A világ legsikeresebb asszonyai: Anna Wintour

2016.02.29. 19:26

Keménykezű diktátor, aki nemcsak a divat, hanem egyben a világ egyik legbefolyásosabb nője is. Anna Wintour hosszú évek óta ül a trónján, ahonnan magától leszállni már sosem fog. A világ legsikeresebb asszonyai sorozatunk soron következő részében ismét egy nemzetközi sikertörténetet mutatunk be

Anna Wintour egy igazi jégkirálynő, akit munkatársai állítólag csak tűsarkas Sztálinnak neveznek. Legendás munkabírása és szigora néhány éve egy hollywoodi szuperprodukciót is megihletett, Az ördög Pradát visel című mozifilmben Meryl Streep zseniálisan alakítja a keményszívű és vaskalapos főszerkesztő asszonyt. Bár Wintour sohasem ismerte el, hogy ő lenne a filmben megformált karakter, az igazságot így is mindenki tudja. 

Meryl Streep Az ördög Pradát visel című filmben

Forrás: Youtube

De menjünk csak vissza egy kicsit az időben. Anna 1949-ben született Angliában, egy újságíró család kellős közepébe, életcélját pedig már igen fiatalon kitűzte maga elé: 

pontosan tudta, hogy újságíró lesz belőle, egy divattal foglalkozó női lapnál. 

A divat már gyerekkorában teljesen elvarázsolta, 14 évesen bubi frizurát vágatott magának, ami a mai napig az egyik legfontosabb védjegye. 15 évesen egy butikban kezdett el dolgozni, 16 évesen pedig otthagyta az iskolát. A továbbtanulás helyett rögtön a munka világában akarta megállni a helyét. 

Részt vett a Harrods áruház gyakornoki munkájában, divatújságírói karrierje pedig 1970-ben kezdődött, amikor újságíróként és asszisztensként kezdett el dolgozni a Harper's Bazaar és a Queen egyesüléséből létrejött Harpers & Queennél. Itt tanulta meg a szakma csínját-bínját, miközben tovább szövögette nagy tervét: 

ő akart lenni a Vogue főszerkesztője. 

Forrás: AFP/Kena Betancur

1983-ban leszerződtette a Condé Nast lapkiadó, és végre megkapta a nagy lehetőséget, kinevezték a brit Vogue szerkesztőjévé. Wintour egy egészen új szellemiséget hozott a laphoz, bár munkatársaival roppant szigorúan bánt, vezetése alatt a brit Vouge kivirult, az eladások nőttek. Öt évet húzott le itt, mielőtt az álma beteljesülni látszott: 1988-ban felajánlották neki az amerikai Vogue főszerkesztői posztját. 

Anna Wintour a divat teljhatalmú úrnőjévé vált, a trónjáról pedig a mai napig nem tudták letaszítani. 

Anna irányítása alatt a Vogue piacvezetővé vált, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) személye rendkívül megosztja a külvilágot. Kollégáitól a mai napig hihetetlen munkatempót kíván meg, és sokan úgy vélik, hogy indokolatlanul nagy hatalom összpontosul a kezében. De sokszor vádolják elitizmussal is, mivel lapjában csak egy szűk réteget hajlandó megszólítani, holott olvasói igen nagy részét az „átlagos” nők adják. Sznobizmusa mellett bundamániáját is gyakran vetik a szemére (nagyon is jogosan). Wintourt ugyanis nem hatják meg a szőrmeipar brutális kegyetlenkedései, ruhaválasztásaival és a Vouge hasábjain is a bundákat és viselésüket promotálja. 

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris

Anna Wintour évtizedek óta a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának mondhatja magát, 2015-ben a Forbes százas listáján a 28. helyet csípte meg. 

Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

Ezt olvastad már?
10 / 0