Így puhítsd meg a szülőket, hogy fesztiválra mehess

szülő fesztivál készülünk2016 gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első fesztiválozás örök élmény marad – gyereknek és szülőnek egyaránt. A gyereknek a felhőtlen szórakozás miatt, a szülőknek pedig az aggodalommal fűtött álmatlan éjszakák miatt. De hogyan lehet meggyőzni egy anyukát vagy apukát, hogy elengedje csemetéjét az éjszakába? Jól bevált tippek következnek.

Egy mini-közvéleménykutatás keretében utánajártunk, hogy tizenéves korában ki hogyan puhította meg szüleit, hogy fesztiválra mehessen.

Klári, 26 éves

"Tizenhat éves voltam, mikor először mentem fesztiválozni, és engem anno a barátnőim kértek el otthonról. Eljöttek hozzánk, és megfűzték anyukámat. Látta, hogy kikkel leszek, elmondtuk neki pontosan a programunkat estére, és így el is engedett. A kulcs, hogy mindenféle titkolózás nélkül el kell mondani mindent a szülőknek. A szülők az ismeretlentől féltenek, ki kell építeni a bizalmat."

Fotó: Rockstar Photographers/László Mudra

Évi, 21 éves

"Tizenöt évesen nagyon nehezen akartak elengedni a szüleim, még ahhoz is könyörögnöm kellett, hogy moziba mehessek. Én azonban nem adtam fel, nagyon erőszakos voltam, és addig rágtam a fülüket és idegesítettem őket, míg el nem mehettem. Tudom, ez nem szép dolog, de semmi bajom nem esett, haverokkal voltam, biztonságban."

Fotó: Rockstar Photographers/Mudra Laszló

Emőke, 25 éves

"Én nagyon cseles voltam, még mielőtt elkéredzkedtem volna, megpróbáltam meggyőzni őket, hogy már felnőtt vagyok, és felelősségteljes. Segítettem otthon a házimunkában, készítettem vacsorát, kiteregettem a ruhákat meg ilyenek. Próbáltam összeszedettnek mutatkozni. Annak érdekében, hogy bízzanak bennem, sok pozitív dolgot meséltem a barátaimról. És persze bevetettem a ti is voltatok fiatalok kártyát."

Fotó: Rockstar Photographers/Fűrész Zsolt

Anikó, 21 éves

"Amikor én tizenhat évesen el akartam menni egyik barátnőmmel egy fesztiválra, nekem nagyon jól bevált az, hogy a barátnőm anyukája beszélt édesanyámmal telefonon. Mind a ketten megnyugodtak, mivel látták, hogy mind a két család normális, megbízható. Úgyhogy én ezt ajánlom a mai fiataloknak is, hogy beszéljenek a szülőkkel, ismertessék össze őket a barátaik családjaival, hogy lássák, jó társaságban lesznek."

Fotó: Rockstar Photographers/Csudai Sándor

Támogatott tartalom

Fesztiválozni készül a gyerek? Szakértői tanácsok szülőknekhttp://www.life.hu/csalad/20160622-fesztivalkalauz-aggodo-szuloknek.htmlEljött egy újabb nyár, vele pedig beindult a fesztiválok időszaka. De vajon mennyi idősen menjen először egy fiatal fesztiválozni? És mit tehet egy féltő anyuka, aki idén engedi el először duhajkodni a gyerekét? Szakértői tanácsok következnek. CsaládOrigoHogyan nevelj pszichopatát - A világ legbizarrabb játékaihttp://www.life.hu/csalad/20160622-a-vilag-legfurcsabb-legdurvabb-legbizarrabb-jatekai.htmlA kedves plüssmaci vagy görkoris Barbie már a múlté, eljött a csinos gyerekkényszerzubbonyok és a kakigyurmák ideje. Nyugi, mi is csak pislogtunk a következő játékok láttán, és azon gondolkodtunk, vajon mi járhatott ezen bizarr játékok tervezőinek fejében? Család--A vallás mindenekfelett - Sztárok a szcientológia hálójábanhttp://www.life.hu/csalad/20160620-sztarok-akik-a-szcientologia-vallasat-gyakoroljak.htmlXenu, a galaxis gonosz ura 75 millió évvel ezelőtt űrlényeket ejtett foglyul, hibernálta őket, majd a Föld egyik tűzhányójába dobta a fagyasztott testeket, a vulkánt pedig felrobbantotta. Ezután az űrlények kiszabaduló lelkét felfogta egy lélekszívóval, és megtisztítva szabadon engedte őket. Ezek a lelkek, azaz a thetánok az evolúció során az emberi testekben találtak új otthonra. CsaládAFPA közösségi média ráébresztett, hogy nem vagyok szuperhős - Levél a Facebook-anyukákhozhttp://www.life.hu/csalad/20160608-facebookon-minden-anyuka-tokeletesnek-tunik.htmlA Facebook olyan, mint a tükör az elvarázsolt kastélyban: valódi énünk egy eltúlzott változatát reprezentáljuk rajta. Mindenki szép, mindenki sikeres, mindenki boldog és elégedett az életével. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb és gyakran bizony keserűbb. Az alábbi levelet egy édesanya írta, aki az elmúlt időben sokat tanult a közösségi média látszatvilágából. CsaládOrigoNyílt levél egy édesanyának, aki soha sem volt igazi anyahttp://www.life.hu/csalad/20160603-nyilt-level-egy-edesanyanak-aki-soha-se-volt-igazi-anya.htmlAz anya és gyermeke közötti kötelék az egyik legszorosabb kapocs a világon, mégis: vannak olyan családok, ahol valamilyen okból kifolyólag meggyengül ez a szál, és az, akinek a világon a legjobban kellene bennünket szeretni, eltávolodik tőlünk. CsaládThinkstockKütyü vagy kirakós? Modern és hagyományos játékok http://www.life.hu/csalad/20160607-regi-es-mai-jatekok-hatasa-a-gyerekek-fejlodesere.htmlRégen minden jobb volt. A játékok is. Bár tény, hogy 20-30 évvel ezelőtt nem volt ekkora választék a játékszerek terén, mint ma, a 21. században, de ez nem is volt feltétlenül baj - legalábbis a gyerekek játék közbeni fejlődésének szempontjából. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.