Oravecz Nóra-idézet került be egy harmadikosoknak szóló tankönyvbe

tantárgy Oravecz Nóra iskola idézet tankönyv tanuló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet indoka szerint az idézettel kapcsolatos feladat célja nem a műelemzés, hanem kiinduló gondolatként való felhasználása.

A szépség nem az arcodon van. A mosolyodban. A szívedben.

- ez az Oravecz Nóra által megfogalmazott idézet szerepel egy harmadikosoknak szánt tankönyvben. A köré épített feladat szerint különböző kérdésekre kell válaszolniuk a diákoknak ezzel kapcsolatban.

A Szeretlek Magyarország megkereste az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet, és megkérdezte őket döntésük hátteréről. Eszerint a szóban forgó idézet a kísérleti Környezetismeret 3. kísérleti tankönyvben jelent meg 2015-ben, az első kiadásában, tehát kipróbálásának első évében.

A tankönyv kipróbálási fázisa még nem zárult le,

azonban a pedagógusok egyelőre nem jelezték feléjük, hogy az előbbi feladat ne lenne "a pedagógiai céloknak és eszközöknek megfelelő." Továbbá a feladat, amely nem az ajánlott vagy kötelező olvasmányok között szerepel,

célja az idézetet kiinduló gondolatként felhasználni egy adott, tantervi téma körüljárásához, nem pedig a műelemzés.

Kiderült: így neveli gyerekét Liluhttp://www.life.hu/csalad/20160428-lilu-musorvezeto-igy-neveli-a-gyereket-az-internet-es-a-technika-hasznalatara.htmlA műsorvezető elárulta, szerinte miért fontos, hogy ne tartsuk távol, hanem támogassuk és tanítsuk meg a gyerekeinket a technika és az internet helyes használatára. Család--Miből lesz a cserebogár? Elképesztően dögös nő lett Kim Basinger lányábólhttp://www.life.hu/csalad/20160429-ireland-baldwin-kim-basinger-es-alec-baldwin-lanyabol-elkepesztoen-dogos-no-lett.htmlHiába, a jó gének ellen nem lehet mit tenni: a gyönyörű színésznő és Alec Baldwin közös lánya, Ireland gyönyörű ifjú hölggyé cseperedett, aki mostanában modellként igyekszik bizonyítani. Család--5 híresség, aki 40 felett vállalt gyerekethttp://www.life.hu/csalad/20160426-liptai-claudia-jakupcsek-gabriella-halle-berry-salma-hayek-celine-dion-40-felett-vallaltak-gyereket.htmlA 42 éves Liptai Claudia a napokban jelentette be a nagy hírt, miszerint gyermeket vár párjától, Pataki Ádámtól. A Life.hu ennek kapcsán összegyűjtött 5 hírességet, akik túl a negyedik x-en döntöttek úgy, hogy családot alapítanak vagy újabb kisbabát vállalnak. Család--Hatalmasat nőtt Ördög Nóra és Nánási Pál kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20160418-ordog-nora-musorvezeto-es-nanasi-pal-fotografus-kisfia-vencel-hatalmasat-nott.htmlRá sem lehet ismerni a kis Vencelre: rengeteget változott a magyar sztárpár kisfia. Család--Barátai segítettek az anyukának, aki nem tudta szoptatni ikergyermekeithttp://www.life.hu/csalad/20160419-elaina-bellis-edesanyanak-baratai-segitettek-miutan-bevallotta-nem-tudja-szoptatni-ikergyermekeit.htmlElaina Bellis egy közösségi oldalán közzétett őszinte bejegyzésével hívta fel magára az internet figyelmét, majd ugyanitt köszönte meg annak az édesanyának, aki kisegítette őt a bajból. CsaládOrigoVictoria Beckham kislányánál nincs cukibb sztárcsemetehttp://www.life.hu/csalad/20160418-victoria-beckham-kislanya-harper-seven-beckham-a-legcukibb-sztarcsemete.htmlRitka alkalmak egyike: az énekesnőből lett divattervezőnő a 4 éves kislányával együtt vonult végig a fotósok hada előtt. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.