A félkarú Bethany Hamilton a mai nap leggyönyörűbb kismamája

Forrás: Instagram/bethanyhamilton -
terhesség baleset álmok cápatámadás Bethany Hamilton kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, első gyermekével várandós Bethany Hamilton, a lány, vagyis mára nő, aki tizenhárom évesen egy cápatámadásban veszítette el a karját. A boldog kismama az élő példa arra, hogy soha nem szabad feladni az álmainkat!

Bethany szülei azért költöztek Hawaiira, hogy lányuk szabadon hódolhasson szenvedélyének, a szörfözésnek. Ötévesen meg is nyerte első versenyét, amikor azonban 13 éves volt, egy négyméteres tigriscápa leharapta a bal karját. A barátainak köszönhetően túlélte a támadást, és csupán néhány hét elteltével ismét a deszkán állt, ahonnan azóta sem szállt le. Még terhessége hatodik hónapjában is szörfözött:

Forrás: Instagram/bethanyhamilton

"Az anyukám is végigszörfözte a terhességét velem, és én sem állok le legalább a nyolcadik hónapig. Ha pedig már nagyon nagy lesz a pocakom, akkor több időt szentelek majd az úszásnak, és élvezem az óceánt" - nyilatkozta a lány, aki kiegyensúlyozott, boldog kismama, és akin látszik, hogy remekül érzi magát a bőrében.

Forrás: Instagram/bethanyhamilton

Bethany a balesetét és a felépülését követően egy könyvben írta le történetét, majd 2011-ben egy film is készült az életéről (Életem a szörf címmel). Azóta a fiatal lány megtalálta a szerelmet, és első gyermekével várandós, aki hamarosan meg is érkezik:

Forrás: Instagram/bethanyhamilton

Instagram oldalán az írta, amig várja, hogy világra jöjjön a gyermeke, és hogy belekezdjenek az előttük álló rengeteg dolgoba, ami rájuk vár. Gratulálunk!

Forrás: Instagram/bethanyhamilton
Rékasi Károly egy igazi konyhatündérhttp://www.life.hu/csalad/20150509-rekasi-karoly-szinesz-egy-igazi-konyhatunder-a-35-eves-osztalytalalkozora-foz-levest.htmlA színész nyilvános rajongói oldalán osztotta meg követőivel, hogy éppen "Fő a leves a 35 éves osztálytalálkozóra".Család--Egymásra találtak az anyukákhttp://www.life.hu/csalad/20150506-a-jon-a-baba-hadas-krisztaval-kulisszatitkai-hogyan-talaltak-egymasra-az-anyukak.htmlAmikor Hadas Krisztával elkezdtük forgatni a Jön a baba sorozat első évadját, eszünkbe sem jutott, hogy a mamák története nem ér véget akkor, amikor Kriszta a gyermekágyas időszakba is beleforgatva elbúcsúzik tőlük. Hát, be kell vallanunk, óriásit tévedtünk!Család--Hoppá! Gyermeket vár George Clooney dögös excsajahttp://www.life.hu/csalad/20150508-george-clooney-dogos-excsaja-elisabetta-canalis-gyermeket-var.htmlElisabetta Canalis, akivel a színész négy éve szakított, kislányt hord a szíve alatt.Család--3 éves lett Chris Hemsworth kislánya: Így üzent neki a mamájahttp://www.life.hu/csalad/20150508-chris-hemsworth-es-elsa-pataky-kislanya-india-harom-eves-lett-majusban.htmlA világ egyik legjobb pasijának (itt fejtettük ki, hogy miért) májusban három éves lett a kislánya. Chris Hemsworth magyar felmenőkkel is rendelkező kedvese pedig gyönyörű üzenettel köszöntötte gyermeküket.Család--Ki ez a tökéletes alakú kismama és ez a tündéri kislány?http://www.life.hu/csalad/20150508-alec-baldwin-es-csaladja-hilaria-baldwin-es-a-kislanyuk-carmen.htmlEgy bájos Instagram-fotó, csak éppen arcok nélkül. Ennek ellenére nem nehéz kitalálni, melyik híres színészcsalád van a képen.Család--Bruce Jenner: „Semmi nem volt olyan nehéz, mint a nemi identitásomról vallani a gyerekeimnek"http://www.life.hu/csalad/20150508-bruce-jenner-soha-nem-felt-annyira-mint-amikor-oszinten-kellett-beszelnie-csaladjaval-nemi.htmlA Kardashian-család feje, aki felvállalta nemi identitását, és nővé operáltatta magát, soha nem félt annyira, mint amikor őszintén kellett beszélnie a családjával.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.