hogy levetkőzze a vele szemben kiépített esetleges kisebbségi komplexusait. Erre a szülőnek kell figyelnie, ami elképesztően nehéz feladat. Viszont mivel a múlt ezen része több ember életére is kihatással lehet, ha szükséges, tudni kell segítséget kérni.

Hogyan lehet feldolgozni egy ilyen tragikus halálesetet?

Nem mindegy, hogy lett-e újabb gyermek vagy sem. Ha nem, az sem mindegy, hogy ennek fizikai vagy lelki oka van inkább, esetleg a kettő együtt. Mindenkinek nagyon nehéz a feldolgozás, de ez is teljesen egyéni. Függ a környezettől, az elengedési képességtől, a kapcsolat erősségétől és a kitűzött céltól. Azon szülők esetében, akik már átéltek ilyen traumát, az aggódás, a félelem az átlagosnál garantáltan erősebb lesz. Ott a félelem, hogy nem jön össze egy újabb baba. A félelem, ha megfogant, nehogy elmenjen. A félelem, hogy miután megszületett nehogy történjen vele valami végzetes. Nem lehet kitörölni a kicsi emlékét, nem is kell. De arra figyelni kell, hogy a jelenben és a jövőben gondolkodjon a veszteséggel élő pár. Aki ugyanis csak a múltban él, nem veszi észre a mellette elsuhanó valódi életet, s így a jövőt sem látja meg. Itt is igaz, hogy elhúzódó lelki problémák esetén, ami már negatív hatással van az új gyermekre vagy a kapcsolatra, szakember segítségét célszerű kérni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.