North West Kim Kardashian nevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kis North West nem viseli jól, hogy öccse születése óta már nem ő van a középpontban. 

3 éve a kicsi North West Kim Kardashian és Kanye West szeme fénye - a kislány körül forgott minden. North pedig megszokta, hogy az és úgy történik, amit ő szeretne. Ám a dolgok decemberben megváltoztak.

Forrás: AFP/Craig Barritt

A sztárpár kisfia, Saint ugyanis tavaly év végén született meg, azóta pedig megoszlik a család figyelme a kislány és a baba között. North West azonban szeretné, ha még mindig minden úgy lenne, mint régen, és nincs kedve a változáshoz. Kim Kardashian nemrég azt nyilatkozta, kislánya épp abban a korban van, hogy rengeteget kérdez, beszélget, ő pedig nagyon igyekszik kielégíteni a kíváncsiságát. De próbálja egyre közelebb hozni egymáshoz a két testvért, mert fontos, hogy később is jóban legyenek.

"Az lesz a jó kor, amikor már a pici is akkora, hogy tudnak majd egymással beszélgetni. Na ezt az időszakot várom már nagyon" - mesélte a kerek fenekű celebmami.

Szcientológia és ami mögötte van - Interjú Miklovicz Attila szcientológussalhttp://www.life.hu/csalad/20160721-interju-miklovicz-attilaval-a-magyarorszagi-szcientologiai-egyhaz-munkatarsaval.htmlCsaládokat szétszakító szekta, lehúzós vállalkozás, vagy éppen hollywoodi sztárvallás – valószínűleg nem én vagyok az egyedüli, aki a szcientológia szót meghallva nagyjából ezekre a megállapításokra asszociál. A szcientológia a világ egyik legmegosztóbb vallása, ennek ellenére több millió híve van. Működését és megkérdőjelezhető szabályait rengeteg támadás éri – az alábbi interjúban a többi között ezekre a vádakra is szerettem volna válaszokat kapni. Miklovicz Attilával, a Magyarországi Szcientológia Egyház munkatársával beszélgettem. CsaládAFPDobó Ági elárulta: újra kisfiút vár!http://www.life.hu/csalad/20160721-dobo-agi-2010-es-szepsegkiralyno-elarulta-hogy-ujra-kisfiut-var-terhesseg-szules.htmlDobó Ági boldogsága nem is lehet teljesebb, hiszen a csinos modell és anyuka másodszor is várandós. A 26. heti ultrahang vizsgálaton pedig az is kiderült, kisfiút hord a szíve alatt. Első fia, Benedikt már alig várja, hogy személyesen is találkozzon az öccsével. CsaládOrigoHoppá! Jim Carrey lánya az apjára ütötthttp://www.life.hu/csalad/20160721-jim-carrey-28-eves-lanya-tiszta-apja.htmlA mókás színész, aki mostanság egyáltalán nincs vicces kedvében, le sem tagadhatná lányát, Jane Erint: úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás! Család--Pippa Middleton jegyességét szörnyű tragédia árnyékolja be http://www.life.hu/csalad/20160720-pippa-middleton-volegenye-meg-ma-is-gyaszol-james-matthews-occse-meghalt.htmlJames Matthews öccse még 17 évvel ezelőtt vesztette életét a Mount Everesten, amikor eltűnt a "halál zónában". A férfi 1999 óta nem került elő. Család--Coleen Rooney családi fotója kiakasztja a cukiságmérőthttp://www.life.hu/csalad/20160720-coleen-rooney-wayne-rooney-felesege-nagyon-cuki-kepet-mutatott.htmlColeen Rooney egy nagyon édes fekete-fehér képpel lepte meg rajongóit. CsaládOrigoÉbredezik a kis herceg: így kelti kisfiát Csobot Adél http://www.life.hu/csalad/20160720-csobot-adel-es-istenes-bence-kisfia-egyszeruen-zabalnivalo-igy-ebredezik-a-kis-natan.htmlCsodálatos időszak ez a mosolygós énekesnő számára. Végre való vált a legnagyobb álma: édesanya lett, gyermeke pedig bearanyozza a mindennapjait. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.