A világ legsikeresebb asszonyai: Raja Easa Al Gurg

2016.01.07. 18:03

A vagyon, a médiajelenlét, a befolyás és az általuk felügyelt pénzösszeg alapján a Forbes minden évben összeállítja a világ legbefolyásosabb asszonyainak listáját. A száz legbefolyásosabb nő általában a politika, az üzleti és pénzügyi élet, a technológia, a média, a szórakoztatóipar, illetve a karitatív szervezetek világából kerül ki.

A százas lista első öt, esetleg első tíz szereplőjéről vagy az ismertebb nevekről minden évben számos médium szokott megemlékezni - na de mi a helyzet a többi helyezettel? Mi kell ahhoz, hogy egy nő sikeresnek, befolyásosnak mondhassa magát – és persze ahhoz, hogy a világ is ezt gondolja róla?

Forrás: Thinkstock

Ma, a 21. században még mindig nagy szakadék tátong a nők és férfiak társadalmi szerepvállalási lehetőségei között. 

Ha szétnézünk a nagyvilágban vagy éppen csak kis országunkban, egyértelműen láthatjuk, hogy a politikai, bizonyos tudományos pályákon alig képviseltetik magukat a szebbik nem tagjai.

Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy  "A világ legsikeresebb asszonyai" címmel útnak indítjuk motiváló sorozatunkat, hogy egyrészt választ kaphassunk az előbbiekben feltett kérdésekre, másrészt pedig, hogy a sikeres, befolyásos nők életútjainak bemutatásával másoknak is erőt és inspirációt adhassunk.

Raja Easa Al Gurg  

Neked mi jut eszedbe egy olyan képről, amelyen egy tetőtől talpig csadorba, burkába vagy abajába burkolózott, arab asszonyt látsz? Elnyomás, erőszak, hátrányos megkülönböztetés?

Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Tény, hogy az iszlámon alapuló társadalmak nagy részében a nőket még ma is számos területen diszkriminálják: 

nem engedélyezik például, hogy az otthonukon kívül is munkát vállaljanak, férfi kísérő nélkül nem közlekedhetnek, de olyan szabály is létezik, hogy nem vezethetnek autót.A gazdaságilag jobban teljesítő arab államokban azonban már nem 100%-osan helytállóak a nők elnyomására vonatkozó szabályok. Az Egyesült Arab Emirátusokban, Ománban, Kuvaitban vagy például Líbiában is nőtt a nők politikai részvételi aránya, és

a céltudatos, modern nők új generációja arra törekszik, hogy sok munkával és elhivatottsággal sikeres, befolyásos asszonnyá váljanak. 

Raja jelenleg Dubajban él. 1977-ben szerezte meg diplomáját angol irodalom szakon a Kuvaiti Egyetemen, tanulmányai befejeztével pedig egy lányiskolának lett az igazgatója. Az iskola élén eltöltött 10 év után csatlakozott a korábban édesapja irányította Easa Al Gurg Group nevezetű céghez, amelynek később vezérigazgatója is lett, és amely Raja vezetése alatt egy 24 vállalatot és 370 nemzetközi „brandpartnerséget" magában foglaló vállalatcsoporttá fejlődött.

Raja Easa Al Gurg

Forrás: www.algurg.com

Raját 2014-ben a Forbes közel-keleti kiadásában választották meg a legbefolyásosabb arab nőnek, a 2015-ös amerikai Forbes-listán pedig a 97. helyet érte el.

A megtisztelő titulust azonban nem csak a cégcsoportnál véghez vitt eredményeinek köszönheti. Az üzleti sikerek mellett önálló, független mecénásként is nevet szerzett magának a gazdasági, politikai, egészségügyi és a női egyenjogúsági kezdeményezések jelentős támogatásával.

Forrás: AFP/Gilles Leimdorfer

Al Gurg rendszeres előadója különféle nemzetközi konferenciáknak, kerekasztal-beszélgetéseknek és résztvevője a dubaji kormányzat hivatalos kereskedelmi tárgyalásainak, valamint aktív szerepet vállal számos filantróp, szociális és női egyesületben, a többi között alelnöke a Dubaji Városi Egészségügyi Hatóságnak és elnöke a Dubaji Üzletasszonyok Tanácsának. 

Egy nő, aki céget igazgat, küzd az egyenjogúságért, hallatja a hangját, két gyerek boldog édesanyja - mindez egy iszlámon alapuló országban. Munkája és céljai példaértékűek.

Címkék: