Ráncfelvarrás a vadon kellős közepén

Forrás: Lake Placid Hotel -
hotel Egyesült Államok vendégház szálloda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egyesült Államok vadregényes táján, az Adirondack-hegység és a Mirror-tó ölelésében, vörös lucok, balzsamfenyők, bükkfák és kanadai fenyők árnyékában fekszik az ország egyik leghíresebb vendégháza, a Lake House hotel. 

Az eredetileg 1961-ben épült, 44 szobás szálloda 1980-ban egy teljes körű felújításon esett át, majd ezt követően néhány évig üresen állt. Később a Tag Collective kreatív stúdió a Mapos építészirodával közösen a lehető legmodernebb szemlélettel a XXI. század igényeire szabva újragondolta azt.

Forrás: Lake Placid Hotel

A New York államban elhelyezkedő Lake Placid elnevezésű kis falu két alkalommal is a téli olimpia helyszíne volt – nem is csoda, a Mirror-tó körül futó világhírű túraútvonalak és természeti csodák messziről vonzzák a környékre a turistákat. A tó közelében épült butikhotel a Lake House nevet kapta, ezzel is hangsúlyozva barátságos, vendégház jellegét.

A természetes alapanyagok illetve a natúr színek hangsúlyos használata került fókuszba a szálloda belsőépítészeti megoldásaiban, ám helyenként felbukkan egy-egy vörös elem is, ami az Adirondacks-hegység vörös lucfenyőire enged asszociálni. A rusztikus gerendák és a fával borított mennyezetnek köszönhetően a belső terek összhatása meleg, hangulatos, barátságos, természet közeli, mindez lenyűgöző kilátással a hegyekre. Az egyes szobák az Adirondacks-hegység egy-egy csúcsáról kapták a nevüket, kialakulásuk lebilincselő történetét egy-egy egyedi tervezésű képeslap illetve poszter meséli el a szállóvendégeknek.

/1502/Moder20152211955

A szálloda vendégei számára fantasztikus lehetőségek állnak rendelkezésre a szabadidős programok, aktív pihenés terén: fedett medencék, vadregényes túraútvonalak, gyorsfolyású folyók várják a vállalkozó kedvűeket.

1932. február 12-én fejeződött be a téli olimpia, aminek a helyszíne Lake Placid volt. Az éremtáblázaton a házigazdák végeztek az élen, 6 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.