Rubint Réka LL Junior Schobert Lara Schobert Norbert születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rubint Réka elárulta, mivel ajándékozták meg kislányukat a születésnapján. 

Rubint Réka egy életmód csatorna műsorában elárulta, számukra sokkal fontosabbak az élmények, mint a tárgyak. Lara például a születésnapjára koncertjegyeket kapott. Réka emellett mesélt amerikai élményeiről is, és azt is elmondta, hogy a gyerekek mit szerettek a legjobban az utazásban.

Amerika Rubint Réka szemével

A Schobert-család Amerikában nyaralt, és a Life.hu-nak elmesélték legizgalmasabb élményeiket. Ezt ITT elolvashatod.

LL Junior is szereti kényeztetni kisfiát, akinek hamarosan születendő kisöccse mindenből újat kap majd. Az énekes és párja október közepére várják kisfiuk érkezését, aki már most tiszta apja. Csilla, bár terhesen hiperézékeny, második várandósságát lazábban kezeli, mint az elsőt. Most kemény hónap vár Juniorra, hiszen még jobban ki kell vennie a részét gyereknevelésből.

Mateklecke szülőknek - Jogszabályok, amit minden gyermekvállalás előtt álló párnak ismernie kellhttp://www.life.hu/csalad/20150831-tamogatasok-a-gyermekvallalashoz-tudnivalok-jogszavbalyok.htmlBabát terveztek? A közelmúltban nagyon sok olyan jogszabály született, amely gyermekvállalásra próbálja ösztönzi a fiatal párokat. Hogy egyszerűbben átláthassátok lehetőségeiteket, az alábbiakban lépésről lépésre végigvesszük a legfontosabb tudnivalókat. CsaládThinkstockGyorsan múlik az idő! Berki Natasa Zselyke már bölcsishttp://www.life.hu/csalad/20150901-berki-krisztian-musorvezeto-sportolo-oviba-vitte-ma-reggel-kislanyat-natasa-zselyket.htmlA macsó kislányát, Natasa Zselykét vitte ma reggel bölcsibe, a kislány pedig cukiskodott egyet édesapja mögött a hatalmas verdában.Család--Egyre gyanúsabban gömbölyödik Uma Thurman pocakjahttp://www.life.hu/csalad/20150901-uma-thurman-pocakja-egyre-gyanusabban-gombolyodik.htmlA cannes-i filmfesztiválon figyeltünk fel rá, hogy a 44 éves színésznő hasa gyanúsan gömbölyödik. A színésznő azonban még mindig nem erősítette meg, hogy babát várna.Család--Roberto konyhája: Pillecukros, fehér csokoládés cupcakehttp://www.life.hu/csalad/20150828-rostas-robert-a-life-sefje-pillecukros-fehercsokolades-cupcake-edesseget-keszit.htmlMi más ihlette volna ezt a fehér csokoládés költeményt, mint a szerelem? Azon gondolkodtam, minek örülhetne a párom, amikor hazaérkezik Milánóból. Ilyenkor ki ne örülne, ha a párja édességgel várja? Így hát fakanalat ragadtam, kevertem, majd kavartam, és megszületett a krémcsoda. Puha piskóta és fehércsokoládé-krém, a tetején finom pillecukor! Idézem a kedvesem: ’’Te vagy a legjobb PASI a világon!’’CsaládOrigoMicsoda? Mariah Carey ruhában medencézik!http://www.life.hu/csalad/20150831-mariah-carey-ruhaban-pancsol-a-kislanyaval-a-medenceben.htmlA világsztár a jelek szerint már nem mutogatja magát olyan bőszen, és inkább eltakarja a bájait. Így tett legutóbb is, amikor közösen csobbant egyet a kislányával.CsaládOrigoVallomás: Tóth Gabi őszintén a babaprojektrőlhttp://www.life.hu/csalad/20150831-toth-gabi-a-gyerekvallalasrol-beszelt.htmlTóth Gabi, akit vélhetően lovagja puszilgat félmeztelenül a családalapításról beszélt. Kifejezetten jól áll a kezében a baba.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.