Amíg a násznép el nem választ

2015.09.07. 20:36

A ma 29 éves, Angliában élő Michelle Young hét évvel ezelőtt első látásra beleszeretett Alanbe, és hétévnyi jegyesség után, az esküvőn úgy érezte, hogy ő a legboldogabb nő a világon. Arra azonban legrosszabb rémálmaiban sem gondolt, hogy mindössze három hónap elteltével újdonsült férje le fog lépni a násznép egyik tagjával.

A pár 2004 januárjában jött össze egy vakrandin, találkozásuk után pedig hamarosan össze is költöztek, sőt, még az év decemberében a férfi megkérte Michelle kezét. Azonban amilyen gyorsan nyélbe ütötték az eljegyzést, olyan sokat váratott magára az esküvő: a kézfogóra hat évet vártak, és majdnem egy teljes éven át tartottak az előkészületek, hogy a nagy napon minden a lehető legtökéletesebb legyen.

Illusztráció

Forrás: Thinkstock

Bár arról nem szól a fáma, hogy a fiatalok miért húzták ennyi ideig a jegyességet, a történet alakulásának tükrében, legbelül valószínűleg érezték (vagy legalábbis a pár egyik tagja érezhette), hogy nincs minden rendben a kapcsolattal.

Deáki Tímea, párterapeuta szerint

"Az, hogy a mai világban valakinek a jegyessége hét évig tartson, nem túl gyakori dolog. Persze nem kell azonnal összeházasodni, de ennyi évet várni sem üdvös manapság. Aki ilyen sokáig húzza a jegyességet, valószínűleg még nem áll készen a frigyre. Ugyanakkor a jegyesség mint olyan kellően el tudja terelni a felek figyelmét a valóságról. Minden rendben van velünk - gondolják -, hiszen jegyben járunk. Csakhogy a házasság kitolása pont azt mutatja, hogy az alapoknál van valami hiba. Pusztán már abból is lehet következtetni a kapcsolat hiányosságaira, hogy ennyi évig elhúzódott a kapcsolat házasság nélkül, de minden bizonnyal egyéb jelek is adódtak. Az más kérdés, hogy látták-e azokat, illetve hogy akarták-e látni?"

Az esküvőre hetven vendéget hívtak, köztük voltak családtagok és barátok is, Alan pedig azt kérte, hadd hívja meg a munkatársait is, akikkel nagyon jóban volt. Michelle természetesen beleegyezett, bár egy kis vészharang megszólalt a fejében, amikor párja a Gemma nevű kolléganőjét többször is emlegette a felsorolt meghívottak között. A menyasszony azt is furcsállta egy kicsit, hogy az igen kimondása után nem sokkal férje el is tűnt a munkatársai körében, de igyekezett elhessegetni fejéből ezeket a gondolatokat, hiszen Alan mégiscsak most tett örök esküt neki.

Forrás: Thinkstock

Azonban alig száradt meg a tinta a házassági anyakönyvi kivonatukon,

az ifjú férj viselkedése döbbenetes változáson ment át, és Michelle nem tudta nem észrevenni, hogy Alan egyre többet emlegeti Gemmát, és egyre többet találkozik vele munkaidőn kívül is.

Bár amikor rákérdezett, van-e köztük valami, férje kinevette, néhány hónap múlva ő maga állt elő a bejelentéssel: úgy érzi, már nem szereti Michelle-t, és kezd beleszeretni Gemmába. A fiatalasszony szíve teljesen összetört, és fájdalmát csak fokozta, amikor a barátai elmondták, hogy már az esküvő előtt is többször látták kettesben Alant és Gemmát.

Ma, két évvel az események után Alan még mindig együtt van kolléganőjével, Michelle pedig várja, hogy kimondják végre a válást.

A hűtlen férj utólag beismerte, hogy már az esküvő előtt sem érezte úgy, hogy Michelle az igazi, de nem mert neki szólni, annyira el volt foglalva az előkészületekkel. 

A vízválasztó hét év

Michelle és Alan történetét olvasva akaratlanul is felötlik az emberben a kritikus hét év mítosza. Vajon az ő esetükben is szerepet játszott ez a bűvös szám?

Deáki Tímea, párterapeuta szerint

"A kapcsolat hetedik éve valahogy a legtöbb pár életében egy elgondolkodtató adat. Egyáltalán nem attól megy tönkre egy kapcsolat, hogy beleléptek ebbe a bűvös számba. Ugyanakkor nem szabad elmenni mellette, mert valahogy igen sokan vannak azok, akik hét év után kezdik úgy érezni, hogy valami nincs rendjén. Valószínű, hogy már egy ideje vannak gondok a kapcsolatban, amit nem tudnak, nem akarnak megoldani.
Ha kihúzzák a hetedik évig, de nincsenek túl jól, attól kezdve a hetedig évhez köthető misztikum egy kis segítség lehet számukra az elszakadásban. Ugyanis ehhez a hetes számhoz a házasság, jegyesség, együtt járás kapcsán sok negatív teória társul. Vagyis, aki eljut idáig, de nem akarja folytatni a viszonyt, könnyen mondja azt, hogy hát igen, beleléptünk a hetedik évbe, minket is elért ez az átok. Miközben erről szó sincs: a kapcsolat addigra már jócskán kihűlt, csak egyik félnek sem volt mersze ezt kimondani és felvállalni a környezete felé."
házasságváláskapcsolatnásznépmegcsalásfeleségférj