8 dolog, amit csak azok értenek, akik szigorú nevelést kaptak

Forrás: Dreamstime -
szigorú család tapasztalat nevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szigorú szülők gyermekeként nem könnyű az élet. Ha csak egy csöppet is tapasztaltál a katonás nevelésből, némelyik pontnál könnyen magadra ismerhetsz.

1. Bármennyire is próbáltad, sosem tudtál semmit titokban tartani a szüleid előtt.

Forrás: Dreamstime

2. Amikor a barátaidnak meséltél a szüleid fegyelmező módszereiről, sosem találtál megértő fülekre.

3. Addig nem merted elhagyni a házat, amíg nem volt minden makulátlanul tiszta.

4. Ha mégis úgy alakult, hogy elindulhattál otthonról, legalább húsz kérdésre kellett előtte válaszolnod, miszerint: miben, hova és kivel mész. A sötétedés előtti elindulásról való meggyőzés felért egy külön szellemi párbajjal.

5. Az estébe nyúló programokról mindig elsőként távoztál – ha későn értél haza, az komoly szankciókat vont maga után.

Forrás: Dreamstime

6. A szüleid random időpontokban leptek meg a szobádban, hogy ellenőrizzék, éppen angyalpózban ülsz-e a székeden (persze láthatatlan glóriával a fejeden).

7. Mindig volt legalább három megmagyarázó mondatod, amit be tudtál vetni olyan helyzetekben, amikor az igazság fájt volna.

8. Habár mindig csak a legjobbakat akarták neked, sok emlék örökre beleégett az agyadba és titkon abban reménykedsz, hogy te másként fogsz viselkedni a gyermekeiddel – pedig tudod, hogy nem így lesz.

Spórolási trükkök és praktikák egy pénzügyi szakértő szemévelhttp://www.life.hu/csalad/20160429-szopper-zsofia-penzugyi-tanacsado-sporolasi-tippjei.htmlHa meghalljuk ezt a szót, hogy spórolás, egyből összehúzódik a gyomrunk és eszünkbe jut az a rengeteg lemondás, ami ezzel jár. Pedig a takarékoskodás nem feltétlenül jár lemondással, inkább tudatos és megfontolt pénzbeosztásról szól. A következőkben Szopper Zsófia, a Life.hu pénzügyi tanácsadójának sporólási praktikáit tolmácsoljuk. CsaládThinkstock9 hónapos terhesen sem hagyott fel a súlyzós edzéssel a kismamahttp://www.life.hu/csalad/20160503-chrissi-hammer-kismama-9-honapos-terhesen-is-crossfitezett.htmlChrisi Hammer várandóssága alatt is folytatta a kemény testedzését, és még a szülése előtti napon is ellátogatott az edzőterembe.CsaládOrigoBlake Lively a második gyermekét várjahttp://www.life.hu/csalad/20160503-ryan-reynolds-megint-apa-lesz-blake-lively-a-masodik-gyerekuket-varja.htmlHurrá! Ismét elindult a gólya Ryan Reynolds és Blake Lively otthonába, hiszen a színésznő elárulta, hogy ismét gyermeket vár. CsaládOrigoPrince családjának adományra van szükségehttp://www.life.hu/csalad/20160502-az-amerikai-komikus-george-lopez-penzzel-segiti-ki-prince-csaladjat.htmlPrince halála után pénz nélkül maradt a családja. Az amerikai komikus, George Lopez 20 ezer dollár készpénzzel segíti ki az elhunyt énekes rokonait. Család--Anyák napja: Liptai Claudia megható sorokkal emlékszik az édesanyjárahttp://www.life.hu/csalad/20160501-liptai-claudia-musorvezeto-anyak-napjan-meghato-sorokkal-emlekszik-az-edesanyjara.htmlLiptai Claudia már hat évvel ezelőtt elvesztette édesanyját, de valószínűleg nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna rá. CsaládOrigoSzáz év börtönt kapott a nő, aki kivágta a csecsemőt egy kismama hasábólhttp://www.life.hu/csalad/20160501-szaz-ev-bortont-kapott-a-no-aki-kivagta-a-csecsemot-egy-kismama-hasabol.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, 2015 szeptemberében egy gyermekruhákat hirdető reklám miatt érkezett Dynel Lane otthonába a 26 éves Michelle Wilkins, aki akkor már terhességének nyolcadik hónapjában járt. A hirdetést feladó Lane azonban megverte, majd kivágta az eszméletlen Wilkins méhéből a kislányát. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.