híresség Julia Roberts Robin Wright Penn Sean Penn szülő család sztárok Justin Timberlake Hollywood reflektorfény Jessica Biel gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó néhány hollywoodi példa bebizonyította már, hogy egy gyerek számára nem feltétlenül előnyös, ha a csillogó hollywoodi álomvilágban nő fel. Szerencsére vannak hírességek, akik tanultak mások hibáiból és családjuk életétől, és – lehetőségeikhez mérten – megpróbálják távol tartani a kíváncsi tekinteteket.

Robin Wright és Sean Penn

Az utóbbi időben a kétszeres Oscar-díjas színész, Sean Penn neve főleg Charlize Theron kapcsán merült fel, 14 éves házasságát a gyönyörű Robin Wrighttal mintha mindenki elfelejtette volna. A két színész 1990 körül kezdett el randizni, majd 1991-ben meg is született lányuk Dylan Frances, két évvel később pedig fiuk, Hopper Jack. A gyerekek csak néhány évesek voltak, mikor Wrightot egy fegyveres bűnöző kirabolta a saját kocsijában, úgy, hogy a csemetéi a hátsó ülésen voltak. Ekkor döntöttek úgy, hogy elhagyják Los Angelest, a hollywoodi álomgyárat, és Észak-Kaliforniába költöznek, Wright akkor úgy nyilatkozott, hogy nem csak a rablás játszott szerepet a döntésükben, mint mondta, nem szerette volna, ha a gyerekei Hollywood kegyetlen, törtető világában szocializálódnának. És azt is hozzátette, hogy tudja jól, nem feltétlenül áldás egy gyereknek, ha híres szülei vannak.

Forrás: Northfoto

Jessica Biel és Justin Timberlake

Jessica Biel már a várandósságát sem verte nagydobra, tavaly januárban törte meg a csendet, és ismerte el terhességét. Justin Timberlake és Jessica Biel kisfia végül áprilisban született meg, és a Silas Randall Timberlake nevet kapta. A pár semmiképpen nem szeretné, ha kisfiuk a rivaldafényben nőne fel, éppen ezért azt tervezik, hogy minél több időt próbálnak majd meg a hegyekben, montanai házukban tölteni. Úgy gondolják, a Sziklás-hegység káprázatos környezete jobb hatással lesz a kicsi Silasra, mint Hollywood rohanó világa. Valószínűleg igazuk is van.

Forrás: Instagram/Justin Timberlake

Julia Roberts és Daniel Moder

Julia Roberts és Daniel Moder 2002-ben házasodtak össze, 2004-ben születtek meg ikergyermekeik, Hazel és Phinnaeus, majd 2007-ben egy újabb lurkóval, Henryvel gyarapodott a família. Julia és férje is a nyugalmas, csillogásmentes családi élet tette le a voksát: az új-mexikói Santa Fében, egy farmon telepedtek le. A színésznő anno így nyilatkozott a döntésükről: "Távol szeretném tartani a gyerekeket a reflektorfénytől. Nem is igazán tudják még, hogy mi a munkám, ők még gyerekek, én pedig számukra csak egy anya vagyok. Lassan tinédzserek lesznek, egy csomó dolog lesz az életükben, ami fontosabb, mint a szüleik munkája. Azt hiszem, a boldog családi élet a legfontosabb, én pedig szerencsésnek mondhatom magam."

Forrás: Instagram/juliarobertsoroginal

Nyílt levél egy édesanyának, aki nem tudja, hogy a lányának abortusza volthttp://www.life.hu/csalad/20160429-nyilt-level-anyamnak-akinek-nem-arultam-el-hogy-abortuszom-volt.htmlMegannyi olyan élethelyzet létezhet egy nő számára, mikor a terhességi teszt két kis csíkja láttán az öröm helyett mérhetetlen kétségbeesés önti el. A terhességmegszakítás a nők személyes döntése, de az, aki ezt az utat választja, szinte minden esetben traumaként raktározza el lelke legmélyére a magzat életének kioltását, még akkor is, ha látszólag könnyedén dolgozza fel a történteket. Család--"Mi voltunk az 1 a 374-ből" - A magzati genetikai szűrővizsgálatok fontosságahttp://www.life.hu/csalad/20160429-babagenetika-sevcsik-m-anna-tortenete-a-magzatok-genetikai-vizsgalatarol.htmlMajd egy éve már, hogy Sevcsik M. Anna és férje meghozta élete legnehezebb döntését. Anna ötödik gyermekét várta, amikor megtudta, hogy a baba súlyos beteg, Edwards-szindrómában szenved. Pokoli napokat kellett átélniük, végül meghozták a döntést, és elengedték a magzatot. Anna az utóbbi egy évben azért küzdött, hogy felhívja az emberek figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára, és hogy ezeket a vizsgálatokat a lehető leghamarabb ingyenessé tegyék mindenki számára. Család--Boldog család, sikeres karrier - Anyák a csúcsonhttp://www.life.hu/csalad/20160425-sikeres-anyak-akik-a-gyerek-mellett-karriert-is-epitettek.htmlKarrier, csillogás, anyaság és boldog családi élet - az alábbi asszonyok azon túl, hogy a hivatásukban kiemelkedően teljesítenek, családi életüket is sikeresen tudják menedzselni. Anyák napja közeledtével összeválogattunk öt igazán sikeres és világhírű édesanyát. Család--"Túl kell esni, túl kell élni" - roma asszonyok a szülőszobánhttp://www.life.hu/csalad/20160419-romanok-helyzete-es-lehetosegei-a-magyar-szuleszeti-ellatasban-szuleteshaz-egyesulet.htmlA hazai egészségügyi rendszer rengeteg sebből vérzik. A nőgyógyászati, ezen belül is a szülészeti ellátás a korrupció melegágya: ha van rá lehetőséged, fizetsz, hiszen félted a születendő gyermeked egészségét, és a sajátodat is. Ha nincs rá pénzed? Reménykedsz, hogy jó kezekbe kerülsz, olyan nővérekhez, orvosokhoz - mert ilyen is van - akiknek nem anyagi, hanem lelkiismereti kérdés a betegek ellátása. És mit tehet egy hátrányos helyzetű, cigány származású asszony a hazai szülészeti ellátásban? Imádkozik, hogy minél előbb szabaduljon. Család--Hollywood leghíresebb fekete bárányaihttp://www.life.hu/csalad/20160421-hollywood-leghiresebb-fekete-baranyai-rossz-utra-tert-hires-rokonok.htmlMajd minden családban akad egy fekete bárány. Egy örök lázadó, aki semmit nem vesz komolyan, aki különcségével mindig kitűnik a tömegből, és akit a rokonság hiába próbál jó útra téríteni, egész életében egy nagy gyerek marad. Fegyelmezhetetlen fekete bárányok a leghíresebb hollywoodi családokban is vannak, belőlük válogattunk. Család--Együtt a sírig - Hollywood leghosszabb házasságaihttp://www.life.hu/csalad/20160414-a-leghosszabb-sztarhazassagok-hollywoodban.htmlA folyamatos rivaldafény és a rájuk zúduló rosszindulatú pletykák miatt a hollywoodi álompárok élete nem mindig játék és mese. A kapcsolatok gyakran tiszavirág-életűek, és legtöbbször a problémák megoldása helyett a hírességek inkább egy új szerelemmel vigasztalódnak. Szerencsére azonban mindig vannak üdítő kivételek, akik fogadalmukhoz hűen kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.