Két karácsonyt ünnepel Hegyi Barbara

Zorán karácsony szerb Hegyi Barbara ünneplés ünnep
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hegyi Barbarának szenvedélye a főzés és azok az alkalmak, amikor a családjával étkezhet. Erre a téli szezonban többször is lesz lehetősége, kiderült ugyanis, hogy ők kétszer is ünneplik a karácsonyt.

Hegyi Barbara és férje, Zorán december 24-én és január 6-án is megünnepli a karácsonyt, a másodikat a szerb származású zenész kedvéért - derül ki a Best magazinból.

Szerb karácsonyi szokás

Január 6-ára elkészülnek az ételek, de senki nem nyúlhat a megterített asztalhoz. A család legidősebb férfitagja kimegy a kertbe, és egy fejszével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében három csapást mér egy száraz leveles tölgyfaágra, amelyet badnyaknak hívnak. Majd a férfi visszamegy a házba, kezébe vesz négy diót, amiket aztán a négy égtáj felé hajít, és a padlót szalmával szórja fel. Ezután az egész család templomba megy, és hazatérésük után egyetlen kalácsot osztanak el a család tagjai között. A többi ételt másnap fogyasztják el.

A szerb karácsonyi szokásokat tisztességesen végigcsinálja a család, Barbara pedig minden híres szerb ünnepi ételt megsüt férje kedvéért.

Fotó: Origo

"Mi már annyira kiműveltük magunkat, hogy talán jobban ismerjük a szertartások menetét és a hagyományos menüt, mint Zorán" - mondta a színésznő.

Tudtad?

Svédországban egy csintalan kobold, a Jultomte tréfálja meg az embereket, ha azonban kap egy tál rizskását, máris jobb kedvre derül, és ajándékokat hoz a ház lakóinak, akik együtt bontják ki a szentesti vacsora után az apró figyelmességeket.

Még több érdekességet itt olvashatsz arról, milyen karácsonyi szokások vannak szerte a nagyvilágban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.