Damu Roland kitálal - Állítja: Edina nem foglalkozik a babájukkal, betegséget hazudik

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Damu Roland házasság alkoholizmus család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A saját elmondása Jézus Krisztus szellemiségében élő szerint színésznek elege van valófélben lévő felesége életviteléből. Azt állítja, most már képtelen felelősséget vállani a szenvedélybeteg asszonyért, a kislányát azonban majd szeretné nevelni.     

A színész sérelmezi, hogy Edina arról beszél, hogy kevés időt tölt a kislányukkal. Állítja, ez nem igaz, hetente négyszer megy meglátogatni a babát és kiveszi a részét Maya gondozásából.

"A feleségem azzal vádol, jobb színben szeretnék feltűnni, ezért posztolok fotókat Mayáról a Facebookon. Van, aki az autóját, kutyáját, macskáját, unokáját teszi fel, azt, ami számára fontos. Én a kislányomat. Maya koraszülöttként jött a világra, mert Edina végigitta, -dohányozta a terhességét. Az inkubátor mellett imádkoztam Istenhez, hogy ne vegye el tőlem Mayát. Sokan imádkoztak velem, a fotókat nekik teszem fel. Edina egyszer dicsér, hogy jó apa vagyok, jó a kapcsolatunk, másszor pocskon­diáz. Miből fakad az ámokfutása?" - teszi fel a kérdést Damu, aki úgy véli, a legtöbb bajuk Edina alkoholizmusából fakad.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Nem szoktunk találkozni, azt hittem, kerül. Több mint két hete nem látogatja a kislányát. Napokig azt mondta nekem és a családjának, hogy ge­rinc­sérve van, ami kiszakadt (...) Négy nappal ezelőtt azt mondta, jön érte a mentő, viszik Miskolcra, a Móricz kórház speciális osztályára, ahol a gerincét kezelni tudják. Nem aludtunk az aggodalomtól. Egy idő után furcsálltuk a történteket és az anyósom felhívta a kórházat. Kiderült, nincs Móricz kórház. Igazából semmi baja, többen látták Érden sétálgatni" - mesélte a színész a Borsnak, és hozzátette, betelt nála a pohár, semmi szín alatt nem szeretne feleségével élni, ő biztosan beadja a válási papírokat.

Nyílt levél egy anyának, aki nem védte meg a lányát a nemi erőszaktólhttp://www.life.hu/csalad/20160623-nyilt-level-egy-anyanak-aki-nem-vedte-meg-a-a-lanyat-a-nemi-eroszaktol.htmlVolt, akiben múlt heti nyílt levelünk igen mély és fájdalmas sebeket tépett fel. Vajon a levélíróinkon kívül mennyien vannak még? Mennyien szenvedtek és szenvednek a mai napig is a feldolgozatlan traumától, szégyenérzettől és a meg nem értettségtől? Család--Mekkorát nőtt! Kim Kardashian kisfia zabálnivalóan aranyoshttp://www.life.hu/csalad/20160624-kim-kardashian-kisfia-saint-west-hihetetlenul-aranyos-nagyot-nott.htmlA valóságshow-sztár második gyermekét sokkal ritkábban mutatja meg a követőinek, mint lányát, de végre közzétett róla egy újabb fotót! Család--Így puhítsd meg a szülőket, hogy fesztiválra mehess http://www.life.hu/csalad/20160623-hogyan-puhitsd-meg-a-szuleidet-hogy-elmehess-egy-fesztivalra.htmlAz első fesztiválozás örök élmény marad – gyereknek és szülőnek egyaránt. A gyereknek a felhőtlen szórakozás miatt, a szülőknek pedig az aggodalommal fűtött álmatlan éjszakák miatt. De hogyan lehet meggyőzni egy anyukát vagy apukát, hogy elengedje csemetéjét az éjszakába? Jól bevált tippek következnek. CsaládOrigoMegható! Dzsudzsák Balázs szívét egyetlen hölgy rabolta el http://www.life.hu/csalad/20160623-dzsudzsak-balazs-edesanyja-meghatodott-fia-felhivta-ot-a-meccs-utan-ezt-mondta.htmlSokak várakozását felülmúlta a portugálok elleni küzdelem, melynek végeredménye 3:3 lett. A sztárfocisták közül sokan azonnal telefont ragadtak. Család--Sarah Jessica Parker végre megmutatta az ikreithttp://www.life.hu/csalad/20160623-sarah-jessica-parker-vegre-megmutatta-az-ikreit.htmlA színésznő a lányok hetedik születésnapja alkalmából rakott ki róluk egy nagyon édes fotót. Család--Britney Spears tud szórakozni! Ezzel ütötték el az időt a nagy melegbenhttp://www.life.hu/csalad/20160624-britney-spears-tud-szorakozni-gyerekeivel-egyutt-kulonleges-elmenyparkban-jartak.htmlAz énekesnő a gyerekeivel együtt megtalálta a legjobb programot, amit ilyen hőségben űzni lehet. Különleges vízi elfoglaltságot űztek. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.