Szexelhetnek-e a szülők a gyerekkel egy szobában?

Forrás: Thinkstock -
tabu házasság szex gyerekek szülők házasélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány napja hatalmas felháborodást keltett a Netmums elnevezésű amerikai fórumon annak a nőnek a bejegyzése, aki elmesélte a fórumtagoknak, hogy egy nagyon jó barátnője a 8 és 10 éves gyermekei mellett, velük egy szobában él aktív nemi életet. Az eset érthető módon igencsak megosztotta az online közösséget.

A történetet leíró és vitát elindító asszony nagyon meglepődött a barátnője viselkedésén, így hát mindenképpen szerette volna anonim módon kibeszélni magából a történteket. A nőt főleg az döbbentette le, hogy a barátnője otthonának van egy nappalija is, ahol nyugodtan együtt lehetne párjával anélkül, hogy a gyerekek bármit hallanának vagy látnának.

Forrás: Thinkstock

A fórum olvasóit igencsak megosztotta a téma:

a hozzászólók között akadt, aki egyenesen gyermekbántalmazásnak nevezte az esetet, és úgy vélte, a kérdezőnek fel kellene jelentenie a szülőket,

de voltak olyanok is, akik szerint nincs semmi baj a helyzettel, mert nyilván csak akkor kerítenek erre sort a szülők, ha a gyerekek már alszanak.

Többen saját gyermekkori élményeiket is megosztották, amely során tanúi voltak szüleik házaséletének, és

elmesélték, milyen kellemetlenül érintette őket mindez, és hozzáfűzték, hogy soha semmilyen körülmények között nem bírnának úgy együtt lenni a párjukkal, hogy tudják, a gyermekük bármikor megláthatja őket.

Az ellenvélemények megfogalmazói elsősorban arra hivatkoztak, hogy egy másik szobában alvó gyerek is bármikor rányithat a szüleire, illetve voltak, akik arról számoltak be, hogy gyerekként külön szobában aludtak ugyan, mégis minden áthallatszott hozzájuk a szüleik hálószobájából.

A történet később túlnőtt a fórumon, számos külföldi médium is átvette, és természetesen szakértők véleményét is kikérték a kérdésben.

Emma Kenny, neves pszichológus szerint

Amíg a gyerek igazán kicsi, nem jelent problémát, ha a szülők mellette élnek szexuális életet, ám egy 8-10 éves gyerek esetében már óvatosabbnak kell lenni. Fontos ugyanakkor az is, hogy a szülők ne legyenek prűdek, és ne tagadják le a gyerekük előtt, hogy szeretik egymást, és nemi életet is élnek. De persze az is fontos, hogy a szülők megőrizzék az intimitásukat, és a gyerekeknek mindig csak az életkoruknak megfelelő információkat adják át.

Kíváncsiak vagyunk, vajon hogyan áll ehhez az igencsak zavarba ejtő témához a hazai szülői közösség.

Szerinted rendben van, ha a szülők a gyerekekkel egy szobában élik a házaséletüket?

Sztárok, akik jó családba születtekhttp://www.life.hu/csalad/20160310-sztarok-akik-gazdag-csaladba-szulettek-es-sokat-orokoltek.htmlVannak hírességek, akiknek a sikerért és csillogásért keményen meg kellett dolgozniuk, akik a legmélyebb nyomorból küzdötték fel magukat a csúcsra, akiknek hó végén jól össze kellett húzniuk a nadrágszíjat, hogy elkerüljék az éhhalált. Nos, a következőkben nem róluk lesz szó. Az alábbi sztárok beleszülettek a jólétbe, vagyonos családjuknak hála sosem kellett megküzdeniük a mindennapi betevőért, a sztárságot inkább csak hobbiként űzik. CsaládAFPAki állatot öl, annak az ember lesz a következő? http://www.life.hu/csalad/20160310-allatvedelem-gyerekek-akik-allatokat-kinoznak.html"...Egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" - kissé elcsépeltnek tűnhet Saint-Exupéry idézetével kezdeni egy cikket, azért döntöttem mégis mellette, mert nem is lehetne jobban megfogalmazni azt az igazságot és a társadalom azon kötelességét, amelyet az emberiség a mai napig semmibe vesz. Ez pedig a felelősség: felelősségvállalás magunkért, a környezetünkért és minden élőlényért. CsaládThinkstockNők, akik megváltoztatták a világothttp://www.life.hu/csalad/20160307-nok-napja-marcius-8-tehetseges-nok-akik-megvaltoztattak-a-vilagot.html1857. március 8-án mintegy negyvenezer textilipari munkásnő sztrájkolt New Yorkban egyenlő béreket és munkaidő-csökkentést követelve. 1910-ben, a II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson határozták el, hogy a sztrájk emlékére bevezetik a nemzetközi nőnapot. 160 évvel a sztrájk után, a modern kor emberének szinte hihetetlen, hogy ezen a jeles napon eredetileg a női egyenjogúságért vívott harcra emlékezünk. Család--A fővárosból vidékre: "Sokan azt hiszik, hogy itt is megáll a hatos villamos, amivel percek alatt bejutnak a boltba"http://www.life.hu/csalad/20160303-fovarosbol-videkre-visnyeszeplak-zaja-peter-csaladja.htmlEgyfajta missziós és edukációs szándék is megbújt Zaja Péter és felesége, Anikó döntése mögött, mikor 24 évvel ezelőtt, az egyetem elvégzése után Visnyeszéplakon vágtak bele új, közös életükbe. Egy olyan, önellátásra berendezkedett falusi közösséget szerettek volna létrehozni, amely másoknak is kivezető út lehet a fogyasztáscentrikus, materialista városi életből. Család--Adj hálát Istennek, hogy nem ez a fickó az édesapád!http://www.life.hu/csalad/20160304-hires-apukak-akik-nem-torodnek-gyerekeikkel.htmlPontosítunk: hogy az alábbi fickók közül egyik sem az édesapád! Hollywood jó néhány olyan hírességet kitermelt már, akikből – a családjuk legnagyobb szerencsétlenségére – lepukkant, léha, nemtörődöm apukák lettek. Nos, most belőlük válogattunk. CsaládThinkstockFúzió - Ízek egybeolvadása, konyhák egyesülésehttp://www.life.hu/csalad/20160229-erdekessegek-a-fuzios-konyhakrol.htmlA fúziós konyha kifejezés viszonylag új keletű, kialakulása viszont több száz évre nyúlik vissza. Nem is gondolná az ember, mennyi közkedvelt fogást köszönhetünk a különböző nemzetek gasztronómiai találkozásának. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.