Intim titkokat árult el gyerekeiről Ördög Nóra

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
baba játék anya Ördög Nóra autó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 A Kocka műsorvezetője lelkesen mesélt arról, mivel szeretnek gyermekei a legjobban játszani.

Ördög Nóra édesanyja nagyon előrelátó volt: megőrizte lánya játékait, így amikor megérkeznek Mórahalomra a fővárosi unokák, ugyanazokkal a darabokkal köthetik le magukat, amelyekkel egykor az anyukájuk.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

„A két és féléves Mici épp nagy babázós korszakát éli, és kezdenek tetszeni neki a logikai játékok is. Kedveli már a legót, a különböző jelzésekkel ellátott kockákat, amelyekből nemcsak tornyokat épít, hanem okosan párosítja is őket. Ügyesen bánik a korosztályának megfelelő kirakós játékokkal is, pillanatok alatt megtalálja mindegyiknek a helyét. Vencel augusztusban múlt egyéves, őt az ilyen jellgű elfoglaltságok egyelőre hidegen hagyják, de mivel mindig megy a nővére után, rendre azzal akar játszani, amivel éppen Mici. De nem is baj, sokat tanul nővérétől. Egyébként minden olyan dolog érdekli, amit tolni lehet, és amivel autósat lehet játszani” – mesélte gyerekeiről Ördög Nóra a Story magazinnak.

Ördög Nóra annyira izgult, majdnem "megfulladt"

Ördög Nóra rutinos műsorvezetőként is tud annyira izgalmas helyzetbe kerülni, hogy lélegzetvisszafojtva izguljon. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.