Már nem hallgatnak a családon belüli erőszak áldozatai - Egyre több a feljelentés

Forrás: Thinkstock -
erőszak családon belüli erőszak bántalmazás feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz azóta, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállássá vált - nyilatkozta a Magyar Hírlapban Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.

Szerinte a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy több családon belüli erőszakos bűncselekmény történne, mint korábban, hanem inkább azt mutatja, hogy "a látenciából több eset kerül a felszínre."

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Mint mondta, Magyarországon 2002 óta foglalkoznak a családon belüli erőszak témájával, azóta az elnök szerint a társadalom érzékenyebbé vált, ami a bíróságokon is érzékelhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanakkor az úgynevezett érzékenyítő programokon, képzéseken résztvevő bírák nincsenek könnyű helyzetben, mivel az ilyen jellegű bűncselekményeket nehéz bizonyítani. Galajda Ágnes kiemelte, hogy az önálló tényállás megalkotásával az állam azt üzenete, hogy semmilyen körülmények között nem fogadható el az erőszak a hozzátartozók között sem.

Meghalt a lány, aki annak idején elrabolta David Beckham szívéthttp://www.life.hu/news/20151024-kirsty-howard-a-lany-aki-elrabolta-david-beckham-szivet-meghalt.htmlRajta kívül csupán egy ember van a világon, aki ebben a ritka szívbetegsében szenved. Az orvosok néhány hetet jósoltak neki négyévesen, de ő évekig kitartott. Kristy Howard, aki David Beckham szívét is elrabolta kislányként, 20 évesen halt meg ma hajnalban. News--Holnap reggel egy órával tovább alhatunk! http://www.life.hu/news/20151024-vasarnap-hajnalban-oraatallitas-lesz-atterunk-a-teli-idoszamitasra.htmlOktóber 25-én kezdődik a téli időszámítás, az órákat vasárnap hajnalban kell 3 óráról 2 órára visszaállítani - közölte az MTI. A MÁV-Start arról tájékoztatott, hogy nemzetközi és belföldi járatokat is érint az óraátállítás. NewsThinkstockKiszabadult Oscar Pistorius - Luxusvillában tölti ötéves házi őrizetéthttp://www.life.hu/news/20151020-egy-nappal-elobb-kiengedtek-oscar-pistoriust.htmlA tervezettnél egy nappal korábban, az éj leple alatt engedték ki a börtönből Oscar Pistoriust, aki nagybátjya luxusvillájában kezdte meg öt évig tartó házi őrizetét. News--Megdöbbentő! Lelkésznek tanul a móri mészárlás elítéltjehttp://www.life.hu/news/20151019-weiszdorn-robert-teologiat-tanul-lelkesz-lesz-belole.htmlElképesztő dolgot vett a fejébe a móri mészárlásért elítélt Weiszdorn Róbert, aki teológiát tanul, és azt határozta el, hogy börtönlelkész lesz belőle. News--Fiatal lányokat vett rá a prostitúcióra egy kaposvári taxishttp://www.life.hu/news/20151012-vadat-emeltek-egy-taxis-ellen-aki-prostituciora-vett-ra-fiatal-lanyokat.htmlKerítés és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség egy taxis és három társa ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel. NewsOrigoSzívszorító! Jim Carrey megtörten vitte öngyilkos szerelme koporsóját temetésénhttp://www.life.hu/news/20151010-jim-carrey-megtorten-vitte-cathriona-white-koporsojat-temetesen.htmlTeljesen megtörten kísérte utolsó újtára egykori szerelmét, Cathriona White-ot Írországban Jim Carrey. NewsMTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.