Azt sem tudta, hogy terhes, majd világra hozta gyermekét a fürdőszobában

Forrás: Thinkstock -
fürdőszoba szülés család terhes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az angliai Bridportban élő Nikki Kelly egy skóciai utazásból tért haza fáradtan, amikor fájni kezdett a hasa. Mivel azt hitte, a menstruációja fog megjönni, bement a fürdőszobába, ám hamarosan azzal szembesült, hogy valójában szülési fájdalmai vannak, és legnagyobb meglepődésére nem sokkal ezután életet adott fiának a fürdőszobapadlón.

A 24 éves nőnek fogalmas sem volt róla, hogy terhes, ugyanis fogamzásgátló tablettát szedett, a ciklusa minden hónapban teljesen szabályos volt, és az alakján sem mutatkozott semmiféle változás. A kis James mindössze három nyomás után világra jött, szerencsére teljesen egészségesen. Nikki korábban takarítónőként dolgozott, és visszagondolva az egyetlen változás, amit tapasztalt magán, az volt, hogy nem kívánta az alkoholt, de reggeli rosszullétei egyáltalán nem voltak.

Forrás: Thinkstock

Miután gyermeke megszületett, gyorsan törölközőbe bugyolálta, majd áthívta párját, Aaront, aki mentőt hívott, és együtt beutaztak a kórházba. Mivel Aaron testvére nemrég szült gyermeket, ők ki tudták segíteni a párt egy autósüléssel, amiben biztonságban haza tudták szállítani gyermeküket, a nagyszülők pedig gyorsan igyekeztek beszerezni a legszükségesebb bébi holmikat.

Annak ellenére, hogy a kis James váratlanul érkezett, Nikki és párja nagyon boldogok, és mivel egyelőre mindketten a szüleikkel élnek, most azon igyekeznek, hogy minél előbb kialakíthassák közös otthonukat.

Noha a fenti eset igen ritka, mégis előfordulhat ilyen, egyes nőknek ugyanis egyszerűen olyanok a hasi izmaik, vagy annyi zsír van rajtuk, hogy ha ehhez még a baba is úgy helyezkedik el, akkor valóban nem látszik semmilyen kitüremkedés a kismama hasán. Emellett a terhességi tünetek sem törvényszerűen vannak jelen mindenkinél, egyes tünetek pedig fel sem tűnnek annak, aki az első gyermekét várja. Mivel azonban az ilyen váratlanul szülő nők nagyon sok nehézséggel néznek szembe, a környezetüktől, illetve a védőnőktől is nagyobb segítségre és támogatásra van szükségük.

Az évezred legcikisebb helyzete - szupervicces videó http://www.life.hu/csalad/20150327-a-kisdumasok-a-cikis-helyzetekrol-a-szegyenrol-beszelnek.html Milyen az, amikor valami nagyon cikis? Milyen helyzetben érzi magát valaki cikisnek? Milyen érzés az, amikor kinevetnek minket? A Kisdumások megosztják velünk legkínosabb élményeiket. Család -- Ki ül a trónra? Károly vagy Vilmos? http://www.life.hu/csalad/20150412-vajon-atadja-vilmosnak-a-tront-erzsebet-kiralyno-vagy-hivatalosan-karoly-lesz-a-kiralyno-utodja.html Csaknem egyenlő arányban megosztott a brit közvélemény abban a kérdésben, hogy II. Erzsébet királynőt elsőszülött fia, Károly trónörökös, vagy Károly idősebb fia, Vilmos herceg kövesse-e majd trónon. Család AFP Szívszorító videó: így búcsúzik aranyhalától a kisfiú - ezt még te is megkönnyezed! http://www.life.hu/csalad/20150411-szivszorito-video-egy-kisfiurol-aki-el-bucsuzik-halott-aranyhalatol.html Az internet legújabb sztárja egy igen szomorú kisfiú, aki éppen elveszített legkedvesebb barátját. Ezt a videót nézve a szívünk szakad meg: a kisfiú halott aranyhalacskájától búcsúzik. Család -- Bobby Brown szórakozni ment - nem beszél lánya tragikus helyzetéről http://www.life.hu/csalad/20150412-bobby-brown-szorakozni-karaokezni-ment-nem-beszel-lanya-tragikus-helyzeterol.html Ahogyan korábban megírtuk, romlott az állapota és emiatt továbbra is kómánban tartják Bobbi Kristina Brownt, miután gégemetszést hajtottak végre rajta. Család -- Milla Jovovich intim fotót posztolt gyermekeiről http://www.life.hu/csalad/20150412-milla-jovovich-intim-fotot-posztolt-gyermekeirol-a-heteves-nagy-lanyarol-es-a-nemreg-szuletett.html Bájos fotót posztolt a gyönyörű modell-színésznő Milla Jovovich Instagram oldalára. Mi azonnal beleszerettünk ebbe a képbe. Család -- A legtutibb családbarát programok hétvégére http://www.life.hu/csalad/20150330-az-ot-legjobb-csaladbarat-program-az-aprilis-10-11-12-hetvegere.html Igazán szórakoztató gyerekbarát hétvégi programot keresel? Hiába a folyamatosan nyüzsgő főváros, élvezetes budapesti családi elfoglaltságot néha nem is olyan könnyű találni. Összeszedtünk hát öt olyan tuti programot, amely biztosan felvillanyozza majd a gyerkőcöket! Család Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.