Így védekezhetsz a munkahelyi stressz ellen

Forrás: Wikipedia -
munkahely stressz hang
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy csermely csörgedezésének hangja segíthet a munkahelyi stressz leküzdésében, ráadásul növeli a termelékenységet – derül ki egy friss kutatásból.

Az egyterű irodák némelyikében külön hangrendszert alkalmaznak a háttérzaj – például az emberi hangok – elnyomására.

„A közel lévők beszédét megértjük. A távolabb elhelyezkedő kollégákét azonban elnyomja ez a technológia” – magyarázta Jonas Braasch hangmérnök, a New York-i Rensselaer Polytechnic Institute munkatársa az intézmény sajtóközleményében.

A szakértők azonban arra is kíváncsiak voltak, hogy egészen pontosan milyen típusú elnyomó zaj működik a leghatékonyabban.

Fátyol-vízesés Forrás: Wikipedia

Ennek feltérképezésére Braasch és csapata 12 embert kértek meg, hogy fokozott figyelmet igénylő feladatot végezzenek jellegzetes irodai zajokat jelentő körülmények között. Háromféle környezetet alakítottak ki: az egyikben „fehér zaj” fedte el a csevegést és a többi hangot, a másikban „természetes zaj”, ami hegyi patak hangját jelentette, míg a harmadikban semmiféle kísérletet nem tettek a tompításra.

A résztvevők kellemesebb hangulatban és jobban is dolgoztak a természetes neszek között, mint a fehér zajban – állítják a kutatók, akik szerint a természetes hangeffektusok nemcsak az irodában lehetnek hasznosan.

„Kórházban fekvő betegeknél is sikeresen lehetne alkalmazni, akik napokon vagy heteken keresztül ott ragadnak a kórteremben” – fejtegette Braasch.

Az eredményeket az Amerikai Akusztikai Társaság keddi ülésén prezentálták Washingtonban.

Antiszociális média? Akinek sok ismerőse van Facebookon, többet stresszelhttp://www.life.hu/news/20150310-akinek-sok-ismerose-van-a-facebook-kozossegi-oldalon-stresszesebb-lehet.htmlEgy kutatásból kiderült, akinek széles a Facebook ismeretségi köre, többet stresszel. NewsThinkstockÉden Apolka édesanyja gyógyíthatatlan beteg - A stressz állhat az ájulása mögötthttp://www.life.hu/bulvar/20150303-eden-apolka-az-eden-hotel-jatekosanak-edesanyja-gyogyithatatlan-beteg.htmlAz Éden Hotel játékosának, Apolkának az édesanyja az Éden Éjjelben árulta el, hogy lánya valószínűleg lelki okok miatt ájult el. A lány beköltözése előtt derült ki egy szomorú dolog a családban. TV + BulvárHogyan birkózol meg a stresszel és a depressziós hangulatokkal? Az egyik biztos megoldás a friss juice-ok fogyasztása!http://www.life.hu/ez-zsir/hirdetes/20141114-hogyan-birkozol-meg-a-stresszel-es-a-depresszios-hangulatokkal-az-egyik-biztos-megoldas-a-friss.htmlSokunkat foglalkoztat manapság a stressz, a szorongás, a feszültség, vagy depresszió gondolatai. Becslések szerint minden nap átlagosan 14 stresszes helyzetet tapasztalunk meg, kezdve a reggeli ébresztőóra megszólalásától. Aztán jön az a feszültség, ami a gyerekek felébresztésével jár, akik még az ágyban akarnak maradni, és a felkészülés a napi munkára. Persze, sokszor a legnagyobb stressz a munkahelyen ér minket.HirdetésStresszoldás és ellazulás pofonegyszerűen: tanuld meg velünk a teljes jógalégzést!http://www.life.hu/ez-zsir/20141020-stresszoldo-jogavideo-tanuld-meg-a-teljes-jogalegzest.htmlEz a fiziológiailag leghelyesebb légzés, ami szabályozza a vegetatív idegrendszert és a szívritmust, javítja az emésztést. Végezd úgy a gyakorlatot, hogy a ki- és belégzés egyforma hosszú legyen, az üteme pedig minél természetesebb, áramlóbb.Ez Zsír!ThinkstockSarka Kata futással vezeti le a stresszthttp://www.life.hu/ez-zsir/20140819-sarka-kata-hajdu-peter-felesege-futassal-vezeti-le-a-stresszt-es-indul-az-all-you-can-move-irongirl.htmlKata nemcsak gyönyörű alakját tartja formában a futással, hanem számára a legjobb kikapcsolódás, amikor reggelente futni indul.Ez Zsír!--Lomha, stresszes és kevés a magyar spermahttp://www.life.hu/drlife/20131127-a-farfimeddoseg-egyre-nagyobb-problema-magyarorszagon-a-spermabank-lehet-a.htmlStressz, alkohol, dohányzás, egészségtelen életmód, mozgáshiány, környezetszennyezés, tartós gyógyszerhasználat és helytelen öltözködés. Ezek azok az okok, amelyek miatt egyre nagyobb probléma a férfimeddőség hazánkban. A hormonmaradványokat tartalmazó csapvíz, a csökkenő spermiumszám, a tájékoztatás hiánya, valamint a családalapítás időpontjának kitolódása pedig csak fokozza a reménytelenséget.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.