Tönkrement gyerekkorok - Hírességek, akiknek szülei alkoholisták voltak

Charlie Sheen híresség szülő Halle Berry alkohol Charlize Theron Hollywood Demi Moore Drew Barrymore függőség gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma már nem szívesen emlékeznek vissza rá, de sok hírességnek szinte a túlélésért kellett küzdenie gyermekkorában. Az alkohol rengeteg sztárcsaládot szakított már szét.

Halle Berry

Halle Berrynek nincs szerencséje a férfiakkal, két tönkrement házasságában is felütötte a fejét az erőszak, de gyerekként is bántalmazó közegben élt. Édesapja alkoholista volt, és rendszeresen bántalmazta a színésznőt, de Berry gyakran volt annak is szemtanúja, hogy apja részegen verte az anyját és a testvérét. A gyerekkori bántalmazás nyomot hagyott a lelkében, és évekkel később is szakértői segítséget kellett kérnie.

Forrás: AFP

Charlize Theron

A Dél-Afrikában felnőtt szépséges Charlize Theront gyerekkorában az alkoholista édesapja rendszeresen bántalmazta. A kicsi Charlize-nak meg kellett tanulnia elviselni apja alkoholban született indulatait, és elbújni azok elől. A terrorban töltött évek után egy éjjel az édesanyjának elege lett: az akkor tizenöt éves Charlize az apja tombolására érkezett haza, és az addigra már végtelenül elfáradt, gyermekét és önmagát veszélyben érző édesanyja váratlanul, egyetlen lövéssel végzett párjával. Önvédelem volt, így az asszony nem került börtönbe.

Charlize Theron az édesanyjával, Gerdával Forrás: AFP

Charlie Sheen

Drog, alkohol és szex - Charlie Sheenről már jó néhány éve szinte csak a botrányai miatt lehet hallani. Szenvedélybetegségét valószínűleg édesapjától, Martin Sheentől örökölte, aki ifjúkorában bizony szintén nem vetette meg az alkoholt. Charlie gyerekkorában az édesapja a piálástól gyakran még az önuralmát is elveszítette, ilyenkor pedig a keze is eljárt.

Charlie és Martin Sheen Forrás: Northfoto

Drew Barrymore

Főleg Drew Barrymore szülei voltak a felelősek azért, hogy Drew 11 éves korában az alkoholhoz és a drogokhoz fordult. Amint a lánya járni tudott, a magyar származású édesanyja, Ildiko Jaid Mako már vitte is az éjszakába. Erre még rátett egy lapáttal, hogy az apa, John Drew Barrymore sem élt mintaéletet, alkohol- és kábítószer-függőségben szenvedett.

Drew Barrymore apja és anyja is alkoholproblémákkal küzdött Forrás: AFP

Demi Moore

A színésznő sosem ismerte vér szerinti apját, mostohaapját tekintette igazi apjának, de ezzel sem járt feltétlenül jól. A mostohaapa és Demi édesanyja is alkoholista volt, pénzügyi problémáik miatt több mint negyvenszer kellett költözniük, és munkahelyeikről is folyton kirúgták őket. A mostohaapa később öngyilkosságot követett el.

Demi Moore gyerekkora nem volt felhőtlen Forrás: AFP
"Miért lettem keresztényből muszlim" - Három hívő vallomásahttp://www.life.hu/csalad/20160707-harom-kereszteny-vall-arrol-miert-lettek-muszlimuk.htmlHa valaki vallást változtat, az minden esetben egy komoly döntés, és a környezet részéről gyakran megütközést vált ki. Pláne így van ez akkor, ha valaki úgy dönt, hogy az iszlám hitre tér át, vagyis egy olyan vallást vesz fel, amelynek manapság az európai kultúrkörben igen ellentmondásos a megítélése. A Huffington Poston megjelent interjúban három hívő vallott arról, mi vitte rá őket erre a radikális lépésre. Család--„Mindennap üzenetet küldök neki” - Íme, Liptai Claudia friss pocakfotójahttp://www.life.hu/csalad/20160708-liptai-claudia-ujabb-terhesfotoja-erzelmes-uzenettel-minden-nap-gyenged-uzenetet-kuldok-neki.htmlA gyönyörű kismama egy pillanatra sem takargatja gömbölyödő pocakját, sőt. Liptai Claudia egy passzos ruhában mutatta meg, mekkorára nőtt már a hasa. CsaládOrigoHargitai Bea: “Prágában teljesen egyedül vagyunk”http://www.life.hu/csalad/20160708-hargitai-bea-pragaban-egyedul-van-gyermekevel-nem-tud-segitseget-kerni.htmlCsak magára számíthat Hargitai Bea, akkor is, ha úgy érzi, lelkileg vagy fizikailag nem bírja tovább. Őszintén beszélt a várandósság és az anyaság nehézségeiről. CsaládOrigoDamu Roland: "Nem az enyém Edina gyereke"http://www.life.hu/csalad/20160708-damu-roland-allitja-hogy-nem-az-ove-volt-edina-masodik-gyermeke.htmlSemmi köze a felesége második terhességéhez – állítja Damu Roland. Szerinte egy autószerelő lehet az apa. Család--Curtis apa lesz? Nagyon jól áll a kezében a kisbabahttp://www.life.hu/csalad/20160707-curtis-rapper-kisbabas-kepet-tett-fel-az-instagramra.htmlCurtis nemrég egy kisbabával a kezében fotózkodott - persze rögtön megindultak a találgatások arról, hogy vajon a zenész is hamarosan apuka lesz?CsaládOrigoHírhedt drogbárók luxusban lubickoló gyerekeihttp://www.life.hu/csalad/20160706-drogbarok-gyerekei-luxus-eletet-elnek.htmlVan, aki szégyelli, próbál megszabadulni szülei árnyékától, és új életet kezdeni. Van, aki büszke apja kétes hírnevére, és lubickol a bűnözéssel teremtett luxusban. Következzenek a leghírhedtebb drogbárók kicsit sem nyomorgó csemetéi. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.