Két test, három baba – Nagyon különleges hármasikrek születtek

Forrás: Facebook/Siamese Triplets Hernanadez Torres -
sziámi iker sziámi ikerpár ikerpár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Texasban születtek a nagyon ritka, egypetéjű hármasikrek, Catalina, Ximena és Scarlett, akik közül ketten törzsüknél összenőttek. 

Császármetszéssel jöttek a világra a hármasikrek. Két kislány összenőve született meg, és rögtön életük első napjaiban műtét vár rájuk.

Forrás: Facebook/Siamese Triplets Hernanadez Torres

Egyre gyakoribb a hármasikres terhesség, azonban nagyon kevésszer lesznek egypetéjűek, mindössze egy a millióhoz az esélye ennek. A babák anyukája sírt, mikor a kislányok megszülettek, ugyanis az orvos azonnal közölte vele, hogy van rá esély, hogy meghalnak. Az összenőtt ikreknek mindössze 35 százaléka éli túl élete első napjaikat. Viszont a család nagyon boldog lehet, mert úgy tűnik, mindegyik kislány egészséges, minden rendben lesz velük a továbbiakban is. A fiatal szülők jelenleg adományt gyűjtenek az interneten, hogy a babák műtétjeit finanszírozni tudják.

Beyoncé és Nicki Minaj együtt nyomatjákhttp://www.life.hu/news/20150519-beyonce-es-nicki-minaj-enekesnok-kozos-klipet-csinaltak.htmlA két énekesnő közös klipet forgatott, amelynek egy kis részletét már most láthatjuk – vadulás és rázás felsőfokon.News--Így nyaral egy szexi modell! Nézd meg a bikinis fotókat a kétgyermekes anyukáról!http://www.life.hu/trend/20150519-doutzen-kroes-modell-tengarparti-nyaralasarol-posztolt-bikinis-fotokat.htmlDoutzen Kroes a Victoria’s Secret egykori angyalkája, aki már két gyerek édesanyja, elképesztő formában van – így bátran mutogatja testét bikinis fotókon is.Trend--Pirner Alma terhesen is bombaformában vanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150519-pirner-alma-rudtancvilagbajnok-terhesen-is-bomba-formaban-van.htmlA csinos kismama elmondta, várandóssága alatt is nagyon odafigyel az étkezésre, és továbbra is fontos szerepet játszik életében a sport.Ez Zsír!--Ilyen nőiesnek talán még sosem láthattad Tóth Gabithttp://www.life.hu/trend/20150519-toth-gabi-enekesno-az-rtl-klub-x-faktor-mentora-nocis-szexi-fotot-posztolt.htmlAz énekesnő szexi, mélyen dekoltált, virágos ruciban, kissé fáradtan pózolt este a kanapéján. Irtó jól nézett ki!Trend--Miley Cyrus unikornis jelmezben énekelt elhunyt halánakhttp://www.life.hu/news/20150519-miley-cyrus-unikornis-jelmezben-enekelt-balladat-elhunyt-halanak.htmlAz énekesnő, aki újabban a Happy Hippie Foundations nevű formációjával énekel, elhunyt halának emlékére is előadott egy balladát.News--Bódi Sylvi szexi akrobatamutatvánnyal rukkolt előhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150519-bodi-sylvi-modell-szexi-akrobatamutatvannyal-rukkolt-elo-es-hatalmas-terpeszt-villantott.htmlBravúros terpesztést produkált Bódi Sylvi, aki megmutatta, milyen erős izmai lettek a szörfözéstől.Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.