Tóth Vera: "Szeretném, ha egy-két éven belül lenne gyerekem"

Forrás: MTVA/Penziás Nikolett -
baba énekesnő Tóth Vera gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszas pokoljárás után Tóth Vera megtalálta a belső egyensúlyt: művészként és nőként is a csúcson van. Most úgy érzi, lassan jöhet az anyaság. 

"Szeretném, ha egy-két éven belül lenne gyerekem. Egyelőre egy, aztán lehet, hogy majd kettő. A három kutyánk pedig marad, az alap" – mondta a Bestnek, és hozzátette, számára az esküvő nem annyira fontos, de mivel a párja családjában van több evangelikus lelkész is, akik számára fontos, hogy egy bébi házasságban szülessen, így Vera is hajlik arra, hogy igent mondjon.

Forrás: MTVA/Penziás Nikolett

Tóth Vera: "Ma tehetek azért, hogy milyen legyen a holnap"

Vera Szily Nórának adott interjújában karrierről, hitvallásról és szerelemről is mesélt: "Sokáig az volt a problémám, hogy egyedül vagyok, és egyfolytában azon görcsöltem, hogy szerelemre leljek. Ezért nem volt időm magammal foglalkozni. A párom hagyja, hogy még jobban tudjam ezt a gyémántot csiszolgatni. Vele megtanultam, hogy mit is jelent a feltétel nélküli szeretet. Ahova elértem, az nemcsak a menedzsmentemen és rajtam múlott, hanem neki is köszönhető, mert sok mindenben megnyugtatott, és tudtam a lényeggel foglalkozni. Megtanított kívülről figyelni magamat. Le tudtam vetkőzni a gátlásaimat. Én nagyon sok mindent félreképzeltem a testről, a szépségről, hogy mennyire fontos a külső. Megtapasztaltam a szeretetét, és elgondolkodtam azon, hogy ha képes így érezni irántam, akkor mégis csak lehet bennem valami!".

Fájdalmas döntés: lemondott unokájáról Pécsi Ildikóhttp://www.life.hu/csalad/20151128-lemondott-unokajarol-partos-csilla-fiarol-pecsi-ildiko-szineszno.htmlPécsi Ildikónak fia válópere miatt romlott meg a viszonya a menyével és unokájával, a most 17 éves Csabával. Család--Apa lesz Damu Roland - Babát vár a feleségehttp://www.life.hu/csalad/20151128-damu-roland-apa-lesz.htmlEdina már az ötödik hónapban jár, így hamarosan teljesül a pár vágya, ugyanis régóta vágytak közös gyermekre. CsaládOrigoA 11 éves kislány segített édesanyjának szülnihttp://www.life.hu/csalad/20151127-a-11-eves-kislany-segitett-edesanyjanak-szulni.html Igazi hősként tekintenek Caitlin Burke-re, a kislányra, aki a mentősök telefonos utasításai alapján segített megszülni édesanyjának a kistestvérét. Család--Így alszik édesanyja karjaiban Berki Natasa Zselyke - Tündéri fotó!http://www.life.hu/csalad/20151127-berki-natasa-zselyke-a-legtunderibb-sztarcsemete-igy-alszik-anyukaja-karjaban.htmlPamela újabb közös családi pillanatról tett közzé egy képet a hivatalos Instagram oldalán. Kislánya fürdetés után rögtön elaludt, amit gyorsan meg is örökített a rajongóinak. CsaládOrigoPirner Alma kisfiánál nem láttunk ma aranyosabbat - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20151127-pirner-alma-rudtanc-vilagbajnok-teljes-osszhangban-van-kisfiaval-alennel.htmlA büszke anyuka téli szerelésbe öltözve szelfizett, miközben kisfia, Alen a karjaiban pihent. Család--5 dolog, amit a hálás emberek másképp csinálnakhttp://www.life.hu/csalad/20151127-5-dolog-amit-a-halas-es-elegedett-emberek-maskepp-csinalnak.htmlA boldog emberek hálásak – a hála pedig igenis tanulható. A Life.hu összegyűjtötte, melyek azok a dolgok, amelyeket az elégedett emberek másképp csinálnak. CsaládThinkstockKérsz egy teát? - Színházi előadás a nőkkel szembeni erőszak ellenhttp://www.life.hu/csalad/20151127-nane-egyesulet-16-akcionap-kersz-teat-eloadas.htmlA NANE Egyesület a 16 Akciónap keretében egy rendhagyó előadásra invitálja az érdeklődőket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.